Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
December 19-én, csütörtökön éjfélig tart a Jägermeister Brass Band második szakasza, melynek során eldől, ki jut tovább a második körből a végleges csapatba. A zenekar tagjaira egy interaktív felületen szavazhattok úgy, hogy az adott hangszeren akár minden egyes zenész próbafelvételét meghallgathatjátok, és végül azt a felállást választjátok ki, amellyel szerintetek a legjobban szól a dal. A zenekar leendő dobosaival és tubásaival már megismerkedhettetek, most a harsonások következnek Varga Nóri, Kiss Bálint és Kenesei András személyében. Az interjúban, ahogy eddig mindig, számos tanulságos gondolat hangzik el úgy általában a zenéről és a zenélésről, szó lesz a harsona más a rézfúvósokra nem jellemző tulajdonságáról, és más hasonló érdekességekről.
Kezdjük azzal, hogy milyen produkciókból, zenekarokból ismerhet titeket a közönség?
Kiss Bálint: Az elmúlt évtizedekben rengeteg helyen megfordultam. Jazzes vonalon tíz évig a Budapest Ragtime Band, aztán pár évig a Budapest Jazz Orchestra tagja voltam, egy időben állandó kisegítőként a Modern Art Orchestrát is erősítettem. Feltűntem sok popzenei produkcióban, ilyen volt például Sub Bass Monster, a Crystal, Fenyő Miklóssal most már tizenvalahány éve játszom, a mostanában népszerű csapatok közül pedig a Follow the Flow, ami kapásból eszembe jut.
Kenesei András: Jelenleg a Sun City Brass Band a zenekarom, ahol alapítótag vagyok. Már két éve csináljuk, azóta többek között eljutottunk olyan fesztiválokra, mint a Sziget, az EFOTT, voltunk az EastFesten, a SZIN-en.
Varga Nóri: Immár harmadik éve vagyok a Ruby Harlem tagja, akikkel eddig nyertünk egy Fonogram-díjat, tavaly a Dal 2019-ben is szerepeltünk, és most rögzítettük az első lemezünket. Emellett van még egy friss formáció, a Piros Cipellők, egy igazi csajos, csak lányokból álló trió. Fontos még a Beatrice, akikkel éppen a Barba Negrás karácsonyi koncertre készülünk. Velük a kiemelt, nagy bulikon játszom egy háromtagú fúvósszekció részeként. Az Aréna-koncertre szedtek össze minket, és annyira megtetszettünk nekik, hogy egyre többször hívnak. Most is épp hangszerelünk néhány dalt, hiszen soha nem voltak fúvósok régebben a Beatriceben. Említhetem még a Kokopelli Jazz Matinét, amivel gyerekeknek játszunk jazzt, és persze session zenészként is sok helyen játszottam már: Ladánybene 27, Király Linda és Király Viktor, vagy a Biebers. Most éppen a Jazz+Azzal vettem részt egy produkcióban, de említhetem a Skafunderzt, akikkel először jutottam el nagyobb fesztiválokra, például a Sziget nagyszínpadára, vagy a Cubaritmot, ahol a tradicionális kubai zenével és a salsával ismerkedtem meg.
A harsona nem feltétlenül kézenfekvő választás egy fiatal zenésznek, hiszen ez a hangszer még a fúvósok között is kicsit kakukktojás. Hogyan kezdődött a közös történetetek?
Bálint: 8 évesen kezdtem zeneiskolába járni, és körülbelül 11 évesen kezdtem harsonán játszani. Az indíttatás édesapámtól származott, aki fiatal korában egy sváb fúvószenekarban játszott hobbizenészként. Ő trombitált, és meggyőződése volt, hogy mindenki trombitál. Ebben volt némi igaza, hiszen kisgyerekként azzal indulnak, ennek ellenére, vagy épp ezért én tenorkürttel kezdtem. Azzal kerültem a fúvószenekarba, játszottam rajta 11-12 éves koromig, utána váltottam - rájöttek a tanáraim, hogy nem is megy ez olyan rosszul, viszont a tenorkürt alapvetően egy fúvószenekari hangszer, nincs is belőle középiskolai meg egyetemi képzés. Így nyergeltem át a harsonára.
A fúvószenekar egyébként nagyon jó élményt jelentett, hiszen a zeneiskolás darabok nem feltétlenül elégítik ki a zenére vágyó muzsikus tanoncot, és nagyon jó alternatíva, ha az ember fiatalon beülhet egy ilyen közegbe, ahol mindenféle érdekes művek szólalnak meg, meg persze bandázni is lehet. Klasszikus szakon diplomáztam, de bejártam a jazz tanszakra is két évig, mert nagyon érdekelt az a vonal, és 23-24 éves koromtól inkább abba az irányba indultam el. Egyébként a nővérem is zenei pályát választott, ő a bécsi operában fagottozik, nyilván ez a zeneszerető családi környezet inspirált, és tette lehetővé, hogy ilyesmibe fogjak.
Kene: Nálunk a családban mindenki játszik valamilyen hangszeren. Édesapám fúvószenekarában kezdtem, ahol akkor éppen tenorkürtre volt szükség. Mivel nincs tenorkürt oktatás középiskolában vagy egyetemen, amikor eldöntöttem, hogy zenész leszek, annak az utódhangszerével, a harsonával mentem tovább. Azzal több lehetőség nyílik egy zenész előtt, hiszen amíg a tenorkürtöt szinte kizárólag fúvós zenekarokban használják, addig harsona van szimfonikus zenekarokban, big bandben, jazzben, meg egy csomó más stílusban is.
Nóri: Én furulyával kezdtem, majd fuvolistaként kerültem be Hajdúböszörményben a fúvószenekarba, ami mellett piccolóztam is. Két-három éve játszottam már ott, amikor felvetődött bennem az ötlet, hogy milyen jó lenne megtanulni harsonázni. Nagyon izgatta a fantáziámat, hogy egyáltalán hogyan szólal meg ez a hangszer, úgyhogy 14 éves korom körül elkezdtem azzal is ismerkedni. Úgy gondoltam, fél év bőven elég lesz, hogy az alapokat megtanuljam, ám ekkor alakult egy big band Hajdúböszörményben, és oda be is rántottak hamar, mert nem volt elég harsonás.
Igazi mélyvíz volt, mert basszuskulcsban gyakorlatilag nem is tudtam még kottát olvasni, csak néztem, hogy most mi van, pláne mert azonnal kaptam egy jó kis paksamétát 15 dallal, hogy ezeket gyorsan tanuljam meg swingben. Akkor még azzal sem voltam teljesen képben, hogy egyáltalán létezik a big band műfaj, azzal meg pláne nem voltam tisztában, hogy mi történt ebben a stílusban 1930 óta. Mindenesetre akkor kezdtem el hallgatni nagyon sok ilyen zenét. Onnantól kezdve a fúvószenekarban is harsonáztam, és tök jó volt, hogy végre pasik között zenélhetek.
Ahogy szóba került, a harsona még a fúvósok között is kilóg kicsit a sorból. Mi az, ami miatt számotokra különleges ez a hangszer?
Nóri: Azért lóg ki a sorból, mert nincsenek rajta billentyűk. Pont ez érdekelt eredetileg: hogyan szólal meg mégis, hogyan lehet rajta mindenféle dallamokat lejátszani? A változatosságát is ez adja részben, hiszen lehet vele glissandózni, az összes többi rézfúvóson meg nem igazán. És rejt bőven kihívást is, mivel bizonyos témákat nem lehet olyan gyorsan és egyszerűen lejátszani rajta, mint mondjuk egy billentyűs hangszeren. A hangját különösen szeretem, a fuvolához képest például sokkal harsányabb hangszer, ugyanakkor lehet puhán is játszani rajta, viszont ha arra van szükség, brutál hangerőre és dinamikára is képes, nagyon széles a skála. Persze a saját hangszeréről mindenki azt gondolja, hogy sokkal változatosabb hangszer, mint amit egy laikus kinézne belőle. Ami elég ciki, de előfordul, hogy azt gondolják, szaxofonos vagyok, és sajnos nagyon sokszor egy-egy technikus is mond olyat, hogy akkor fújd meg a trombitát, légy szíves!
Bálint: Ahogy ez más hangszereknél is előfordul, a harsonával kapcsolatban is vannak sztereotípiák. Ugyan a tubához, vagy a baritonszaxofonhoz hasonlóan sokszor a mély szólamot erősíti, ugyanúgy lehet meglepő és virtuóz dolgokat játszani vele akár klasszikus környezetben, akár jazzben. Bár a sebessége limitált mondjuk egy szaxofonhoz képest, viszont a különféle csúszásokkal, glissandókkal, és a játékmódból adódó izgalmas ritmikai képletekkel teljesen másféle improvizációt vihetünk vele véghez, mint más fúvós hangszereken. A karaktere is kicsit más. Az egyetlen váltóhangszere a már említett tenorkürt, amin vannak billentyűk, de ugyanolyan fúvókával kell megszólaltatni, viszont a harsona, ahogy a neve is utal erre, harsányabb, robusztusabb hangzású hangszer.
Kene: Talán vicces lesz, amit most mondok, de a harsonát nem kifejezetten hangszerként szeretem. Inkább az élmény a fontos, amit egy nézőnek, hallgatónak okozhatok vele. Szerintem nem a hangszer számít elsősorban, hanem az az öröm, amit egy hallgató szemében látok, az érzés, amikor valamit jól sikerül eljátszani, vagy egy olyan tomboló hangulat, amit egy igazán jó koncerten tudunk kiváltani a közönségből. Ez sokkal többet jelent, mint az, hogy milyen hangszeren tesszük. A hangszer egy eszköz ahhoz, hogy örömet okozzunk.
A glissando
A francia glisser (csúszni) kifejezés olaszosított változata, a glissando olyan játékmódot jelöl, amikor a zenész egy nagyobb hangközt egyenletese áthidal, miközben a közbülső hangok gyors egymásutánja hangzik el felfelé vagy lefelé. Bundok nélküli pengetős vagy vonós hangszerek, egyes sípok alkalmasak erre a játékmódra, rézfúvósok között pedig a harsona, mivel azt billentyűk helyett tolócsővel szólaltatják meg.
Harsonások, vagy más hangszeren játszó zenészek közül kik inspirálnak titeket? Milyen zenéket hallgattok általában?
Bálint: A jazz tanulásának sokak szerint elengedhetetlen feltétele, hogy régi jazz harsonásokat is hallgassunk, így hangszeresként ezek a nagy öregek voltak rám hatással elsősorban. Közülük mindenki, különösen Urbie Green, vagy J.J. Johnson. Nagyon szeretem más vonalról Keith Jarrett zongorajátékát. Mindenféle dologra nyitott vagyok, bár nyilván előtérben vannak a jazz, vagy akár a fúvósokkal megtámogatott pop produkciók, a funky vagy a jazz-rock dolgok. Ahogy ez másoknál is gyakori, nekem is voltak különféle korszakaim. Nemrég jártam Kubában, pár hete jöttem vissza, és arra az utazásra zeneileg is készültem, fél éve csak ilyen afro-kubai zenét hallgatok, ez a legfrissebb szerelem. Ezt a most népszerű afro-beat stílust, ami ha minden igaz, a Jägermeister Brass Band műsorának is fontos alapköve lesz, nagyon szeretem, mindig tátott szájjal hallgattam.
Kene: Klasszikus harsonások közül Joseph Alessi és Christian Lindberg nevét említeném, könnyűzenei téren Trombone Shorty az, akit akár a szélesebb közönség is ismerhet. Zenekarok közül nagy kedvencem a Count Basie Big Band, a Bieranjas nevű svájci brass band csapat, vagy a Lucky Chops.
Nóri: Frank Rosolino és Bob Brookmeyer nagy hatással volt rám, tőlük nagyon sok szólót leszedtem anno, amikor a jazz tanszakra jártam. Robin Eubanks dolgait is imádom. A mai harsonások közül Trombone Shorty egy elég menő forma, nemcsak a hangszeres tudása miatt, hanem az egész megjelenésétől kezdve, addig, ahogyan például magát menedzseli, ami szerintem példaértékű - nagyon nehéz felületet találni magunknak zenészként, és fontos, hogy tudjanak rólunk az emberek. Ezt is tanulgatom tőle. A gimiben, ahogy valószínűleg mindenkinek, nekem is voltam különböző korszakaim, volt punk, volt gót időszakom is. Egy darabig, 15 éves korom körül folyamatosan Type O Negative-lemezeket hallgattam, fekete ruhákat hordtam, fekete rúzsom is volt, hosszú bőrkabátban mászkáltam az iskolában, és volt a nyakamban egy vadmacskakoponya. Állítólag féltek is tőlem, de igazából akkor ez nekem teljesen természetesnek tűnt. Mindig szerettem kilógni a sorból…így visszagondolva ez eléggé jól sikerült!
Azóta persze szélesedett a skála, és ma már teljesen mindenevő vagyok. Mivel nagyon sokféle formációban megfordulok, nagyon sok mindent kell hallgatnom. Nagyon szeretem, ha olyan feladatot kapok, ami megismertet egy új zenei stílussal. Akkor azt egy picit meg kell fejtenem, körbe kell járnom, hogyan lehet a legjobban megvalósítani. Nem zárkózom el a modernebb, felkapottabb dolgoktól, szeretem D’Angelot, Billie Eilisht, törekszem a naprakészségre. Mondhatnám a Postmodern Jukeboxot is, őket is figyelem. Szeretem a latin zenét, a salsát, és valószínűleg nagyon sok minden van a világon, amiről nem is tudok, de biztosan tetszene.
Mennyire volt ismerős nektek ez az utóbbi években népszerűvé vált brass band stílus, illetve miért jelentkeztetek a Jägermeister Brass Bandbe?
Bálint: Ez a modern, show elemekkel dolgozó brass band vonal olyan 8-10 éve kezdett elterjedni Nyugat-Európában. Számomra az első találkozást a Hypnotic Brass Ensemble egyik koncertje jelentette Londonban, őket pár éve Németországban is megnéztem. Nagyon közel áll a szívemhez a brass band, mint műfaj, az érdeklődés tehát régóta megvolt bennem, és szerettem volna kipróbálni magam ebben a stílusban is. Az elektronikus zene szintén kedves számomra, izgatottam várom, mi születik majd ebből az alapötletből. A Jägermeister felhívása a Facebookon került elém.
Kene: Amennyire én tudom, jelenleg úgy néz ki ez a brass band világ, hogy van a svájci stílus, és van az amerikai. Utóbbiban jellemző a szaxofon, és inkább a street band vonal az erős, tehát akár utcai környezetben fellépő kisebb formációk. A svájci brass bandek jellemzően nagyobb létszámúak, több harsona, több tuba, viszont szaxofont nem nagyon használnak. A mi zenekarunk, a Sun City Brass Band valahol ennek a kettőnek az ötvözete. A Jägermeister csapatába azért jelentkeztem, mert nagyon kíváncsi vagyok, milyen oldalról lesz itt megfogva ez a műfaj. Ha minden igaz, lesz sok elektronikus zenei átdolgozás, a harsona meg pont jó hangszer erre, nagyon hasznos tud lenni a zene fokozásánál, a glissandóknál. Az is kihívás, hogy egy eredetileg két-három szólamból álló elektronikus zenei darabot adott esetben nyolc szólamban, telt hangzással, akusztikus hangszereken adjunk elő.
Nóri: Sokszor fellépek DJ-k mellett, live act jelleggel, néha több fúvóssal, néha egyedül, vagyis csak a DJ és én. Ezt nagyon bírom akkor is, ha nem beszélünk meg semmit előre, se dalt, se hangnemet, semmit, és gyakorlatilag ott derül ki minden. Hirtelen ki kell találni egy csomó dolgot, ez nagyon inspiratív, nagyon fel tud pörgetni. Itt is biztosan lesznek ilyen feladatok, és ez komoly motiváció volt a jelentkezést illetően. A másik a közvetlen kapcsolat lehetősége a közönséggel. A Ruby Harlem koncertjein is van olyan dal, amikor a két fúvós – Bille Gergő trombitál a zenekarban, aki szintén jelentkezett ide – kimegy a közönség közé, és azt mindig imádják. A zenekar játszik a színpadon, mi meg szabadok vagyunk a csíptetős mikrofonokkal, úgyhogy bemegyünk a közönségbe, és együtt megőrülünk. Olyankor én is közelebb kerülök a hallgatókhoz, látom az arcukat, a meglepődöttséget, és azt a hatalmas örömöt, amit ez a helyzet kivált, nagyon érdekes dolog. A Brass Banddel biztos nagyon sokszor kerülhetnénk hasonló szituációba.
A Jägermeister Brass Bandben nyolc zenész játszik majd egyszerre, így nyilván ahhoz, hogy mindenkinek legyen tere, fontos a zenei alázat mindenki részéről. Ugyanakkor minden zenész szereti, ha neki is jut egy kis fény, vagy szólisztikus pillanat. Hogy lehet ezt egyensúlyban tartani?
Bálint: Egy rissz-rossz sporthasonlattal élve, harsonásként mi a hátvédsort erősítjük, ha úgy tetszik, söprögetünk. Ez a szerep zenei alázatot követel. Viszont ha van lehetőség előre szaladni, berúgni egy gólt, esetünkben szólózni egy jót, az mindig öröm.
Kene: Ez sok tekintetben szakmai és hangszerelési kérdés is. Mindenkinek hagyni kell olyan részt, ahol megmutathatja magát, hiszen ez a zenének is jót tesz. Ehhez persze ismerni kell a játékosokat is, ki miben ügyes, ki és hol tudja legjobban megmutatni, amit meg kell. Ahhoz meg, hogy nyolc ember jól tudjon együtt dolgozni, szükséges az őszinteség, a rugalmasság, és fontos a jó kommunikáció, hiszen ha 0-24-ben össze van zárva ennyi ember hosszabb időn keresztül, ott azért előjöhetnek problémák.
Nóri: Azt gondolom, minden zenész szeretne megmutatni minél többet magából, ezért is zenélünk. Mivel ez egy összerakott csapat, nem mi választjuk meg a társakat, ami nagyon érdekes dolog lesz. A zenekarvezetőnek kell majd kordában tartani a dolgokat, de azért ez emberfüggő is. Van, aki jobban bevállal dolgokat, és van olyan, bár elég ritka, hogy valaki elbújik egy sarokban, és nem akar semmit megmutatni az embereknek. A zenész karakterének nagy a szerepe abban, kinek mennyire testhezálló a szólista szerepkör. Lehet, hogy valaki nem is tudja még magáról, mi mindenre lesz képes egy ilyen közegben.
Az előválogatót követő stúdiófelvétel, amikor mindenki feljátszotta a maga másfél perces részletét a Saffinából, milyen élmény volt?
Bálint: Az igazat megvallva én inkább szerettem volna az egész dalt feljátszani. Ebből most csak egy kis részlet valósult meg, ezért remélem, egyszer az egész dalt is felvesszük majd együtt. Hosszabb felvételre számítottam, így amikor már realizáltam volna, mi is történik pontosan, kis túlzással vége is volt az egésznek. Az, hogy a közönség is beleszól a zenekar összeállításába, nekem kicsit szokatlan volt, de nem negatív előjellel.
Kene: Számomra is kicsit meglepő volt a felvétel, mivel mi picit máshogy szoktuk csinálni. Feszes volt a tempó, kicsit meg is szeppentem, amikor bementem, és jöttek is az instrukciók, mit hogyan kellene játszani. De megértettem, hogy itt és most több mint húsz embert kell felvenni igen rövid határidővel. Azonnal kellett reagálni a külső tényezőkre, ez pedig szépen teszteli az alkalmazkodóképességet, és olyan szempontból akár jó is lehet, hogy egy ilyen helyzetben kiderül, kinek milyen a reakcióideje, ki tud a legjobban „beleülni a zenébe”. Nagyon kedvesek voltak a szervezők, figyeltek arra, hogy jól érezzük magunkat, volt pizza, üdítő, az meg nyilván érthető, hogy egy ilyen felvételi szituációban előfordulhat akár némi időbeli csúszás is.
Nóri: Én jártam már abban a stúdióban egy reklámzene felvételekor, ismertem az ottani technikusokat. A Jägermeister munkatársai nagyon cukik voltak, folyamatosan kérdezgettek minket, hogy minden rendben van-e, folyamatosan tájékoztattak minket mindenről, mi a terv, mi történik éppen. Beszélgetünk, ismerkedtünk, teljesen jó hangulatban telt ez a nap.
Szerintetek mi az, amit személyesen és zeneileg hozzá tudnátok adni a zenekarhoz?
Bálint: Részemről a közel 20 éves szakmai rutin, és az ebből fakadó tapasztalat. Sok helyen megfordultam már, jó érzéssel gondolnak vissza rám a zenésztárak, és adott esetben szívesen hívnak vissza. Röviden, tapasztalat, megbízhatóság, jó hangulat.
Kene: Zeneileg a mentalitás, a megfelelő hozzáállás a produkcióhoz. Nyilván van már tapasztalatom, hiszen játszom hasonló zenekarban, tudom, hogyan működik egy csapat, hogyan kell lenyomni egy fesztiválkoncertet. Szerintem tudnám húzni, motiválni és ösztönözni a többieket is, amikor felmerül a kérdés, mi hogyan lenne a legjobb.
Nóri: A női energiákat és a folyamatos jókedvet – szerintem ezek mindenhol jól jönnek!
Ahogy erről korábban már volt szó, rengeteg értékes nyeremény vár mindazokra, akik rászánják az idejüket, hogy besegítsenek a zenekar tagjainak kiválasztásába. A szavazók akár minden nap nyerhetnek egy Mojo fejhallgatót, minden héten egy Jägermeister hátizsákot, illetve egy Mojo Ultimate Buzz hangszórót, fődíjként pedig egy kétszemélyes, berlini Jägermeister-túra várja majd a legszerencsésebb szavazót, látogatással a márka wolfenbütteli gyárában, ízelítővel az igazi underground zenei életből Berlinben. Az utazást, a szállást és a belépőket egy az egyben a Jägermeister állja, nektek csak ki kell választanotok a legszimpatikusabb felállást.
A szavazás határideje: 2019. december 19., csütörtök, 23:59.
Szavazás és további információk a Jägermeister Brass Band weboldalán és a Jägermeister Facebookján! A meghallgatásról készült fotókat itt nézhetitek meg.
