2019.12.23. 16:00 – Lángoló

Stílusváltás a debreceni Privát Affér zenekarnál - Itt a Táncolj velem!

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

privataffer_2.jpg

A debreceni Privát Affér november 30-án adta ki Színeken át című nagylemezét, ami nyolc dalt foglalt magába, azonban ezzel nem megelégedve meglepetést ígértek az év végére, és ezt be is tartották. Itt van ugyanis a vadonatúj klipes daluk, a Táncolj velem!, amely annyira friss szerzemény, hogy még a múlt hónapban napvilágot látott lemezükre sem került rá. A zenekar pedig ezúttal valami teljesen új dologba vágta a fejszéjét.

Szerettünk volna az eddigiektől egy teljesen eltérő, modernebb, bulisabb dalt adni a közönségnek, és szerencsére megadatott, hogy ezt az ország egyik legjobb zenei producerével, Toldi Miklóssal alkossuk meg.

– árulta el a zenekar vezetője, Farkas Zsombor. A csapatot következőnek január 17-én hallhatjátok élőben, hazai pályán, a debreceni Víztoronyban, ahol a Kaukázus előzenekaraként állnak majd színpadra.

A poszt megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650.png


premier privát affér #hangfoglaló2019



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása