Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Akinek nem lenne ismerős Tengeri Püspök neve, azoknak itt egy gyors biográfia: a zenekart a Sunrow - mondhatni elődzenekar - 1996-os megszűnése után Hohl Szabolcs basszusgitáros, Nagy Sándor dobos, Varga Péter gitáros alapította meg 1998-ban Veszprémben. Inspirációt a progresszív rock és metál, a grunge, és sok hasonszőrű műfaj jelentette. 2004-ben csatlakozott a zenekarhoz Pallagi Attila énekes, ezalatt két demó is készült. Basszusgitáros posztra az univerzális veszprémi fenegyerek Cseh Balázs érkezett Hohl Szabolcs helyett, aki angliai életet kezdett, majd 2009-ben énekes nélkül maradt a zenekar. Ellenben csatlakozott Horváth Barna gitáros (ex-Sunrow, Belgium, Easy Life Natural), akivel kiteljesedhetett az elmebaj. Énekes nélkül zavartalanul készültek évekig az instrumentális dalok, amik a 2013-ban rögzített Noktürn című demón hallgathatók meg. A zenekar 2015 nyarán lelte meg új énekesét Bartalis Dávid személyében, 2017 óta pedig Hohl Árpáddal a doboknál (Hollywoodoo) a zenekar új lendületet kapva újra koncertezik, és jelenleg is tart a munka az új felvételeken, aminek eredménye a 2019 végén megjelent Abÿss című 3 számos EP. Na, ezt lehet alább meghallgatni egy videópremier kíséretében!
Bónuszként pedig itt egy szöveges videó is: