Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Tegnap mutatták be Parkway Drive-ról készült 73 perces dokumentumfilmet Ausztráliában, a zenekar szülőhazájában, és ezzel egy időben bizonyos kiemelt mozikban Nagy-Britanniában és Írországban. A Viva the Underdogs rendezője az az Allan Hardy volt, aki különböző reklámfilmek mellett a zenekar The Void című klipjén is dolgozott. A zenekar április 6-án játszik a Budapesten a Hatebreed, a Stick To Your Guns és a Venom Prison társaságában. A folytatásban bele is nézhettek a filmbe.
A zenekar frontembere, Winston McCall így beszélt a most bemutatott filmről:
A szélsőségek világában is több mint 15 éve vagyunk hűek önmagunkhoz. A mi történetünk nem a hullócsillagként fel- és eltűnő szupersztárság meséje, ez nem egy egynyári siker, sosem leszünk az aktuális szenzáció, és halálbiztos, hogy nem mi leszünk azok, akik után "be kell zárni az internetet".
Viszont van egy víziónk, amiért éltünk, dolgoztunk, amiért a vérünket adtuk, amiért felnőttünk és összetörtünk. Mindent feláldoztunk, és sosem kötöttünk kompromisszumokat. Ez a film kendőzetlen betekintést nyújt abba, hogyan élhettünk túl az esélytelenek nyugalmával. Köszönjük, hogy részei vagytok ennek a történetnek.
A Viva the Underdogs a kezdetektől egészen a legnagyobb színpadokig követi végig a zenekar történetét. A filmben számtalan eddig nem bemutatott, többek között a zenekar tagjai által készített felvételt láthat a közönség, felidézve az elmúlt másfél évtizedet: a "kisvárosi szörfpatkányok" indulását, ahogyan az első nemzetközi turnéjukon szörfözésre alkalmas helyeket kerestek, vagy olykor az utcán aludtak, végigkövetve azt, hogyan fejlődtek zenekarként, hogyan léptek újabb és újabb szintre, hogy aztán a rock- és metal stílus olyan legendáival játsszanak egy színpadon, mint Ozzy Osbourne, a Slayer, vagy az AC/DC - mindezt saját erőből, mai napig magukat menedzselve.
Magyar bemutatóról sajnos ezidáig nem érkezett hír, de a „filmzenét” élőben biztosan meghallgatjátok április 6-án, a Papp László Budapest Sportarénában. További információk a koncert Facebook-eseményén, valamint a Concerto Facebookján és weboldalán!