2020.01.24. 10:38 – dankógábor

A Mars Volta énekese szerint szcientológusok ölték meg a kutyáját

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

cedric-bixler-zavalas-dog-poison-scientology-church.jpg

Cedric Bixler-Zavala, a Mars Volta énekese állítja, hogy Szcientológia Egyház emberei mérgezték meg már a második kutyájukat amiatt, mert Zavala felesége szexuális erőszak miatt feljelentést tett az egyház egyik híres embere, Danny Masterson színész ellen. (Mastersont itthon például az az Azok a 70-es évek show-ban láthattuk.) Az erőszak még évekkel ezelőtt történt, Zavala feleségén, Chrissie Carnell Bixleren kívül más nők is jelezték, hogy Masterson megerőszakolta őket, de állításuk szerint nem csak, hogy nem történt semmi, még őket kezdték el fenyegetni.

Cedric Bixler-Zavala most az Instagramon intézett frontális támadást az egyház ellen, aminek amúgy a felesége révén lett a tagja, de évekkel ezelőtt otthagyták azt, többek között az erőszak miatt is. Zavala szerint az egyház által felbérelt magánnyomozók hallgatják le a telefonjaikat, és mivel nem álltak le Masterson gyanúsításával, így a kutyáikon álltak bosszút. Közben pedig folyamatosan jönnek a jogi fenyegetőzések Zavala posztjai miatt, amiket egy olyan ügyvéd küld, aki a Bill Cosby nemi erőszakos ügyeiben Cosbyt védte.

Az egyik kutya amúgy pár éve pusztult el mérgezésben, most a másodikat kellett elaltatni. Zavala egyébként le is fotózta a patkánymérget, amit darált húsba rejtettek, és dobták be hozzájuk.

Szóval Cedric Bixler-Zavala most teljes háborút hirdetett a szcientológiai egyház és Masterson ellen, ezt az Instagramján lehet követni. (Zenéről most nem tudunk, de elvileg egy új Mars Volta-lemeznek kéne érkeznie valamikor.)


the mars volta cedric bixler-zavala



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása