2020.02.13. 15:21 – dankógábor

Ozzy Osbourne már 2003 óta tudja, hogy parkinsonos

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Pár héttel ezelőtt az Osbourne házaspár drámai bejelentésben tudatta a világgal, hogy Ozzy Parkinson-kórós, és erre akkor jöttek rá, mikor a most 71 éves Ozzy 2018 végén összetörte magát. Mindenféle rosszmájúság nélkül én ezt már akkor is egy újabb zseniális Sharon Osbourne-reklámfogásnak néztem, mert ugyan miért kellett várni több mind egy évet a bejelentéssel, és miért pontosan egy hónappal az újabb Ozzy-lemez előtt tették ezt meg? Ezt erősíti most Ozzy friss interjúja, amiben elárulja, hogy először 2003-ban diagnosztizálták nála a betegséget, de arról nem szól, miért csak most árulták el (főleg, hogy az Osbournes című reality miatt sokan már régen így gondolták). Azt is elmondta, hogy nem haldoklik a Parkinsontól, meg amúgy is, annyiszor kicselezte már a halált, hogy ha végül egyszer mégis azt olvassuk majd az újságban, hogy nem ébredt fel reggel, csak annyit mondunk, "nos, végül csak elkapta." Amúgy most olyan 75 százalékos az egészsége, és turnéra csak akkor fog menni, ha elég jól lesz hozzá, bármit is jelentsen ez. Az új lemeze mindenesetre február 12-én megjelenik.


ozzy osbourne



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása