Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Alig hogy felocsúdtunk a 8 év után saját dallal visszatérő Bob Dylan 17 perces, széles spektrumú kulturális enciklopédiájától, a Murder Most Foultól, amit Nick Cave-tól neves filozófusokig, követőktől a Billboard-listáig mindenhol vadul ünnepeltek, pár nap után ma újra szeretetcsomagot kaptunk minden idők legnagyobb hatású popelőadójától. Valamire készül, búcsúzik vagy csak megint átvágott bennünket?
A legendás amerikai elnök halálának - és talán az elmúlt fél évszázad történéseinek is - Feszty-körkép-szerű megidézése után újra a sötét és vicces, de kellőképpen magányos Utazó szerepébe állt bele a jövőre 80 éves alkotó, armageddoni Walt Whitman-pózban. Hiába a röpke 4 és fél perces dalocska, van itt is minden: David Bowie- és Edgar Allen Poe-citálás, miközben a szerző önmagát egyszer Anna Frankhoz, másszor meg Indiana Jones-hoz hasonlítja. "Ez már a vége” - lamentál, és a dal tanúsága szerint már "a halállal alszik egy ágyban", szóval felkészült mindenre, de azért persze végig ott a szájsarokban bujkáló, szokásos, dylanes félsátáni mosoly meg az ön-, nemzet és kultúra-paródiára való erős hajlam. A minnesotai tréfamester még azt is elképzelteti velünk a dal végén, amint Beethoven-szonátákat és Chopin-prelűdöket játszik nekünk, bár ahogy mostanában láttuk pár helyen zongorázni, azt inkább ne tegye.
De igazából meg legyünk nagyon boldogok: oly sok sanyarú év után itt van immáron a második új saját Dylan-kompozíció - ami ráadásul újra erős és okos - úgy tűnik a Sinatra-feldolgozások egy időre sutba vágva. Lehet, hogy egy új albumra készül? Vagy a halálra? Vagy netán mindkettőre, de előtte még egy nagy, élvezetes, csak Bobra jellemző búcsúra? Reméljük, ez a hattyúdal pár évig még eltart és belefér pár erős album is.
De nála ugye sosem lehet tudni. Ő ugyanis nemcsak a legnagyobb hatás, de a legzseniálisabb szélhámos is.
