2020.04.28. 14:27 – Lángoló

Mintegy négyszáz dalszerző kap gyorssegélyt az Artisjustól

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bruno-cervera-gi6-m_t_w-e-unsplash.jpg

Március végén könnyűzenei szerzők számára hozott létre 62 millió forintos támogatási keretet az Artisjus, hogy pályázat útján nyújthasson rendkívüli segítséget számukra. A felhívás minden olyan dalszerzőnek, szövegírónak szólt, akik lemondott fellépéseik és egyéb munkáik miatt jelentős bevételkiesést szenvednek el. A beérkezett pályázatokat elbírálták, a bruttó 160 ezer forintos segély hamarosan megérkezik a támogatásban részesülők számlájára.

A felhívásra 680 pályázat érkezett az Artisjus Zenei Alapítványához. A döntés értelmében 389 szerző részesül rendkívüli támogatásban, ők egyszerre több feltételnek is megfeleltek: koncerteztek volna a kritikus időszakban, de a lemondott fellépéseik vagy más elmaradó munkáik miatt bevételtől esnek el– és mindezt hitelt érdemlően bizonyították is a pályázatukban. Emellett szociális helyzetükből adódóan rászorulnak a támogatásra, és nem adtak be pályázatot az Előadóművészi Jogvédő Irodához rendkívüli segélyre. Az EJI-vel összehangolt pályáztatás célja az volt, hogy az erőforrások szűkössége ellenére a rászoruló zenészek minél szélesebb köre segítséghez juthasson. További szempont volt az elbírálás során, hogy a pályázó aktívan foglalkoztatott dalszerző legyen – szerzeményeik nyilvános elhangzásai teremtik meg ugyanis azt a jogdíjalapot, amelyből most el tudott különíteni forrást az Artisjus a soron kívüli segélyezésre.

Nem csupán a rászorultság mértékét vizsgáltuk, a zenei bevételkiesés várható összegét is figyelembe vettük. Főállású szerzők számára szavaztunk meg támogatást, mert az ő keresetük beláthatatlan ideig nullára csökkent. Békeidőben éppen ez a bajba jutott szerzői réteg adja a szociális keret jelentős részét azáltal, hogy a jogdíjaik 10 százalékát átengedik kulturális és szociális célokra

– mondta az elbírálás részleteiről Vitáris Iván, az Ivan and the Parazol zenekar frontembere, az Artisjus Zenei Alapítvány tizennégy fős szociális bizottságának egyik tagja. A bizottság javaslata alapján az alapítvány kuratóriuma hozta meg a végső döntést.

A rendkívüli helyzetre tekintettel a pályázatokat gyorsított eljárásban bírálták el, ez azonban fokozott körültekintéssel járt együtt: mindegyik bizottsági tag egyénileg is megvizsgálta az összes pályázatot, emellett több fordulóban közösen is megvitatták a beküldött dokumentumokat.

Az Artisjus Zenei Alapítvány egységesen bruttó 160 ezer forintot folyósít a pályázat nyerteseinek. A rászoruló szerzők 2020 második felében jelentkezhetnek újra támogatásért az Artisjusnál – ekkor már nem rendkívüli segélyre, hanem a minden évben meghirdetett szociális támogatásra pályázhatnak majd.


artisjus



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása