2020.05.06. 17:41 – dankógábor

Meghalt Florian Schneider, a Kraftwerk társalapítója

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

960px-florian_schneider.jpeg

73 éves korában, rákban elhunyt Florian Schneider, a Kraftwerk társalapítója. Schneider az egyik legnagyobb legendája volt az elektronikus zenének, 1970-ben ő és Ralf Hütter alapították a Kraftwerket, amivel a műfaj úttörőivé váltak, és óriási hatással voltak a későbbi generációkra, bármilyen zenei stílust is nézünk. Schneider ugyan, közelebbről meg nem nevezett okok miatt 2008-ban kiszállt a csapatból, de a Kraftwerk összes lemezén játszott. Hatása akkora volt, hogy David Bowie a "Heroes" című klasszikus, 1977-ben megjelent lemezének instrumentális dalát is róla nevezte el V-2 Schneider címmel. Bowie háromlemezes berlini korszakát egyébként erősen befolyásolta többek között a Kraftwerk is. Schneider viszonylag csendes életet élt, a közönség elől elzárva, interjút is ritkán adott, viszont azok a zenei sajtó gyöngyszemei lettek furcsaságuk miatt. 2006 novemberében lépett fel utoljára a Kraftwerkkel, később pedig megerősítették, hogy 2008 november 21-én hagyta ott hivatalosan is a csapatot. Ezután csak egy dalt adott ki Stop Plastic Pollution címmel, amivel a környezetvédelemre hívta fel az emberek figyelmét. 


gyász kraftwerk



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása