Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A Trottel, mint kiadó sorban megjelenteti a Trottel zenekar eddigi albumait LP formában, újramasterelve, részben újjá varázsolt borítókkal. Most a Bordeline Syndroma van soron, ami ráadásul negyedórányi, korábban csak kazettákon megjelent demókkal megtoldva jön ki. A zenekar első, 1989-ben Franciaországban publikált lemeze hivatalosan sosem volt Magyarországon forgalomban. Erősen limitálva, kétféle verzióban, fekete és átlátszó vinylen jelenik meg egyszerre, a zenei bónuszok mellett tartalmaz 8 oldalnyi insertet a vonatkozó sztorikkal és egyéb archív anyagokkal.
Itt egy rövid részlet Rupaszov Tamás közvetlen hangvételű szövegéből:
1988 második felében csak visszakaptam végre a ’84 végén bevont útlevelemet. Új perspektívák nyíltak. Addigra már annyi kazettát küldtünk ki, hogy mindenfelé rengeteg ismeretségünk lett, elkezdhettünk komolyabb dolgokban gondolkodni. Megkerestük Marsu-t, a francia Berurier Noir szervezőjét, aki a Bondage Records kiadót is csinálta. Viccesebb punk zenéket szeretett, túl depressziós volt neki az akkori Trottel, de összeismertetett minket egy másik kiadóval, a lyoni Gougnaf Mouvement-nal. Ő volt Rico Maldoror, a káosz non plus ultrája. Azóta is nagy példakép, mint lemezkiadó. Rico a fejébe vette, hogy kiadja az első lemezünket és meghívott minket stúdiózni a tengerparti Montpellierbe.
Annyi probléma akadt, hogy Auschwitz a dobosunk egyszerűen nem hitte, hogy ilyen létezik, és nem volt hajlandó kijönni velünk. Mindenféle papírt akart látni, ezért a végén a lemezfelvétel előtt három héttel nagy hirtelen dobost cseréltünk, így lett ezen a lemezen Nagy Péter a dobos, aki a Kazányiból jött. A lakásában próbáltuk össze gyorsan a lemezt, a Somogyi Béla utcában, ahol később Sotár meghalt. Ezzel beindult a Trottel-féle legendás, dobos-csere manőverek sorozata, és ez azóta is tart.
Tavaly indult az életműkiadás az 1992-es The Same Story Goes On albummal, annak apropóján készítettünk akkor egy átfogó interjút a Trottel kiadó és zenekar ügyeiről Rupaszov Tamással.
További információk és rendelés.