Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Minden képregénysztori életében eljön az a pillanat, amikor flashbackekkel dobják fel a történetet. Van, ahol ez szerves része a koncepciónak, van ahol teljesen esetlenül van belehajítva. A Locke & Key harmadik kötetének nagy része is flashback, de Joe Hill író elképzelése annyira kerek, hogy itt még véletlenül sem kényszeres a visszanézés. Az első két kötet eseményeivel most nem foglalkoznék, ami a legfontosabb, azt leírtam korábban ebben a cikkben.
A lényeg, hogy eljött az a pillanat, hogy megtudjuk, mi is történt a Locke-család múltjában, és persze az már nyilvánvaló volt korábban is, hogy valami nagyon sötét és megrázó dologról van szó. Nem lenne jó dolog leírni az eseményeket, mert vannak benne csavarok bőven. Legyen elég csak annyi, hogy van itt kivégzés, a gonosznak utat nyitó kapu (hisz’ végig a kulcs volt a téma), kamaszos féltékenység és gyilkosságvágy. Vérbeli pszichohorror témák, és persze mindez kicsúcsosodik egy olyan fináléban, amitől minden horror rajongó megnyalhatja a tíz ujját.
Na, de ez tényleg csak a felszín. A történet mondandója is itt kristályosodott ki, persze nem szájbarágósan, mert bár az akciószegmensekben cseppnyi visszafogottság sincs, a karakterek, a szájukba adott mondatok nem akarnak többnek látszani. Ezzel kicsit kontrasztban állnak Gabriel Rodriguez egyedi stílusú és sokszor elrugaszkodott rajzai, de a nagyszabású végjátékhoz ez kifejezetten illik, így nem billenti ki a képregényt a végig rá jellemző egyensúlyból.
Sok téma van, amin el lehetne merengeni, mint például, hogy milyen érzékeny dolgokat olvashatunk az apa-fiú kapcsolatról, a családi tragédiák mögött álló összetartó erőkről, és minden olyan földhözragadt, valós dologról, ami miatt a jó fantasy/horror történetek semmiben sem alacsonyabb rendűek egy jó irodalmi élménynél.
Mivel nem olvastam még el a Locke & Key később megjelent füzeteit, amik elvileg csak kisebb melléksztorik, de úgy gondolom, hogy bármennyire is érdekes az a világ, amit itt megalkotott Hill és Rodriguez, ez a történet így kerek egész és megbonthatatlan, még akkor is, ha vannak apróbb szállak elvarratlanul, de azok nem igazán adnának hozzá semmit. A Locke & Key attól is jó élmény, hogy valóban le lett zárva. A mai hedonista, „mindenből még többet” világban ez nagyon sokat érő mértékletesség.
