2020.07.16. 11:02 – dankógábor

Július végén derül ki, hogy mehetnek-e az 500 fő feletti koncertek

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

austin-neill-hgo1wfpxl3i-unsplash.jpg

Az már biztos, hogy az augusztus 20-i ünnepségek elmaradnak, jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón. Arról viszont csak július végén dönt a kormány, hogy augusztus 15. után mehetnek-e az 500 fő feletti rendezvények, figyelembe véve az aktuális fertőzöttségi adatokat, de szerinte több érv szól amellett, hogy ne mehessenek.

Tehát még legalább két hét teljes bizonytalanság vár a még egyelőre talpon maradt fesztiválok szervezőire, és a nagyobb koncerteket beharangozó zenekarokra, na meg a jegyvásárlókra. Gulyás Gergely, (aki szerint az az egyik különbség egy fesztivál és egy focimeccs között, hogy előbbin lehet alkoholt inni, utóbbin pedig tilos, és emiatt a fesztiválozók kevésbé tartják a távolságot egymástól) azt is hozzátette, hogy ha így marad a helyzet augusztus végéig, akkor megvizsgálják, hogyan lehetne segíteni a zeneiparon, többek között a német mintát figyelembe véve.

Már írtuk itt a Lángolón, hogy a német állam 50 milliárd euró (nagyjából 18000 milliárd forint) segélyt nyújt a művészeti területen, a kreatív szférában és a médiában dolgozók számára. Gulyás egyébként még ehhez kapcsolódóan azt is hozzátette, hogy nem a zenekarok a legnagyobb vesztesei a zeneipar válságának, hiszen ők kiadhatnak például lemezeket is.


zeneipar



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása