Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Sam Mendes tíz Oscar-díjra jelölt alkotása a sokkal ritkább témának számító I. Világháborúból mesél el egy történetet, ami a lélegzetelállító operatőri munka miatt marad sokáig emlékezetes.
A színházi múlttal is rendelkező Sam Mendes egyértelműen az Amerikai szépség megrendezése miatt véste be nevét örökre a filmvilágba, de a 007-es Skyfall-t is szerettük tőle. Az 1917 egy személyes alkotás, hiszen Mendes nagyapjának elbeszélései és megemlékezései alapján írta meg a filmet, ami ettől függetlenül persze fikció. A film abban tud újat mutatni, hogy azzal a ritkán alkalmazott technikával készült, ami azt érezteti a nézővel, mintha a kétórás sztori egyetlen óriási snittből állna. Nem arról van szó, hogy nem láttunk még hasonló technikát és ha nagyon figyelünk, pontosan érezzük, hogy hol vannak benne a vágások, de annyira csodálatos lett az összhatás, hogy ez senkit nem érdekel.
A történet botrányosan egyszerű, de pont elegendő ahhoz, hogy kifejezze szándékát, méghozzá, hogy mennyire a kilátástalanságról, a fizikai és pszichés összeroppanásról, a hőstettekről és az emberi pillanatokról szólt az I. Világháború. A nyugati-front lövészárkában járunk, ahol két fiatal katonát (George McKay és Dean-Charles Chapman) azzal bíznak meg, hogy juttassanak el egy fontos üzenetet a harctér másik végébe, ugyanis a hajnalban támadni készülő 1600 fős alakulat egy német csapdába készül belesétálni. A megmenteni készült seregben szolgál az egyik főszereplő testvére is, így a hazafiasságon kívül sokkal személyesebb a tétje a feladatnak. A küldetést totális testközelből éljük át, amiben kevés a fordulat, de mégis iszonyatosan feszült marad végig. Fokozatosan emelik a tétet, a nézőt is belerángatják a mocsokba, érezzük a szögesdrótok karcolását, a német katonák fenyegetését és, hogy mire is vállalkozott ez a két katona. Az egyszerű A-ból B pontba igyekvő sztori közben rengeteg még apróbb és emberibb történettel találkozunk, amik nagyon jól eltalált természetességgel vannak tálalva. Kevés az üresjárat a valós idejűnek tűnő mesélésben, ami egy végtelenül okos megoldás volt, csodás és elképesztő végeredménnyel szolgált, miközben hiteles alakításokat kaptunk a két főszereplőtől, akik simán háttérbe szorítottak olyan percekre felbukkanó A-listás színészeket, mint Colin Firth, Andrew Scott vagy Benedict Cumberbatch.
A filmhez két forgatókönyv is készült, az egyikben a szokásos párbeszédek és a klasszikus cselekmény álltak, a másik pedig aprólékosan ecsetelte a technikai stáb feladatait. Rengeteg operatőrt, drónt, statisztát kellett mozgatniuk és néha napokat kellett várni a megfelelő időjárásra. A színészek nem mellesleg hat hónapig próbálták a jeleneteket, hogy azok minél pontosabbak legyenek.
A technikai bravúr elvitathatatlan még akkor is, ha láttunk már hasonlót. Végig nagyon zaklatott marad a film, érezzük, hogy mit tesz a háború az emberekkel, látjuk, ahogy küzdenek az ellenséggel és a tereppel miközben a halál belehel mindent a szereplők körül és az egész megoldás egy teljesen más fajta izgalmat biztosít, mint amit ebben a témában megszoktunk; más a dráma és a feszültség formája. Ezt persze leginkább Roger Deakins operatőrnek köszönhetjük, aki a Szárnyas fejvadász 2049-ért már kapott egy Oscart és most megérdemelten rakhatott mellé még egyet az 1917-ért. Összesen 40 díjat tudhat magáénak emiatt a film miatt, ami sokkal inkább lesz az ő alkotása, mint a rendezőé. Talán ez az oka annak is, hogy az egyetlen hiányérzetet a filmben az adja, hogy annyira elvarázsol minket a látvány, hogy a végén az érzelmi hatás talán pont ezért marad el egy kicsit. Ettől függetlenül az 1917 az egyik legizgalmasabb, legmegrázóbb és technikailag legokosabban kivitelezett háborús alkotás.
