Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Baromi jól indult ez az év vagy legalábbis elég jónak nézett ki koncertfelhozatalban. Még februárban is azon lamentáltunk Fekő kollégával, hogy milyen durva lesz a június meg a július, nem fogjuk bírni. Júliusban konkrétan lett volna egy olyan hetünk, amilyen talán még soha nem volt: indítottunk volna a mindig remek szórakozást nyújtó Judas Priesttel hétfőn, kedden (talán) nem lett volna semmi, szerdán mentünk volna a szintén kiváló koncertzenekar Pearl Jamre, csütörtökön teljesült volna a régi vágy KISS, pénteken pedig húzás le Kolozsvárra, illetve az onnan nem messze lévő bonchidai Electric Castle fesztiválra, ahol tavaly elég jól éreztük magunkat. Olyan volt, mint egy álom. Az is maradt.
Ilyen indulás után az idei nagy letargiában a Fekete Zaj csak úgy villogott éktelen neonfénnyel, mint egy utolsó reménysugár, hogy talán megyek még idén jó buliba, és nem a március 3-ai kriptás Turia-koncerttel kell kihúznom Isten tudja meddig. A Fekete Zaj nekem amúgy is mindig a nyár végi levezető volt, ahová egyszerűen muszáj elmennem, hogy a fesztiválszezont biztosan jól zárjam. Ugyan abasári lévén még soha nem aludtam a Mátra Kempingben, de még így is olyan az egész, mintha egy zenés táborban heverném ki a három előtte lévő hónapot. Nincs semmi bajom a Szigettel vagy a Volttal, sem az összes többi nagyobb bulival, megvan azoknak is a helye, de a Fekete Zaj volt mindig az, ahol rendkívül kellemes körülmények, egy csomó ismerős ember között engedtem el a szezont.
Idén ugye nem volt mit elengedni, a Zaj lett a felvezetés, az őrült csapatás és a levezetés is egyben. Ráadásul úgy, hogy még hetekkel a fesztivál előtt sem lehetett biztosan tudni, hogy lesz-e egyáltalán. Aztán lett, és nagymértékben javított az amúgy kegyetlen szar éven. A Fekete Zaj amennyire csak lehet, győztesen jött ki a kínkeservből. Pedig nagyon mondogatták, hogy ez egy megkurtított buli lesz, ebből viszont nem nagyon lehetett érzékelni semmit, off programokból pedig mintha még több is lett volna.
Külföldi zenekar ugye egyáltalán nem volt. Pedig hát milyen erős lett volna a már bejlentett Godflesh-sel, az Oranssi Pazuzuval, az Atari Teenage Riottal, a Green Carnationnel, az Antimatterrel meg a sok egyéb kiváló nem magyar fellépővel. Amik mellé persze jöttek a szintén remek magyarok, ők pedig nagyrészt maradtak is, csak négy színpad helyett hármon léptek fel. Létszámban is korlátozva volt egyébként a belépés a járvány miatt, de ez sem tűnt fel, talán a kajásnál kellett hosszabb ideig sorban állni, de itt volt valami kavarás egy szolgáltató kiesése miatt, és lehet, nem sikerült maradéktalanul pótolni. De mondom, semmiféle hiányérzet nem volt bennem amiatt, mert kisebb lett az amúgy is kicsi fesztivál, észre sem vettem.
Sőt, kicsit mintha még nőtt is volna, legalábbis ezt az érzetet keltette a tavon átvezető hídon, illetve az egyik szigeten lévő installáció. Előbbi a szelfi- utóbbi a David Lynch-mánisoknak volt kiváló hely a sötétben. Persze itt volt a már megszokott, rendkívül jó hangulatú Kacsatónia színpad is (a Fekete Zaj szigete), de ezekkel az installációkkal kint is a fesztiválon érezte magát az ember. Ráadásul az ilyen fénnyel, hanggal játszó, nem feltétlen zenei dolgokban még rengeteg lehetőség van a tó körül, simán lehet az ebben erős Electric Castle-től meríteni a témában. És ha már bővítés: érdekes megoldás lehetne az is, ha az Osztálykirándulás színpadot áttennék a régi helyszínére, a kisebbik kempingbe, amitől ugyan sétálósabb lenne a fesztivál, de így a különleges, felfújt Delta színpad mehetne az Osztálykirándulás mostani helyére. Ezzel nagyot lehetne dobni a hangulaton, még jobban be lehetne lakni a Sástó környékét, de persze kérdés, hogy ezt mennyire viselik el azok, akik nem a fesztivál, hanem a csendes pihenés miatt érkeztek valamelyik üdülőbe a tó mellett.
A Fekete Zaj egyébként mindig arról szólt, hogy összejöjjenek azok, akik igazán sehol máshol nem érzik otthon magukat, de azért elmennének egyszer egy fesztiválra az évben, és ezt a tömegeket nem vonzó, underground dark, metál, electro zenei felhozatal is általában predesztinálja. Ez idén is így volt, és a sors furcsa fintora, hogy most azok kaptak inkább fesztivállehetőséget, akik amúgy kevés nagy buliban jelennek meg egy-egy évben (vagy meg sem jelennek egyáltalán), a nagyobb közönséget vonzó zenekarok pedig inkább kínlódtak a korlátozásokkal, fesztiválon alig-alig tudtak ott lenni. Hálás is volt ezért minden fellépő, egy idő után pedig már-már megható lett, ahogy a zenekarok teljesen őszintén köszönték a lehetőséget, illetve maga az is, ahogy a közönség fogadta őket. Olyan volt az egész buli, mintha mindenkiből kiszakad volna az előző hónapok feszültsége, végre színpadon, színpad előtt állhattak az emberek úgy, hogy ki tudja mikor tehetik meg ezt újra. Tényleg a hála a legjobb szó, ami leírja a 2020-as Fekete Zajt.
Azok pedig különösen hálásak lehettek, akik alapvetően nem engedhették volna meg maguknak a fesztivált, de közösségi támogatás révén részt vehettek rajta. 18 ember kaphatott így bérletet, ételkupont és kempingjegyet, amit a fesztivál és a többi látogató dobott össze nekik. Ha van olyan fesztivál Magyarországon, ami igazi közösségként él négy napon át, (és ebbe a szervezőket, zenekarokat és a közönséget is bele kell érteni), akkor az a Fekete Zaj.
2019-ben még azon izgultam, hogy a kevés ember miatt idén már lehet, nem lesz Fekete Zaj. Most viszont annyira pozitív volt az egész rendezvény kisugárzása, hogy valószínűleg nem kell azon aggódnom, hogy jövőre lesz-e fesztivál. Legfeljebb azon, hogy a vírus mit enged majd belőle.
Képek: Juhász Dorottya
