2020.04.17. 18:00 – Lángoló

Házipapucs és fesztiválon zenélés - Új videó a Teddy Queentől

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kep2.jpg

Az ígéretét beváltó Nem szól rám senki EP után ismét lemezre készül a Teddy Queen, amiről egy dalt itt és most mutatnak be. A zenekar egyébként egy erdélyi trió, akik az alternatív és indie rock zenei stílusok közötti határmezsgyén mozognak. Már két kislemezzel és egy sor elismeréssel büszkélkedhetnek, főleg a második, Nem szól rám senki című kislemezükkel zsebeltek be díjakat. Többek között, a magyarországi Ígéretes Titánok médiaorgánum versenyén vitték el az Év dala címet az EP névadó dalával, a Minden a helyén a hónap dala volt a Petőfi Rádióban, sőt, ugyanez a dal az erdélyi VIBE Fesztivál himnusza is lett egyben. Nyáron sem ültek a babérjaikon, jártak például az EFOTT-on, Double Rise-on, VIBE-on vagy Tusványoson, persze hangszerreikkel kézenfogva. Ha éppen nem koncerteznek, akkor sem tétlenkednek, ősszel például egy környezetvédelmi kampányban vettek részt, ahol öt középiskolában zenéléssel egybekötött előadással buzdították tudatosságra a fiatalokat. Most pedig itt az új szám.


premier teddy queen



2020.04.17. 15:50 – Prieger Zs.

Hopp, ma megint egy új dal Bob Dylantől

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bobdylan_1.jpg

Alig hogy felocsúdtunk a 8 év után saját dallal visszatérő Bob Dylan 17 perces, széles spektrumú kulturális enciklopédiájától, a Murder Most Foultól, amit Nick Cave-tól neves filozófusokig, követőktől a Billboard-listáig mindenhol vadul ünnepeltek, pár nap után ma újra szeretetcsomagot kaptunk minden idők legnagyobb hatású popelőadójától. Valamire készül, búcsúzik vagy csak megint átvágott bennünket?


bob dylan



2020.04.17. 14:29 – Dankó Gábor

Itt a pénzem, hol a pénzem? - A koncertipar összeomlásáról

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

jerome-tgv7pzmzcb4-unsplash.jpg

Az olvasóink már kívülről fújják, hogy a jelenleg zajló koronavírus-járvány az elsők között vágta földhöz, sőt, nullázta le az élőzenét. A kötelező távolságtartás bevezetése mellett teljesen ellehetetlenültek a koncertek, fesztiválok, illetve minden olyan esemény, ahol sok ember gyűlik össze egy helyen, így például a sportrendezvények, de a mozik is. Hogy ez meddig tart, igazából senki nem tudja. Egyelőre a legvészjóslóbb nyilatkozatot egy amerikai WHO-szakértő adta, aki nem tudja elképzelni, hogy 2021 ősze előtt bármilyen koncertet is meg lehessen tartani. Az szinte biztosnak tűnik, hogy a teljes idei nyári szezon megy a kukába, így az év elején még olyan csodásnak ígérkező arénás, stadionos bulik (System Of A Down, Pearl Jam, Judas Priest, Aerosmith, Korn stb.) is elmaradnak, ahogy minden bizonnyal például a Budapest Park-os, Barba Negra Track-es szezont is törölni kell a Volttal, Balaton Sounddal, Szigettel és az összes ezeknél kisebb fesztivállal együtt. A nyugat európai nagy fesztiválokat szinte már egytől egyig törölték, még az augusztusiakat is, szóval a jelenlegi járványállás szerint hiba lenne olyan álomba ringatnunk magunkat, hogy nálunk ez másképpen lesz.




2020.04.17. 09:48 – dankógábor

Így fog kinézni a David Bowie-t alakító színész az énekesről szóló életrajzi filmben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Valamikor még idén, egy privát weboldalon lesz a bemutatója a Stardust című filmnek, ami David Bowie-ról szól, illetve egész pontosan arról a korszakáról, amikor kitalálta magának a Ziggy Stardust alteregót. Hogy mozikba mikor kerül, azt a vírusjárvány miatt nem tudni, de valamikor talán igen, bár ez valószínűleg függ majd az online fogadtatástól. A filmben Johnny Flynn játssza majd Bowie-t, aki a fenti kis részletben Ron Obermannal (akit Marc Maron alakít), a Mercury Records munkatársával beszélget arról, hogy ő lesz a legmenőbb popsztár Amerikában. Már ha kitalálják, hogyan is kéne őt eladni a tengerentúlon. A filmben amúgy egy darab Bowie-dal sem hangzik majd el, azon oknál fogva, hogy nem kaptak engedélyt a felhasználásukra. Szóval érdekes lesz a végeredmény, az biztos.


david bowie



2020.04.16. 13:50 – dankógábor

Az év punklemeze lehet az első Fake Names-album?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nem tudjuk, de az biztos, hogy a Dennis Lyxzén (Refused) énekesből, Brian Baker (Bad Religion, Minor Threat) és Michael Hampton (S.O.A., Embrace, One Last Wish) gitárosokból valamint Johnny Temple (Girls Against Boys, Soulside) basszusgitárosból álló csapat eddig két kiváló dalt adott ki. Az egyiket már meg is mutattuk itt a Lángolón, most jöjjön a második, a valamivel lassabb First Everlasting. Ezeken kívül még lesz a lemezen nyolc dal, de egyelőre jónak tűnik, legalábbis ebben a két számban nincs hiba. Megjelenés május 8-án.


fake names



2020.04.16. 11:49 – Rácz Mihály

A kis-erő is nagy felelősséggel jár – elolvastuk a Kick-Ass - Ha/Ver képregénysorozat zárókötetét (is)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

haver.jpg

És jól tettük, mert már az elején, az első kötet kézbevétele után percekkel kiderült, hogy az ismert univerzum egyik legszórakoztatóbb (vagyis egyszerre legviccesebb és legkegyetlenebb) képregényéről van szó. Anno elég jót ment a belőle készült film is, aztán elfeledkeztem róla, egészen addig, amíg tetszetős keménytáblás kiadásban ki nem hozta a Fumax 2018-ban. Az a teljes első minisorozatot tartalmazta, ahogy aztán a többi kötettel is így jártak el, másodikként a Mindy nevű (másod)főhős külön sorozatát beiktatva. Abból is kitűnhet, hogy Mindy (azaz Kis Dög) - a világ legcukibb, 12 éves pszichopata szuperhőse - a fő kedvencem, mert előbb említettem, mint a címszereplő Ha/Vert (polgári nevén Dave Lizewskit). 




2020.04.15. 17:00 – Kovács.Attila

Szeretünk kalandozni - Cadaveres-interjú és dalpremier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

cadapromo_picteljes1.jpg

Április elején jelent meg a Cadaveres Ezzel még tartozom című 5+1 számos EP-je, amely formabontó módon egy underground rap és hiphop arcokkal közösen készített, magyar nyelven megszólaló kollaborációs anyag. A címadóhoz készült szöveges videót először itt, a Lángoló Gitárokon nézhetitek meg, és ez így együtt már bőven elég volt ahhoz, hogy ismét beszélgessünk a zenekar vezetőjével, Körmöczi Péterrel. A folytatásban jön az interjú, a dalpremier, és a szerzőket is megkérdezzük a dalok szövegeiről.


interjú magyar rock videó magyarország hiphop kollaboráció rap metal riddler cadaveres dalpremier streetroyal szöveges videó



2020.04.15. 12:30 – dankógábor

Nyílt levél 32 hazai klub, szervező és fesztivál összefogásában

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

edwin-andrade-6liebveafry-unsplash.jpg

A koronavírus-járvány a turizmus mellett talán az élőzenét és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatásokat vágta tönkre a leghamarabb és a legjobban. Ha ez még nem lenne elég, sok prognózisban ez szerepelnek a legutolsó helyen, mikor arról van szó, hogy milyen gyorsan áll talpra a gazdaság. Már csak azért is, mert itt valósítható meg a legkevésbé az a távolságtartás, amire a vírus legyőzéséhez szükség van. Egyes amerikai szakemberek a minden koncertszervező/koncertre járó számára rémületes 2021 őszét jósolják, hogy fellépésekben lehessen egyáltalán gondolkozni. Szóval van baj, elég nagy, és ezen nem segítenek azok a kommentek sem, amik rendre a tücsök és a hangya történetét citálják elő, hogy inkább dolgoztak volna a zenélés helyett. Ők dolgoztak. A zenészek is, a szervezők is, az élőzeneiparban lévő összes többi emberrel együtt. Azon dolgoztak, hogy több millió ember jól érezze magát, és ezért fizetés kaptak, mint mindenki más a munkájáért. Ezt veszítették most el egyik pillanatról a másikra, és ezért is született meg az alábbi nyílt levél, amit most vágatlanul közlünk. 




süti beállítások módosítása