2020.03.30. 18:26 – Lángoló

Before I Disappear - Itt a Joe Slave első zajos dala

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

joeslave.jpg

Szolga Józsit azok ismerhetik jobban, akik tisztában vannak az Idoru munkásságával, ugyanis ott énekelt 7 évet. Aztán Téglás Zoli volt Iginte-frontember mellett tűnt fel a Zoli Bandban, de ott mint dalszerző-gitáros, viszont a turnézó zenekarban már nem vett részt. Most pedig itt a saját zenekara, a Joe Slave. 

A zenekar alapítása úgy indult, hogy mindenek előtt szerettem volna egy saját próbatermet. Csak miután ez nagyon nagy szerencsével és sok munkával meglett, akkor kezdtem el konkrét zenekarban és dalokban gondolkozni. Ezzel is szerencsém volt, mert akikre elsőnek gondoltam, mindenki eljött. Nagy Gábor gitáros (Idoru, Ghostchant, PMA), Mihalik Ábel dobos (Kispál és a Borz, Kiscsillag stb.) és Leviczki Tamás basszusgitáros is egyből vállalta.

Aztán lementünk próbálni, működött a kémia, sok téma, dal, dalrészlet született, úgyhogy úgy döntöttünk felvesszük. Annyi volt a koncepció, hogy a dobot a Supersize-ban, a többit a próbateremben rögzítettük. Nagy büszkeségemre a dalok analóg módon, csöves erősítökkel, nagyjából egyből lettek rögzítve.

Eddig egy dalt adtak ki, illetve zenéltek már a Petőfi TV-ben, ezek miatt sokan úgy gondolják, hogy a Joe Slave egy akusztikus zenekar. Most viszont az alábbi premierrel kiderül, hogy nem. Koncert amúgy márciusban lett volna, de ez őszre, szeptember 26-ra toldódik a tervek szerint.


premier joe slave



2020.03.30. 15:08 – Lángoló

Fény is van - Itt van Takáts Eszter és Zenekarának új dala

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

eszti.jpg

A Takáts Eszter és Zenekara jelenlegi felállása 2016-ban alakult, 2017 végén dupla lemez készült Giret Gábor hangszerelésével, majd az utóbbi két évben ezekkel a dalokkal koncerteztünk, és több tagcserén is átestünk. A jelenlegi felállás a dalszerző-énekes körül Giret Gábor szólógitár-vokál, Horváth Mihály szájharmonikás, Czimerman Csaba dob és Czipra Márton basszusgitárossal véglegesült 2019-ben, továbbá állandó beugrósaink Tóth Károly dob, Eged Márton basszusgitár.


premier takáts eszter



2020.03.30. 13:50 – Nihil_AK

A szent őrült meg a Titanic zenekara - Meghallgattuk a Today Is The Day No Good To Anyone című lemezét

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

today-is-the-day-no-good-to-anyone.jpg

Az elejére valami vagány, alaphangot megadó felütést kéne írnom. Valami olyasmit, hogy Steve Austin az egyik leginkább különutas figura a komplett undergroundban, és hogy zenekara, a noise rocktól a sludge-on és grindcore-on át az avantgard metálig mindenhová besorolni próbált, de mégis mindenhonnan kilógó Today Is The Day már 1992 óta sokkolja a jobb sorsra érdemes hallgatóságot gyűlöletben pácolt zenéjével. Megemlíthetném, hogy amikor azt mondom, "zenekar", az jobbára őt jelenti, hiszen már hosszú-hosszú évek óta ő az egyetlen állandó tag. Meg hogy a No Good To Anyone már a tizenegyedik lemez a sorban, amin olyan csúf zene hallható, hogy azzal vallatni lehet, az ilyen frappáns megfogalmazásokat úgy tudom, szereti a közönség. De jelenleg csak nézek magam elé, hallgatom immár sokadszor ezt a tizennégy számot, és semmi sem jut eszembe, csak az, hogy épp tökéletesen aláfestik azt hangulatot, amikor szürke az ég, és március végén havazik az előző napi verőfényes napsütés után. De valójában hetek-hónapok óta tologatok egy csomó lemezt, amiről írni szerettem volna, többek között ezt is, mert mostanában gyakorlatilag reménytelennek tűnik bármi érdemlegeset mondani zenéről úgy általában. Mintha a Titanic utolsó pillanatig játszó zenekaráról kellene megírni még egy utolsó flekket a palackpostába. De innen szép győzni.


kult rock metal noise avantgarde egyesült államok today is the day sludge ezt hallgasd steve austin



2020.03.30. 12:03 – Lángoló

Palackposta kihívás - új dalok írására buzdítja az otthon maradt zenészeket a Konyha

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

szepesi.png

Szepesi Mátyás énekes-frontember felhívást tett ki a Konyha közösségi felületeire, amelyben arra kéri dalszerző kollégáit: ha már nincsenek koncertjeik, a felszabaduló időben írjanak új dalokat, amelyek kapaszkodót és néhány jó percet adnak közönségüknek.


#palackpostakihívás



2020.03.30. 10:32 – dankógábor

Koronavírusban meghalt Joe Diffie

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

joe-diffie-death-dead-obituary-country-covid-1-coronavirus.png

61 éves korában, a koronavírus okozta komplikációk következtében elhunyt Joe Diffie. Diffie pénteken jelentette be, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztje, és azt írta oldalára rajongóinak, hogy legyenek elővigyázatosak, és figyeljenek egymásra. Diffie a country egyik olyan alakja volt, aki Grammy-díjat is nyert a zenéléssel. 12 lemezt adott ki, amiken olyan slágerek voltak, mint az If the Devil Danced (In Empty Pockets), a Pickup Man vagy a Honky Tonk Attitude. A Grammy-díjat 1998-ban kapta a Same Old Train című számáért, amit többek között olyanokkal írt és adott elő, mint Merle Haggard Alison Krauss vagy Emmylou Harris. Utolsó albuma 2019-ben jelent meg, haláláig aktívan zenélt.


gyász joe diffie



2020.03.29. 19:00 – Lángoló

Átokföldje és remény – karanténzenét írt Németh Róbert és Győrffy Ákos

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

nemeth_robert_feat_horhos_cover.jpg

Eljött a karanténban születő dalok ideje, ezért úgy alakult, hogy közös zenét készített a tavaly új szólólemezt megjelentető HS7-tag, Németh Róbert és a Bajdázóból, valamint horhos nevű projektje révén zenészként, és író-költőként is ismert Győrffy Ákos. Egyelőre egy szám, amit hamarosan újabbak követhetnek.


győrffy ákos németh róbert



2020.03.29. 14:18 – Lángoló

A Krúbi, a Jakab, a kis Dury, a halál meg a DJ - Prieger Zsolt szemléje

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

 priegerheti.jpg

Mit csinálsz, ha kiszabadulsz a pszichotikus óceánparti karanténból és haza kell jönnöd Budapestre? És ha hirtelen azt mondják, hogy te szartad ki a hazai hiphopot? Lassan kipusztul a hőseit vesztő, betegen szép industrial? Ambient-elektronikába váltott a költői Jazzekiel? A sánta-clown-punk Ian Dury kisfia mára tényleg züllött, szexi nagypapa lett? Zenei böngészés Prieger Zsolttól.


prieger szemléje



2020.03.28. 19:19 – Lángoló Gitárok

A járványhelyzetre való tekintettel nem tartják meg a 40. Budapesti Tavaszi Fesztivált

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

btf2020_c_kallai_toth_anett1.jpg

Magyarország kormányának döntése értelmében, a világméretű egészségügyi veszélyhelyzettel kapcsolatos iránymutatásokat követve elmarad az idén 40. születésnapját ünneplő Budapesti Tavaszi Fesztivál, a régió egyik legfontosabb összművészeti eseménysorozata, ugyanakkor a szervezők mindent megtesznek azért, hogy a jubileumi fesztivál tervezett programjából minél több produkció eljuthasson majd a közönséghez a későbbiekben. Ahogy ők fogalmaztak, a kultúra megőrzése, támogatása és az összefogás talán még sosem volt ilyen fontos. Részletek a hajtás után. (Fotó: Kállai Tóth Anett) 


budapest kultúra hír művészet elmarad btf budapesti tavaszi fesztivál sajtóbejelentés lemondott koncert koronavírus



süti beállítások módosítása