2014.12.30. 10:19 – Rácz Mihály

Újévkezdés a Bajdázóval

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Mostanában többször szóba került az a börzsönyi zenészcsapat, akik először Bajdázó, újabban pedig Horhos néven hoztak testközelbe kiváltképpen magas minőséget folkban és ambientben. A Bajdázó nagyjából megszűnt létezni, legalábbis mint lemezeket készítő és rendszeresen koncertező banda, ám belőle kinőve a Horhos bizonyos vonatkozásokban mélyebbre és magasabbra jutott. Előbbinek az utolsó lemezét itt méltattuk, utóbbinak pedig közelmúltbeli debütálását itt. A jó hír az, hogy a Bajdázó azért ad évente 1-2 koncertet, hogy ne maradjunk teljesen énekes folkdalok nélkül, főleg ne peregjen le az életünk műfaji csúcsminőség híján, így a legközelebbi lelki töltődésre az újév elején sort is keríthetünk velük Budapesten a Jelen Bisztróban (Blaha Lujza tér 1-2.) este 21 órai kezdettel.


folk hír program bajdázó



2014.04.23. 11:48 – Lángoló

Új élet a Bajdázó után

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

0001762420_10.jpg

Bár a Bajdázó pár hete egy teltházas búcsúkoncerttel egyelőre berekesztette működését, Győrffy Ákos billentyűs horhos nevű ambient projectje viszont aktív. Győrffy és a szintén volt bajdázós muzsikus és zenei rendező Gugyella Zoltán együttműködésével elkészült a horhos kétszámos EP-je, egy 90-es évek elejébe révedő shoegaze-dallal (ami Győrffy egy majdnem húsz évvel ezelőtt írt rövid verse köré íródott), és egy Derszu Uzala emlékét megidéző ambient-meditációval. A két felvétel itt hallgatható meg:


hír bajdázó horhos



2013.12.18. 14:03 – Rácz Mihály

Mintha a fél világ bele lenne kódolva - Bajdázó-lemezkritika

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

a4045546974_10.jpgBajdázó - Örökös zene
(Bajdázó) 

Elég volt hírét venni a készülő Bajdázó-albumnak, beindult nyomban az izgalom, bizsergett ott belül valami. Népiesen szólva várós volt. Hogy jobban-e, mint sok egyéb akármi, nem tudom számít-e, de azért igen. Sőt, még jobban. Aki ismeri az egyre  megbecsültebb börzsönyi bandát, az tudja, miről beszélek, aki pedig nem, annak mást nem tanácsolhatok, minthogy menjen fel a honlapjukra, és hallgassa meg az életművet elejétől fogva. Megéri. Már persze annak, aki eléggé nyitva van, mert a Bajdázó esetében nem elég a hagyományos belefülelés, a felületes ismerkedés, még az is lehet, hogy többszöri meghallgatás szükséges kódjainak felfejtéséhez – mert itt a dalforma mifelénk kissé szokatlan álom közeli hangzással és természetjáró elcsendüléssel párosul, miközben azért nyughatatlan lelkület szülte. Én valamikor az eleje felé bekapcsolódtam, amikor még jobban kötődtek dalformához, folkos gitárzenéhez, és a számok javarésze is megelégedett a három perc körüli terjedelemmel.


lemezkritika folk rock népzene ezt hallgasd bajdázó



2013.11.29. 11:49 – Lángoló Gitárok

Bajdázó remix az MYGL-től

premier!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

MYGL.jpgA Bajdázó egyik számából készített remixet MYGL név alatt Szőke Barna (The Qualitons, Nemjuci, Hó Márton és a Jégkorszak). "Az MYGL projekt évekkel ezelőtt kezdődőtt, mozaikszó, a My Girlfriend's Laptop-ból jön. A gitározás mellett kezdtem ezzel foglalkozni, és sokáig tényleg annyira rosszul szóltak a dolgaim, hogy szégyeltem őket bárkinek megmutatni, szerencsére az évek alatt rongyosra hallgatott több kilóméternyi magnószalag csiszolt a hangzáson, de így sem tartom magam technikailag kiműveltnek, szakinak stb...inkább alkotónak." - mondja Szőke. Már alakulóban van egyébként 5-6 saját szám is, amiből elvileg jövőre egy önálló lemez is összejöhet. Hajtás után megmutatjuk a remixet illetve az eredeti Elszállt a madár című dalt is.


premier hír elektronikus bajdázó mygl



2012.12.12. 17:00 – Rácz Mihály

Végső soron ez is pop - Bajdázó-lemezkritika

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bajdazo_artworks-000032204894-x4rlpd-t500x500.jpgBajdázó - Amerre fut
(Bajdázó)

A börzsönyi ambient-folk nagyágyúnak kikiáltott Bajdázó harmadik lemezére beérettnek tűnik, a történet kiteljesedett, mondhatjuk, hogy sikeresen vették az akadályt, ami az előző anyag utáni várakozásból fakadt, és valamiféle kult státuszba kerültek. Ez a magas polc minden szempontból jogos, hazánkban eddig nem művelt műfajban alkotnak, és bár nemzetközileg már ismerősebb a közeg, itthon azonban nem biztos, hogy túl messzire jutnak a klubokon és romkocsmákon túl, már ha egyáltalán felmerül ez a kérdés. Valljuk be, hegy-völgy hangjaira szőtt, végsőkig elnyújtott hangkulisszák lazán értelmezett dalaival nem biztos, hogy másfajta környezetben is működne a dolog. Jobban mondva értőn bevilágított színháztermekben még szóba jöhetnének, és ilyen viszonyok közt alkalmazott zeneként is tudnánk neki örülni.


lemezkritika folk ambient ezt hallgasd bajdázó



süti beállítások módosítása