2016.01.15. 11:03 – Rácz Mihály

Jó nagy dobás - Horhos-lemezkritika

Horhos - Mons (Szerzői)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

horhosmons.jpg

A Horhos végképp és szinte minden vonatkozásban elszakadt már az azóta tényleg megszűnt Bajdázótól, amiből kinőtt. A 2014-es debütálás is már önmagában kiteljesedett, egységes és egyedi zeneiséget és arculatot mutatott, mi több, a legtöbb kísérletező drone/ambient zenénél sokkal ember közelibbet. A Győrffi Ákos és Gugyella Zoltán alkotta duó most második albumán is főleg gitárokkal dolgozott, természetesen effektek segítségével, előfordul még egy kis szintetizátorhang is, de ez a lényegen mit sem változtat.


ambient drone ezt hallgasd horhos



2014.12.22. 11:00 – Rácz Mihály

Baromi jó koncertfilm a Horhostól

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Horhos nem egyszerűen csak a legjobb hazai ambient csapat - miközben itt már nem is érdemes semmiféle (ország)határt húzni -, de azon kevesek egyike, akik még képesek zenei és természeti hangokkal valódi szépségű és élhető világokat lefesteni, varázslatos meséket elregélni, és ehhez még hagyományos dalszövegekre sincs szükségük. A Nagymarosi Művésztelepen, a december 5-én tartott koncerten Győrffy Ákos (gitár, effektek, toy szintetizátor) és Gugyella Zoltán (basszusgitár, looper, toy szintetizátor) mellett közreműködött Mérei Anita kobzon, furulyán, és énekhangjával. A népes alkotógárda által ebből készített profi koncertfilm most került fel a Youtube-ra. Kép, vágás, atmoszféra és hang hibátlan, már csak nézőire és a megosztásokra vár.


hír ambient horhos



2014.09.29. 13:20 – Rácz Mihály

Nincs itt semmi bántó - Horhos-lemezkritika

Horhos – Horhos 2014 (Szerzői)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

horhos.jpg

A magyar zenei élet idei tán legrosszabb híre a börzsöny-folk együttes, a Bajdázó megszűnése volt. Igaz, pontosabban így fogalmaztak: „bizonytalan időre csöndbe burkolózik”. A csöndből azonban bontakozni kezdett még a Bajdázó munkássága alatt egy új projekt, vagy együttes, ki tudja, mi a jó kifejezés erre, mindenesetre már az utolsó sorlemezre két olyan darab is felkerült, ami valamelyest, vagy ha tetszik jelentősebben elütött az anyazenekar dalaitól. Első felütésre annyira nem is jelentősen, mert a Bajdázó is gyakran elidőzött hosszú fel és levezetésekkel, vagy akár középrészekkel, az ambient szövetekkel való játék és kísérletezés nem volt idegen terep számára, mi több, az alkotói második felvonás már alapvetően nem a hagyományos dalformát tekintette vezérelvnek. A Bajdázó lényegi triójából végül is ketten alkotják a Horhos névre keresztelt formációt, a facebook oldalunkon erről ennyi olvasható: „Győrffy Ákos, Gugyella Zoltán és az ismert Univerzum akusztikailag megragadható elemei.” Szűkszavúságuk az úgynevezett névjegy alatt látható leírásra is kiterjed: „Barkács ambient-drone-folk. Középhegységi zene”.


folk világzene ezt hallgasd horhos



2014.04.23. 11:48 – Lángoló

Új élet a Bajdázó után

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

0001762420_10.jpg

Bár a Bajdázó pár hete egy teltházas búcsúkoncerttel egyelőre berekesztette működését, Győrffy Ákos billentyűs horhos nevű ambient projectje viszont aktív. Győrffy és a szintén volt bajdázós muzsikus és zenei rendező Gugyella Zoltán együttműködésével elkészült a horhos kétszámos EP-je, egy 90-es évek elejébe révedő shoegaze-dallal (ami Győrffy egy majdnem húsz évvel ezelőtt írt rövid verse köré íródott), és egy Derszu Uzala emlékét megidéző ambient-meditációval. A két felvétel itt hallgatható meg:


hír bajdázó horhos



süti beállítások módosítása