2018.01.06. 08:51 – dankógábor

Ejtették a vádakat a lengyel Decapitated zenekart érintő szexuális erőszak ügyében

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Spokane megyei ügyészség pénteken ejtette a vádakat a Decapitated zenekar tagjait érintő ügyben. A négy lengyel zenészt szexuális erőszakkal és emberrablással vádolták, ezt vonták most vissza 11 nappal azelőtt, hogy megkezdődött volna a bírósági trágyalás. Kelly Fitzgerald, a felperest képviselő ügyész elmondta, hogy a jövőben még sor kerülhet az eljárásra, de jelenleg azt tartották fontosnak, hogy az áldozat mielőbb felgyógyuljon az erőszak  traumájából. A gyógyulást nem segítette volna a négy vádlott miatt várhatóan rendkívül hosszú ideig tartó bírósági tárgyalás, így az ügyfelével úgy döntöttek, hogy inkább ejtik az vádakat. A zenekar tagjainak ügyvédei szerint viszont egész egyszerűen arról van szó, hogy túl sok bizonyíték szólt már a tagok ártatlansága mellett, ezért nem lepődtek meg túlzottan, hogy még a tárgyalás előtt ejtették az ügyet. A death metal zenekar tagjai ezután visszatérhetnek Lengyelországba.


metál hír erőszak death decapitated



2017.10.15. 10:15 – dankógábor

Nemi erőszak miatt vádat emeltek a Decapitated összes tagja ellen

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Most már hivatalosan is megvádolták a Decapitated mind a négy tagját nemi erőszak miatt. A lengyel death metal zenekar továbbra is következetesen tagja, hogy az egyik koncertjük után megerőszakoltak volna két nőt is a turnébuszukban. Az amerikai hatóságokat az eddig mentségükre felhozott érvek nem győzték meg, ezért jött most a vádemelés. A két fővádlott Rafal Piotrowski énekes valamint Waclaw Kieltyka gitáros, de Michal Lysejko dobost és Hubert Wiecek basszusgitárost is megvádolták ugyanezért, csak nem ugyan azon a fokon. Kieltyka és Lysejko esetében Annette Plese bíró már meg is állapított 100 ezer dolláros óvadékot, illetve elrendelte, hogy nem beszélhetnek egymással. A másik két tag október 19-én kerül először a bíró elé. A egyébként zenekar ismét kiadott egy közleményt, hogy ez még nem jelent semmit, sem azt, hogy bűnösök, sem azt, hogy ártatlanok. A Decapitated január 26-án fellépett volna Budapesten is a Kreator előtt, de helyettük a szintén lengyel Vader ugrik majd be.


metál hír erőszak death decapitated



2017.09.12. 13:09 – Nihil_AK

Decapitated - Emberrablás helyett csoportos nemi erőszak a vád

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

decapitated-2017.jpg

Egyre cifrább ügynek tűnik a Decapitated letartóztatásos balhéja. Most elhangzottak a konkrét vádak is, melyek csoportos nemi erőszakról szólnak. A vallomás alapján egy "kissé" eldurvult backstage buli képe rajzolódhat ki szemünk előtt, amire persze minden érintett teljesen máshogy emlékszik, valaki egyáltalán nem. Ráadásul most már nem egy nő szerepel a történetben, hanem kettő. Részletek a hajtás után.


lengyel letartóztatás death metal rendőrségi ügy decapitated



2017.09.10. 13:49 – Nihil_AK

Emberrablás vádjával tartóztatták le a teljes Decapitated zenekart

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

decapitated_t1170.jpg

Az új lemezével épp az Egyesült Államokban turnézó Decapitated minden tagját letartóztatták, a lengyel death metalosok jelenleg épp a Washington állambeli Spokane-ben várnak a kiadatásra. Az enyhén szólva is cifra eset lényege annyi, hogy egy hölgyrajongó emberrablással vádolta meg a zenekar tagjait még szeptember 1-jén, aki jelen volt a zenekar koncertjén, illetve a színfalak mögött is, de a vád részleteiről nincs bővebb információ. A csapat által fogadott ügyvéd, Steve Graham szerint az úgynevezett áldozat saját akaratából látogatta meg a zenekart, és jó viszonyban váltak el, ezt több tanú is igazolhatja. Szerinte alapvetően arról van szó, hogy egy magát kissé felülpozicionáló groupie szeretne a figyelem középpontjába kerülni a sztorival, és mivel az Egyesült Államok a kedvenc zenekaraikat beperelő rajongók Mekkája, hajlamosak vagyunk elhinni ezt neki. Reméljük, mihamarabb lezárul ez a minden tekintetben kínos történet, és lengyel barátaink tisztázni tudják magukat a vádak alól. Javasoljuk a Csubakka-védekezést, mindig beválik. A hajtás után itt a zenekar legutóbbi videóklipje, minden tekintetben kellemesebb, mint ez a hír. 


hír letartóztatás death metal decapitated



2017.07.07. 11:02 – Nihil_AK

One Eyed Nation - Új dal a Decapitatedtől

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

decapitatedband2017newbw_638.jpg

Ma jelenik meg a lengyel death metalos Decapitated új lemeze, amelyről a One Eyed Nation című dal már meg is hallgatható ízelítőként. Az Anticult az idén már húsz éves csapat hetedik lemeze, amelyre természetesen nagyon büszkék a srácok. Az mindenesetre biztos, hogy a korábban rájuk jellemző hangulatok és egyedi ízek ebben a dalban is megtalálhatók, ami bizalomgerjesztő az új anyagra nézve. Ismerkedési lehetőség a hajtás után.


stream lengyel death metal új dal decapitated



2013.11.19. 14:30 – Hirdetés

Kétnapos metáltúra a Concerto felajánlásában - Nyerj jegyeket a Soilwork és a Children of Bodom koncertjére!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Soilwork-2012.jpg

Ezen a héten két igazán jó koncert közül is választhat a kemény zenéket kedvelő közönség. Csütörtökön a svéd modern metal zászlóshajója, a Soilwork lép fel a Club 202-ben, pénteken pedig a Children of Bodom tarolja le a Pecsa színpadát. Az előzenekarok között ráadásul olyan nevek szerepelnek, mint a norvég Keep of Kalessin, vagy a Decapitated. A Concerto felajánlásában most két páros belépőt sorsolunk ki a két koncertre. A játék részleteiért olvass tovább!


hirdetés játék soilwork children of bodom concerto keep of kalessin decapitated



süti beállítások módosítása