Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
"A film kötelező néznivaló minden olyan klubba járónak, aki nem csak olcsó koktélokért megy derékra kötött pulóverben csajozni a Morrison's-ba, miközben a DJ éppen Shakira és a Coco Jumbo között vacillál." - ezt írtuk tavaly a Night Shift című dokumentumfilmről, ami a hazai partikultúrát mutatja be, egészen klasszul, úgyhogy örömmel adunk hírt róla, hogy az Indafilm levetíti az egész filmet, így mi is be tudjuk ide rakni. Ráadásul annak is mutat majd újdonságot, aki esetleg moziban látta, ugyanis a hang újrakeverése mellett plusz dolgokat is kerültek a bő egyórás alkotásba.
SanFranciscoBeat aka Profile25 és SIX (azaz Kovács Krisztián és Juhancsik István) álmodta meg, a filmet, mely bemutatja a magyar elektronikus zenei életet, annak néhány fontosabb szereplőjét, a klubéletét és annak hátterét. A Night Shift egy film arról, hogy hogyan illeszkedik az elektronikus zene a magyarországi kulturális szférába. A film bemutatja azokat a DJ-ket és producereket, akikkel a közönség hétről-hétre találkozik a klubokban, de mellettük olyan szereplők is megjelennek, akik a háttérben azért dolgoznak, hogy az ezek a bulik létrejöjjenek: grafikusok, promoterek, bookerek, VJ-k. Ők azok, akiknek többnyire nem ismerjük az arcát, de nélkülük nem lehet jó és sikeres egy rendezvény. A dokumentumfilm igyekszik teljes képet adni azokról a kulisszatitkokról, melyek mindig is érdekelték a nagyközönséget, hogy kik állnak az egyes szerveződések mögött, milyen kulturális értéket hivatottak képviselni, mennyire figyelik az aktuálisokat és hol tart a magyar elektronikus zenei kultúra. Ilyen és hasonló kérdésekre kaphat választ a néző.