Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Ma este lép fel az A38-on Melanie Pain francia énekesnő, akit leginkább a Nouvelle Vague-gal való rendszeres közreműködése miatt is lehet ismerni. Az előadó első nagylemezével érkezik Budapestre, amit sokan a francia pop illetve az amerikai folk egyvelegének tartanak. Másnap Emika-koncert lesz a hajón, aki szintén új lemezével érkezik, előtte a nemrég friss lemezt készítő Marge zenél. Vasárnap pedig érkezik Brandt Brauer Frick Ensemble, akik a technót keverik az akusztikus zenével. A különleges élő produkció előtt az Alba Hyseni Project melegíti be a közönséget.
Tényleg nincs már messze a nemrég a Szigeten is fellépő Marcel Dettmann második albumának megjelenése, már csak bő két hét választ el minket attól, hogy belehallgathassunk a szeptember 16-án befutó II-ba. Az Ostgut-istállóból érkező Dettmann egy dal erejéig kikölcsönözte Emikát a Ninja Tune-tól, a végeredmény pedig nem teljesen olyan lett, amit azt egy majdani technolemez kellős közepén helyet kapó számtól várnánk. Oké, a német DJ eddig is az absztraktabb végéről fogta meg a műfajt, de a Seduction inkább hajaz egy százötven év múlva divatos temetési koporsóleengedő zenére, mint bármire, amit az Ostgut valaha is kiadott. Ez nem feltétlenül baj, szeretjük, ha eddig nem látott oldaláról mutatkozik be egy zenész, de azért a korongon remélhetőleg lesznek valamivel nagyobb sebességű darabok is. A Seduction a hajtás után hallgatható.
A tavalyi év egyik legjobb albumát jegyző Emika május 14-én, hétfőn új kislemezt adott ki a Ninja Tune gondozásában, rajta két új számmal, a Chemical Fever és a Save It című felvételekkel. Emellett hallható rajta az előbbinek egy Re-edit változata és egy Substance által készített remixe, valamint az említett tavalyi nagylemezen már megjelent The Long Goodbye című szám feldolgozása Tommy Four Sevennek köszönhetően. Ennek örömére Emika tegnap fel is töltötte a SoundCloudra az ötszámos kislemez címadó felvételét és annak másik két változata közül az egyiket (Substance), úgyhogy a lapozás után ezek itt a Lángolón máris meghallgathatók, igaz, sajnos csak rövidített változatban, bár azért a közel három perces trackek is így jó képet festenek a művésznő aktuális hangulatáról, ami ezúttal (is) meglehetősen sötét, indusztriális és nyomasztó. A fenti kép szokás szerint a kislemez borítója, remekül illik is hozzá. Aki pedig a teljes kislemezt szeretné meghallgatni vagy akár megvásárolni, 
Emika első lemezét mi is
Az idei év első klipmegosztásában a tavalyi év egyik legjobb lemezét jegyző Emika Jimmy Edgar által rendezett klipjében egy magyar divattervező ruháját viseli. A Death Cab for Cutie remek animációs klipje egy noir filmeket idéző drámai detektívsztorit mesél el. A Wet Nuns videójában bizarr jelenetek vannak, például egy nyers disznófej elfogyasztása és sátánista nők szeánsza. A tízéves Kills tagjai egy ismert színésznő által rendezett videójukban fotófülkében pózolnak, a magyar Bankrupt zenekar pedig egy brit magazin szavazásán nyerte el a hét klipje címet egyszerű, barkácsmódszerrel készített videójával.
Emika – Emika