Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Korábban már coming-outoltam egyet-kettőt ebben a sorozatban, de a végére jöjjön még egy. A könyökömön jön ki A zöld, a bíbor, és a fekete, legyen akármennyire klasszikus dal. Persze a hiba inkább bennem keresendő. Talán túl sok embert láttam túl sokszor mindenféle fesztiválokon reggel fél ötkor erre léggitározni és énekelni, de az is lehet, hogy eredendően túl sznob vagyok ahhoz, hogy effajta, mindenki által ismert slágerekért tiszta szívből tudjak lelkesedni. A lényeg, ha valahol megszólal, menekülök. Ha valaki azt mondta volna nekem pár éve, hogy egy nap vigyorogva fogom énekelni a refrént, és utána visszatapsolom az előadókat, azt egészen biztosan körberöhögöm. A Madách Rockfesztivál utolsó előadásán ez a nap is eljött, ugyanis Vikidál Gyula egyszerűen olyan hang és színpadi jelenség, aki szerintem a Szomorú szamurájt is képes lenne megtölteni szenvedéllyel, és az este három másik szereplője, Gallusz Nikolett, Koós Réka és Tóth Attila szintén kitettek magukért.
