2018.10.18. 17:06 – Kovács.Attila

A rock, a színház, és az utolsó este – A Madách Rockfesztivál zárórendezvényéről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

madach_final_01.jpg

Korábban már coming-outoltam egyet-kettőt ebben a sorozatban, de a végére jöjjön még egy. A könyökömön jön ki A zöld, a bíbor, és a fekete, legyen akármennyire klasszikus dal. Persze a hiba inkább bennem keresendő. Talán túl sok embert láttam túl sokszor mindenféle fesztiválokon reggel fél ötkor erre léggitározni és énekelni, de az is lehet, hogy eredendően túl sznob vagyok ahhoz, hogy effajta, mindenki által ismert slágerekért tiszta szívből tudjak lelkesedni. A lényeg, ha valahol megszólal, menekülök. Ha valaki azt mondta volna nekem pár éve, hogy egy nap vigyorogva fogom énekelni a refrént, és utána visszatapsolom az előadókat, azt egészen biztosan körberöhögöm. A Madách Rockfesztivál utolsó előadásán ez a nap is eljött, ugyanis Vikidál Gyula egyszerűen olyan hang és színpadi jelenség, aki szerintem a Szomorú szamurájt is képes lenne megtölteni szenvedéllyel, és az este három másik szereplője, Gallusz Nikolett, Koós Réka és Tóth Attila szintén kitettek magukért.

A Rock-járvány első előadásáról néhány hete leírtak voltaképpen elmondhatók a zárórendezvényről is: a magyar rock hőskorának dalai új köntösben, új árnyalatokkal gazdagodtak tegnap este is, köszönhetően a színházi környezet és technikai felszereltség adta lehetőségeknek, a képzett hangú énekeseknek, az őket kísérő zenészeknek - Jung Norbert, a magyar rockszakma egyik hétpróbás veteránja különösen nagyot alakított ezúttal, élmény volt figyelni a gitárjátékát - illetve a tízfős Jazz and More kórusnak.

Dalválasztás terén semmi átfedés nem volt az első estéhez képest, és nagy örömömre a nyilvánvaló magyar rockhimnuszok, mint a Kóbor angyal, a Menj tovább, olyan nem várt dalok is előkerültek, mint az Eddától az Ördögi kör, Gallusz Nikolett és Tóth Attila előadásában, vagy Katona Kláritól a Mint a filmeken, amit szintén Gallusz Nikolett tolmácsolt nagy átéléssel. Koós Réka a Tankcsapdától az Adjon az éggel lepett meg, többek között azért, mert csak most tudatosult bennem, hogy énekileg a sűrű szöveg miatt sokkal nehezebb ez a dal, mint amilyennek első hallásra tűnik, de neki természetesen nem okozott ez gondot. Vikidál Gyula meg mai napig az ország egyik legnagyobb rocklegendája, nincs mit ragozni. Élőben, egy ilyen kisebb színházteremben még sokkal nagyobb ereje volt a hangjának, mint otthon, steril körülmények között hallgatva. Különösen szép volt a Szerencse katonája, amely 1985-ös szólóalbumán jelent meg, és minimum olyan jó magyar változatban, mint a Deep Purple eredetije, ha nem jobb.

A Madách Rockfesztivál zárórendezvénye ugyanattól volt jó, amitől az egész sorozat: lehetőséget adott arra, hogy a közönség felfedezze a magyar rockzene sokszínűségét, alműfajtól, előadótól, világlátástól, kortól és nemtől függetlenül. Számomra, aki a sorozat médiapartnereként minden előadást végigültem, mind a tizennyolc este adott valamit, új kedvenceket, új nézőpontokat egyaránt. Rácsodálkozhattam, milyen értékes produkciókat rejt a feltörekvő, kevésbé ismert zenekarok mezőnye, hiszen most ismerkedtem meg Hangácsi Márton, vagy a más stílusban, de ugyanúgy nettó világszínvonalat produkáló Mörk zenéjével. Eszembe juthatott, hogy a mára nagy öregnek számító zenészeket sem kell kövületekként kezelnünk, hiszen attól, hogy valaki ötven-hatvan éve van a pályán, bőven mondhat érvényes dolgokat a világról. Új oldalukról ismerhettem meg olyan zenekarokat, akiket már ismerni véltem, akár az AWS-ről, akár a Useme-ről, akár a Kiscsillagról van szó. Újraértékelhettem az azokhoz fűződő viszonyom, akiknek a koncertjére magamtól nem biztos, hogy elmentem volna, és mégis nagyon kellemes meglepetést okoztak, mint az Anna and the Barbies, akikről kiderült számomra, hogy sokkal többek, mint azt felületes ismeretség alapján gondoltam. Bízom abban, hogy akik nézőként részt vettek egy vagy több előadáson, hasonlókat éltek át.

Ha jól hallottam, a fináléban, amikor a zenekar és az este négy főszereplője spontán visszajött még néhány refrén erejéig, Gallusz Nikolett kiszólt a színház igazgatójának, Szirtes Tamásnak, hogy "ilyen legyen még!" Egyetértek. Egy-egy ilyen kezdeményezés, és az, hogy egy országosan ismert színház felvállalja és támogatja a rockzenét, legyen szó annak bármilyen válfajáról, csak jót tehet a műfajnak, és talán egy nap eljutunk oda, hogy Magyarországon is a kortárs művészet egyik ágaként, és ne valamiféle komolytalan hobbitevékenységként kezeljék a stílust. A magam részéről sokféle élményt, értékes gondolatokat kaptam ettől a három és fél héttől, köszönet érte a szervezőknek és a fellépőknek.

nka_hangfoglalo_logo_650.png


beszámoló koós réka vikidál gyula tóth attila madách színház gallusz nikolett madách rockfesztivál #hangfoglaló2018



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása