2015.12.10. 13:43 – dankógábor

Schuster Lóránt szerint Hobót rühellte a közönség

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

schusterkonyv.jpg

Schuster Lóránt P. Mobil-vezetőnek kijött egy könyve, a Kaptafa. Nem vállalta senki a kiadást, szóval szerzőiben jelent meg vécépapíron, ahogy Schuster mondja. Azért nem kockáztatott senki, mert alaposan alázza a zenésztársait benne, Schuster számít is a perekre. A Blikk idézett is belőle, aminek a lényege, hogy 

  • Révész Sándor nem mozdul meg egymillió alatt, de legalább udvarias.
  • Vikidál Gyula a jellemtelenség szinonimája. Schuster állítja, hogy miközben a P. Mobillal lemondta a műsort betegségre hivatkozva, addig a Dinamittal lemezt vett fel, a kórházból kijárva. A Dinamit különben is egy nagy fika.
  • Gyakorlatilag ő alapította a Hobo Blues Bandet azzal, hogy Hobót leválasztotta a P. Mobilról. Előtte másfél éven keresztül cipelték körbe az országba, de senkinek nem kellett, nem szerették, rühellte a közönség.
  • Presser Gábor szerint a P. Mobil parasztrock, szóval akik hallgatják, azok parasztok.
  • Som Lajos, mint zenész nem létezik, gyakorlatilag nem ismeri a hangszerét.

A könyv csak háromszáz oldalas, szóval hamar lehet vele végezni biztos. Csak a P. Mobil-koncerteken és neten lehet kapni. (Fotó: P. Mobil mediakommandó Kántor Attila)


rock hír hobo presser gábor p mobil vikidál gyula schuster lóránt



2015.04.08. 13:36 – dankógábor

A 70 éves Hobo rockolni fog

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A szerdai sajtótájékoztatón Hobo és Bandája (ez a nevük ugyanis) ezt többször is elmondta. Szóval a május 2-ai Budapest Park-os koncerten nem a lírai Hobo kerül majd előtérbe, hanem a rockos. Póka Egon basszusgitáros is elmondta, hogy annyira stabil most ez a zenekar, hogy Hobo lényegében azt csinál a színpadon, amit akar. Nyugdíjról amúgy szó sincs, de Hobo Blues Band már soha nem lesz, mert oda volt aki zenélni járt és volt, aki dolgozni. Most meg mindenki zenélni akar. Arról is szó volt, hogy önirónikus életrajz lesz ez, mert hetven évesen már meg kell tanulni nevetni is, nem csak megmondani, hogy mi a baj meg komolykodni

önirónikus életrajz lesz, mely egy önmagát lepkének képzelő medve szerencsétlen fuldoklását mutatja be a blues, a költészet és a színház Bermuda – háromszögében

- mondja a sajtóanyagban Hobo.


rock hír blues hobo



2015.02.13. 09:09 – dankógábor

Hobo 70 éves! Éljen soká!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Azt ugye egy olvasónknak sem kell elmondani, hogy ki ez a Földes László néven, 1945. február 13-án született zenész, költő, színész miegymás? A lényeg, hogy nagyon sokat tett hozzá a magyar könnyűzenéhez, úgyhogy mi most Gróf Balázzsal közösen felköszöntjük. Gróf készíti a fenti rajzfilmet, ami ugyan Rockfaterről szól majd, de most nem ő a lényeg, hanem az a csíkos pólós nagy ember. A dal az 1982-es Hobo Blues Band-lemez, az Oly sokáig voltunk lenn... címadója.


rock hír blues hobo



2013.09.11. 13:54 – Lángoló Gitárok

Meghalt Kőrös József, a Hobo Blues Band első gitárosa

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

hbb_koros.jpgKedd hajnalban tragikus hirtelenséggel elhunyt Kőrös József, a Hobo Blues Band alapító gitárosa. Kőrös (a képen csíkos pólóban) eredetileg az Androméda gitárosa volt, ahonnan az Ikarusba került, majd ennek feloszlása után 1978-ban többedmagával megalapította a Hobo Blues Bandet, ahol egészen 1983-ig zenélt. Buksi, ahogyan a szakmában hívták, az első két Hobo Blues Band-lemezen játszott, fellépett a legendás Fekete bárányok koncerten, és a Kopaszkutya című filmben is szerepelt. Távozása után főleg popprodukciókban vett részt. Többek között zenélt Zalatnay Saroltával, Korda Györggyel, Koós Jánossal és Kovács Katival is. Később a vendéglátásban helyezkedett el külföldön. 2008-ban ő is fellépett a Hobo Blues Band harmincadik születésnapján a Papp László Sportarénában.


pop hír gyász blues hobo hobo blues band kőrös józsef



2013.03.19. 17:00 – Rácz Mihály

Világzenei lemezek, miközben Hobo is szóba kerül - 1. rész

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

folk1.jpgMég pár éve is döngött a piac a folk és a világzene alatt, csőstül jöttek ki a lemezek, működtek a jól bejáratott kiadók, újak alakultak, és bár látszott a hanyatlás, mintha ezeket a színtereket kevésbé kezdte volna ki a körvonalazódó válság. Most azonban nem a zeneipari helyzet a főtéma, egyszerűen csak utánanéztünk, mik a megjelenések kedvenc kiadóinknál. Szomorúan konstatálhatjuk azonban, hogy a patinás, és különösképpen izgalmas katalógussal bíró kiadó, a Kiss Feri-féle Etnofon pár hónapja beszüntette tevékenységét, lemezeit akciósan kiárusította – nyilván ez utóbbi húzás persze a szemfüles, és a még vásárolni hajlandó zenerajongókat nem érintette rosszul. A hazai piac egyik legjobb terjesztője, a Hangvető mögött álló FolkEurópa kiadó is behúzta a kéziféket, ahogy hallani, nincs is tervbe véve mostanában semmi, utoljára a Magyar Népzenei Antológia című dupla, multimédiás kiadvány jelent meg, ami nem elsősorban a nagyközönségnek készült, inkább egy részletekre érzékeny szűk réteg ruház be rá, már ha egyáltalán.


lemezkritika folk hobo világzene cimbaliband lukács miklós both miklós folkside fonó zenekar drech mihály



2012.07.12. 14:05 – Németh Marcell

Szerettem volna Jaggerre hasonlítani – interjú Hobóval a Rolling Stonesról

Stones 50

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

hobo_DSC_0169.JPGAz omegás Kóbor János vagy Hobó a magyar Mick Jagger a lányok szerint? Mit tud kezdeni egy asztalos a Stones nyelvöltős logójával? Megírja-e Hobo a Rolling Stones könyvének folytatását? Megannyi izgalmas kérdés, amit az ötven éves Rolling Stones-jubileum kapcsán tettünk fel az együttes egyik legfanatikusabb hazai népszerűsítőjének és rajongójának, Földes László Hobónak, aki a ma megjelent The Rolling Stones: 50 című könyv magyar könyvjelzőjét is írta.


interjú rock hobo rolling stones



2011.12.01. 17:00 – Lángoló Gitárok

Nyerj jegyet a Kopaszkutya Kettő koncerttel egybekötött premierjére!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kopaszkutya2.jpg
Van, aki nem ismeri a Kopaszkutya című filmet? Őszintén bízunk benne, hogy olvasóink között nincs, vagy ha mégis, amilyen gyorsan csak lehet, pótolják a lemaradásukat. Már csak azért is, mert Szomjas György kultikus mozijának elkészült a második része (nem folytatása!), mai történettel, de a régi szereplőkkel. A Kopaszkutya Kettő premierjét december nyolcadikán, este nyolctól tartják a Barba Negrában, ahol vetítés után az egykori és az új film főszereplői Hobo, Deák Bill Gyula, és Póka Egon adnak koncertet legjobb dalaikból, és a buli ezután is folytatódik hajnalig. Az eseményre a jegyek 3000 forintért korlátozott számban kaphatók, mindössze hétszáz darabot értékesítenek a szervezők, ezeket is csak elővételben és csak a helyszínen.


játék rock hír hobo deák bill gyula szomjas györgy póka egon kopaszkutya



2011.02.15. 09:05 – Man vs Music

Hobo és a városi legendák - A HBB-búcsú margójára

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A városi legenda szerint azzal önmagában még nem volt baj, hogy Tátrai Tibor egy méretes spanglival a zsebében érkezett a Három Kívánság tévéműsor felvételére valamikor a kilencvenes évek első felében. A dolog csak attól vált némileg pikánssá, hogy a Tátrai Band produkciója után következő attrakció egy olyan kissrác kérésének teljesítése volt, aki igazi rendőrkutyát szeretett volna megsimogatni. "És tessék, kedves gyerekek, máris érkezik a stúdióba Kovács III százados és beosztottjai, az őrmesteri rangban szolgáló Cézár és Morzsa, a két drogkereső németjuhász. Ööö... Látjátok, gyerekek, Tibusz bácsit mennyire szeretik a kutyák? Nagyon szeretik... Nagyon, úgy látszik, de azért Pistike, te is megvakarhatod a fülük tövét..."


rock blues hobo tátrai tibor hobo blues band póka egon



süti beállítások módosítása