2011.11.29. 13:15 – Hirdetés

Nyerd meg az új Amy Winehouse-lemezt és hallgass bele megjelenés előtt!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Hamarosan, december ötödikén jelenik meg a nyáron alkoholmérgezésben elhunyt Amy Winehouse harmadik, egyben első posztumusz stúdiólemeze. A Lioness: Hidden Treasures című, különleges felvételekkel teli album megjelenését hatalmas várakozás kíséri az egész világon, így különösen izgalmas eseménynek számít, hogy a Universal Music Hungary jóvoltából, most pénteken néhány szerencsés rajongónak egy limitált létszámú, zártkörű rendezvényen lehetősége lesz megjelenés előtt belehallgatni a lemez anyagába, sőt ajándékba meg is kapják az új CD-t. Aki nyerni szeretne, annak nem kell mást tennie, mint gyorsan lájkolnia a Lángoló Gitárok Facebook-oldalát, majd válaszolni egy kérdésünkre. Az első 20 játékos, aki helyes megfejtést küld be, pénteken részt vehet a fent említett eseményen a Universal irodájában (erről bővebben ide kattintva lehet tájékozódni), valamint automatikusan tulajdonosává válik Amy Winehouse első posztumusz albumának, amit december 5-én vehet át személyesen, vagy kaphat meg postán. A kérdésünk így hangzik: melyik régi zenekar számát dolgozta fel Amy az új lemez nyitó dalában, amelyik nemrég videoklipet is kapott? A megfejtéseket a jatek@langologitarok.hu címre várjuk Lángoló-Amy-Játék tárggyal, előtte azonban ugye lájkolni kell a Lángolót a Facebookon!


játék pop hír soul amy winehouse unversal



2011.11.16. 14:56 – Hirdetés

Nyerj páros belépőt a Burnnel a Fürdők Éjszakájára!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

burn_furdokejszakaja.jpg
Nyerj páros belépőt a Burnnel a Fürdők Éjszakájára, és találkozz kedvenc DJ-ddel! Válaszolj helyesen egy kérdésre, és ha szerencséd van, tiéd lehet a 4 db páros belépő egyike és a lehetőség, hogy lepacsizz az egyik DJ-vel. Katt a Fürdők Éjszakája fülre a Burn Facebookon oldalán!


játék hír program



2011.11.16. 13:00 – Hirdetés

Brendan Mullen: A Red Hot Chili Peppers története saját szavaikkal - Játék!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

red hot chili peppers_cart.JPGA Red Hot Chili Peppers története a legendás zenekar elmúlt harminc évének egyáltalán nem szívbajos, szókimondó krónikája, amelyet saját szavaikkal mesélnek el, és amelyet több mint háromszáz lenyűgöző fotó illusztrál. A könyv közvetlen, részletes, szórakoztató avagy épp megrendítő, és - ahogy esetükben illik - helyenként megbotránkoztató, vagyis kiválóan adja vissza a Red Hot Chili Peppers lényegét.

"Rengeteg érzés és gondolat rohan meg, miközben nézem a könyvben szereplő képeket. Az első és legsekélyesebb a hiúság: vajon jól nézek ki ezen a képen, hahaha! De ezen hamar túllépek, és megragad a fotó pillanata. Hogy milyen volt az az időszak, amikor az adott kép készült, és épp hol jártunk akkor gyönyörű, boldog-szomorú történetünkben. Az igazat megvallva, elég súlyos élmény ezeket a képeket végignézni. Eszembe jut, hogy mennyit változtunk az évek során, mennyi minden történt velünk, és közben az is kiderül, hogy tulajdonképpen nem változott semmi sem - továbbra is csak azt szeretnénk, mint eddig: menni előre, és közben valami nagyszerűt létrehozni.


játék rock red hot chili peppers hír



2011.10.27. 12:00 – lánggitár

Nyerj páros belépőt Paul Kalkbrenner fellépésére!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Bár sokaknak úgy tűnhet, a német Paul Kalkbrenner 2008 körül tűnt fel, hiszen ekkor jelent meg a Berlin Calling lemeze, és a belőle készült mellesleg az ő főszereplésével is készült film. Annyi igaz, hogy Lipcsében született, de amúgy Berlinben felnőtt DJ nevét ez hozta a mainstreambe, és avanzsálta a techno egyik legnépszerűbb képviselőjévé, és rövid ideig a legendás BPitch Control kiadó húzónevévé (mostanra otthagyta őket), de valójában már 15 éve van a pályán. Kalkbrenner visszatérő vendég Magyarországon, fesztiválokon és saját fellépéseken is egyaránt sikereket szokott aratni finom négynegyedeivel. Ezúttal nyolcadik lemezének turnéjával jön minden eddiginél nagyobb szabású budapesti fellépésére, ami a Syma Rendezvényközpontban lesz tartva, amihez a hírek szerint egyedi látványvilág jár. Aki szeretne egy általa választott emberrel ingyen bejutni a bulira, annak a Lángoló Gitárok segíthet! Amit ezért tenni kell, az a szokásos: lájkolj minket Facebookon, és válaszold meg azt a nem túl bonyolult kérdést, hogy mi volt Kalkbrenner alteregójának neve a Berling Callingban. A helyes válaszokat november 8-ig várjuk a jatek@langologitarok.hu címre, a levél tárgya legyen Kalkbrenner-játék!


játék paul kalkbrener



2011.10.26. 11:07 – lánggitár

Nyerj hetijegyet a Dürer Őszi Fesztiválra!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A dürer minden szezonban megtartja a maga hosszúra nyúlt könnyűzenei rendezvényét, úgyhogy szerencsére az ősz sem marad ki. Az eddigi szokásos egy hét után ezúttal egy nyolcadik nap is belekerült a naptárba, csak hogy igazán végkimerülésig bulizhassuk magunkat október 28 és november 3 között. A nagyteremben lép fel például az Irie Maffia, közösen a Fish!, a Grenma, az Insane, de elkaphatjuk a Supernemet és a Kowalsky Meg a Vegát is például. A legérdekesebb esemény valószínűleg az idén is október 31-én megrendezésre kerülő KettőNégy Gumizsiráf díjátadó gála lesz, de érdekesnek hangzik az öltönyös Suit Up! buli, amire Palotai és Ludmilla szolgáltatják a zenét. A rendezvényre egész heti karszalagot is lehet venni, és ezt azért emeljük ki, mert most a Lángoló Gitárokon ingyen is hozzájuthat bárki két ilyenhez is, aki lájkol minket Facebookon, majd megválaszolja jatek@langologitarok.hu címre azt az egyszerű kérdést, hogy hol is található a Dürer Kert. A mail tárgya legyen Dürer-játék! A határidő holnap, tehát október 27., délután 4 óra!


játék fesztivál dürer kert



2011.10.14. 17:00 – Hirdetés

Ingyen Queen-könyv két olvasónknak

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!


Hajtás után van egy leírás Phil Sutcliffe Queen - A rock koronás királyainak teljes, képekkel illusztrált története című könyvéről. Na ezt a különlegesen szerkesztett olvasmányt nyerheti meg tőlünk két olvasónk az Alexandra jóvoltából. A 288 oldalas, rendkívül szép kiállítású könyv ahhoz a két szerencséshez kerülhet, akik lájkolják ezt a posztot, a Lángoló Gitárok Facebook oldalát, és a jatek@langologitarok.hu címre elküldik, hogy mikor is lépett fel pontosan Magyarországon a Queen. Csak azok vesznek rész a játékba, akik a levél tárgyához beírják, hogy Lángoló-Queen-játék. Beküldési határidő: október 21.


játék könyv queen



2011.10.14. 15:15 – lánggitár

Nyerj VIP belépőt az MTV EMA magyar bulijára!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Október 17-én derül ki, melyik zenekar fogja képviselni Magyarországot a novemberi MTV European Music Awardson. A jelöltek ennek örömére egy napon mutatják meg magukat a Corvintető közönségének is, így aztán eklektikus hangulatú estére számítanak a hétfőn mulatni vágyók: a Bin-Jip, a Carbonfools, a Compact Disco, a Fish! és a Punnany Massif ötösből "csak" az utóbbi három zenekar lép fel, de így is elég sokszínű a felhozatal. A győztes nevét a koncertek lezártával éjfélkor mondják be, hogy aztán természetesen még lavalavás és kollektívás DJ-k gondoskodjanak az ünneplésről. A Lángoló Gitárok most két darab corvintetős VIP belépőt adományoz azok közül valakiknek, akik elárulják nekünk, melyik zenekarral szeretnék leginkább képviseltetni Magyarországot Belfastban. A "szavazatot" ezen az oldalon kell leadni, illetve október 17-e délelőttig el kell küldeni a jatek@langologitarok.hu email címre is olyan tárggyal, hogy Lángoló-MTV EMA-Játék. Felhívjuk a figyelmet, hogy ezek a szavazatok nem számítanak abba bele, amit itt kell végezni nagy lelkesedéssel.


ajánló játék mtv ema



2011.10.13. 16:00 – Hirdetés

Öt páros VIP belépő a Bónuszra

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Október 15-én, tehát ezen a héten szombaton lesz a Telekom Bónusz Fesztivál, ami mára az ősz egyik legfontosabb zenei programjának számít, az elektronikus zenei színtéren pedig talán az összes körül a legfontosabbnak. A többek közt Plastikmant, Carl Coxot, Sashát és Ferry Corstent is felvonultató bulira a T-Mobile most öt darab páros VIP belépőt sorsol, amiért kivételesen tenni is kell: a játék Facebook oldalán kell megindokolni, miért lennél te a legjobb vendég, a többiek pedig szavazhatnak rád. Az öt legtöbb szavazatot kapott önajánló kapja meg a jegyeket, szóval érdemes beizzítani a haveri kört!


játék bónusz fesztivál



2011.10.09. 08:00 – Hirdetés

BalkanBeats: Foltin live band, Suefo, DJ Soko a Hajón + JÁTÉK!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!


A BalkanBeats szédítő szülinapi bulijának a ráadásaként is felfogható a kiváló macedón Foltin zenekar élőfellépésével tarkított, DJ Soko és Duefo tapasztalt zúzásain, pörgetésein és csemegéin alapuló kiváló este október 14-én, pénteken. Az estre 600 forintos kedvezményes árú belépő a koncert napján 23 óráig váltható, azután 1000 forintba kerül. Két olvasónk viszont akár ingyen is bemehet a bulira, amennyiben lájkolja a Lángoló Gitárok Facebook-oldalát, illetve a jatek@langologitarok.hu címre elküldi a helyes választ arra a kérdésre, hogy: Mi volt előbb a BalkanBeats buli vagy a cd? Csak olyan megfejtéseket fogadunk el, ahogy a levél tárgyához az van írva, hogy Lángoló-Balkanbeats-játék. Határidő: október 12.


játék program



süti beállítások módosítása