2011.02.03. 10:00 – lánggitár

Santana-koncert lesz július 5-én a Budapest Sportarénában

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A LiveNation elhozza nekünk nyárra a jó öreg Carlost, íme a sajtóközlemény:

Carlos Humberto Santana de Barragan szerény körülmények közé született 1947-ben, Mexikóban (jelenleg egy utca és egy tér is a nevét viseli szülővárosában).
Apja, egy mariachi virtuóz, ültette el a zenei szellemiséget fiában, aki már öt évesen hegedült. Később, amikor a család északra költözött a nyüzsgő határvárosba, Tijuana-ba, vette meg Carlos az első gitárját.

A nagy amerikai rádióállomásokat hallgatta és John Lee Hooker, T. Bone Walker valamint BB King bűvöletében élt, akiknek játéka egybeolvasztotta a blues és a jazz elemeit. 14 éves korára a családja átköltözött San Francisco-ba, ahol Carlos megkezdte középiskolai tanulmányait. A Santana Blues Band 1966-ban alakult meg, s szédítő elegye volt a nyugati part soul zenéjének, a latin ütőhangszereknek, az orgonának, és Carlos sztratoszférikus gitárjátékának, ami azonnal szenzációvá vált. 1967-re már csak egyszerűen Santana-ként ismerték őket.


sajtóközlemény koncert santana



2010.12.28. 09:46 – lánggitár

Szilveszteri koncertek a Vörösmarty téren és a Nyugatinál

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A főváros két forgalmas csomópontján, a Vörösmarty téren, valamint a Nyugati téren is ingyenes szabadtéri koncertek lesznek szilveszter este. A Vörösmarty téri Jazz Színpadon 19 órakor a Kardos Négyes kezdi a programot. A fiatal zenészgeneráció képviselői által alkotott csapatot a kreativitás, a műfaji nyitottság jellemzi, a popularitás a dzsesszre jellemző igényességgel párosul. Repertoárjukban szerepelnek filmzenék hangulatát idéző darabok, akusztikus felfogású számok és erős népzenei, elsősorban délszláv, klezmer hatású kompozíciók is.


zene koncert program



2010.12.27. 07:38 – lánggitár

Újra robban a Dinamit

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Újra színpadra lép a 28 éve feloszlott legendás Dinamit együttes: a december 29-én a Diesel Clubban tartandó koncerten a régi slágerek mellett új albumuk dalai hallhatók élőben. Egykori megalakulásuk után negyedévszázaddal kezdték a koncert szervezését, de Vikidál Gyula nem vállalta a szereplést. A következő évek eredménytelen próbálkozásai után rátaláltak a kiváló torkú Kálmán György énekesre, és abban a pillanatban kiderült: ismét robbanhat a Dinamit. (Blikk.hu)


zene koncert program dinamit retrómetál



2010.12.23. 12:43 – Sz.A.

A 35 éves Motörhead - London Calling 13.

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Motörhead @ Brixton Academy, London 2010. november 27.

21:31. Brixton Academy, London. „We are Motörhead, and we play rock and roll”, és elkezdődik a koncert, amire több mint fél éve várok. A 35 éves jubileumi turné egyik utolsó állomásán ránézésre teltház van, és hál’ Istennek a közönség sem alszik, mint oly sok koncerten ebben a városban. A körülöttem állók az első sorokban legalábbis semmiképp.


koncert motörhead london calling



2010.12.09. 16:27 – Szarvas Árpád

Megbízható vezetőség

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

MGMT @ Gasometer, Bécs, 2010.12.08.

Az MGMT idei második nagylemezével (Congratulations) igencsak nagy fejtörést okozott azoknak a fejpántos divatrajongóknak, akik az előző album három nagy slágerén kívül (Time to Pretend, Kids, Electric Feel) nem nagyon akartak tudomást venni a duó többi számáról. A zenekar tavaly az új-zélandi The Clean együttes 1981-es Anything Could Happen című dalának feldolgozásával már jelezte, hogy a következő dobásuknak valószínűleg nem sok köze lesz az elektronikus neohippiskedésnek, és amikor idén tavasszal megjelent a Congratulations album első videoklipes dala (Flash Delirium), a szürreális őrület láttán, és a beteges, sok váltással telepakolt pszichedelikus-pop hallatán mindenki csak fogta a fejét, illetve vakargatta a fejpántját, hogy “Ezekkel meg mi történt? Milyen drogokat nyomtak???”

Szerintünk: (4,5/5)
Szerintetek: (5/5)

pop rock koncert bécs mgmt



2010.11.29. 10:40 – lánggitár

Caribou a Gödörben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Tényleg nem fordul elő gyakran, hogy egy nálunk fejlettebb popkultúrával rendelkező országban is relevánsnak számító fellépő épp akkor látogat Budapestre, amikor a lehető legaktuálisabb. Merthogy a Caribou, illetve a név mögött rejtőző Dan Snaith eddig is sok elismerést söpörhetett be, hol a krautrock, hol a dreampop, hol az IDM felől indulva, de az idei év elején megjelent Swimmel gyakorlatilag közös nevezővé vált egy szabadon választott zenei témájú beszélgetésben. A lemez épp ugyanúgy bejött a hipsztereknek, mint a kísérleti elektronikára fogékonyaknak, vagy a mezei technosoknak. Elég, ha a dalaiból készült remixek készítőiből szemezünk: James Holden, Hot Chip, Fuck Buttons. A popdal formáját matematikushoz méltó módon tekervényesen, de mégis természetesen egyszerűnek tűnően felfogó Snaith nemrég a híres ATP fesztiválra is meg lett hívva a Flaming Lips által, a különleges fellépés meg is lett örökítve egy koncertlemez formájában. Csütörtökön már ezekért is bőven illik benézni a Gödörbe, ahol ha minden jól megy, felvonultatják a híresen látványos vizuális kíséretüket is, ráadásul bárki gyönyörködhet benne, ahogy egy helyre gyűlnek Magyarország "zeneszakértői". A koncert amúgy a Selected Sounds nevű új bulisorozat első felvonása, soha rosszabb kezdést! Minden egyéb megtalálható az esemény Facebook oldalán.


ajánló koncert hír program caribou



2010.11.04. 11:24 – sixx

Másfélórás gitárorgazmus a hajón

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

George Lynch addig, míg a nyakába nem vette a gitárt az A38 hajón tegnap este, pont úgy nézett ki, mint egy nagyon elszánt kőműves. De csak addig. Aztán amikor megszólalt a kezében a hangszer, a főleg szakmabeliekből álló, úgy kétszáz fős közönség egyszerre élvezett bele a nadrágjába egy elnyújtott hörgés kíséretében, amit másfél óráig sikerrel ki is tartottak.

A Lynch Mob az egykori Dokken gitáros egyik, éppen funkcionáló zenekara járt a hajón ugyanis, és adott egy jó kis trocskos, lepukkant klubkoncertet, pont olyat, amilyet kellett, és amilyenen ez a jó kis blues alapokra rákent rockzene a lehető legjobban érvényesül. Családias hangulat, a színpadról cigit kunyeráló gitáros, pár pillanatig hisztis énjét túráztató énekes és kiváló ritmusszekció is volt, meg alapvetően elfogadható hangzás is, szerintem aki ott volt a hajón, maradéktalanul elégedett lehetett a bulival.


kritika rock koncert a38 george lynch



2010.11.02. 10:35 – sixx

Mr. Scary az A38-on riogat szerda este

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az A38-on lép fel szerda este az egyik legtökösebb gitáristen, George Lynch, és Lynch Mob nevű zenekara. A Dokken gitárosaként kultstátuszba emelkedő Lynch lassan harmincadik éve van a pályán, ezalatt sikerült neki húsz lemezt összekalapálnia, körbeturnézta már a világot vagy hatszor, és míg más 56 éves csávók otthon ülnek, és az unokákkal babáznak, ő továbbra is a színpadon tolja a Toth and Nailt. A mostani zenekarban, ha minden igaz, az egykori Ratt-bőgős Robbie Crane, Oni Logan énekes (bár ő az őszi turné amerikai szakaszán nem vett részt) és Brian Tichy dobos szerepel, szóval igen kiváló zenészemberekkel jön a mester a hajóra. Aki szereti a jó, gitárcentrikus rockzenét, nem hagyja ki a bulit. Jegyárak, infók itt.


ajánló rock koncert a38 george lynch



süti beállítások módosítása