2010.05.28. 08:00 – sixx

Imádom húszezer ember üvöltését hallgatni - Kiss-interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Eric Singer 1991 óta már a harmadik turnust húzza le a Kiss dobosaként. Az idén 52 éves zenész korábban Alice Cooper, a Black Sabbath vagy az Avantasia tagjaként is feltűnt, játéka ötven albumon is meghallgatható. Ma este, a Papp László Sportarénában élőben nyomja majd el a Sonic Boom legjobb nótáit és az örök Kiss-slágereket.


interjú rock koncert kiss



2010.05.25. 08:00 – mista

Ákos kipróbálta Lady GaGát

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ákos, Tankcsapda, Magna Cum Laude @ Szeged, Dóm tér 2010.05.22.

A századik születésnapját ünneplő Délmagyarország kölcsönkérte Szegedtől a Dóm teret, elhívta Ákost, a Tankcsapdát meg a Magna Cum Laude zenekart, felállított egy színpadot a fogadalmi templom kapujában, szembe vele egy sörsátrat a tér másik oldalán, ezek után pedig nagyon bízott benne, hogy az eső nem mossa el az egészet. A soha nem látott szuperkoncertként beharangozott eseményen még Lukács Laci is a remixkoncertet adó Ákosnak asszisztált, aki pedig jókedvében Lady Gagát énekelt.


koncert szeged ákos tankcsapda magna cum laude koncertbeszámoló



2010.05.04. 13:00 – sixx

Megdobták szandállal, abbahagyta a koncertet

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Rettentő dolog történt a Stereophonics énekes-gitárosával, Kelly Jonesszal Szingapúrban: fejbe dobták egy szandállal koncert közben, amitől annyira kiakadt, hogy intett a többieknek, és befejezték a bulit. Jones az attakot követően azért még egy köszönömöt elmormolt a mikrofonba, majd a lábbelit hanyagul a sarokba kúrva távozott. A koncert azt követően folytatódott, hogy a rendezők a merénylőt bilincsbe verve elszállították. 


koncert videó hiszti balhé



2010.04.14. 12:07 – sixx

Slash már be is mutatta az új anyagot

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A nemrég szólólemezzel jelentkező ex-GnR-gitáros április 10-én, a legendás Roxyban indította lemezbemutató turnéját, amin Myles Kennedy feladata lesz majd elénekelni sz összes nótát. A koncertről készült felvételekről szerintem lejön, hogy Kennedynek jó hangja van, és elbír a régi Guns-számokkal is, bár színpadi figuraként olyan messze van Axltől, mint furulyás zsidó az úristentől. Slash láthatóan 45 éves korának megfelelő állapotban van, de a félmeztelen gitározást ekkora sörhassal én már nem erőltetném. A setlist után jönnek a videók szépen sorban. (Via Blabbermouth)


rock koncert videó slash



2010.04.12. 18:09 – lánggitár

Platinalemezt kap a Tankcsapda

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nem is olyan régen jelent meg az idén 21. éves debreceni zenekar legújabb albuma, a Minden jót című anyag, és máris platinalemez lett - ezt mostanában 10 000 eladott példány után kapja az előadó. Hol vannak már a régi szép idők, amikor 25 000 eladott példány kellett egy aranylemezhez, mi? Ott, ahol a modemes letöltés, ott, kérem szépen, ez van, átalakult a zenepiac itthon is. Az meg egyenesen közröhej, hogy 3000 eladott albummal egy külföldi előadónak is jár az arany- vagy platinalemez, de ez már tényleg mindegy.


zene koncert tankcsapda platinalemez



2010.03.26. 10:12 – lánggitár

PUF, Magashegyi Underground, és Kardos Horváth a Dürerben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az e heti szombat estére igazi altis-pakkot hozott össze a Dürer. Kezdődik az egész Kardos Horváth Jánossal, aki úgy tűnik, nem akarja feladni aktivitását a Kaukázus feloszlatása után sem, az egyszálgitáros koncertje biztos kellőképp felmelegíti annyira a dolgot, hogy aztán egy féligmeddig Kaukázus-kreálmánynak tekinthető zenekart nézzünk meg, a Magashegyi Undergroundot. Bocskor Bíborka és zenekara nem lett akkora hazai sztár, mint amennyire az a Szeplős Váll sikerekor látszott, de jobb is, mert megmaradtak a rajongók zenekarának. Az MR2-generáció kedvenc zenéi után pedig következik a már vitathatatlanul klasszikus Pál Utcai Fiúk, aminek igencsak tetemes életműből kell kihoznia a legjobbjait, de szerencsére ezt általában megoldja. A belépő kétezer.


koncert magashegyi underground kardos horváth jános pál utcai fiúj



2010.03.04. 11:14 – sixx

A zsidók már nem bojkottálják a Metallicát

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Május 20-án Tel Avivban lép fel a Metallica, pedig pár nappal ezelőttig még úgy állt a helyzet, hogy a koncert vagy elmarad, vagy félházas lesz - az öntudatos izraeli metálosok ugyanis beintettek a 159 dolláros jegyárakra. A zenekar turnéit szervező Live Nation cég árképzése tehát nemcsak nálunk veri ki a biztosítékot, pedig mi megússzuk a bulit max. 19 900 forintból (a legolcsóbb jegyek 9 900 forintba kerültek).

Amikor kihirdették, hogy a színpad előtti elkerített részre, az ún. kiemelt állóhelyre szóló jegyeket 159 dollárért, azaz 30 000 forintos áron akarják értékesíteni, az izraeli Metallica fanclub tagjai azonnali bojkottot hirdettek, és a webkettes társadalmat is bevonták akciójukba: 6000 követőjük lett a Facebookon létrehozott bojkott-oldalukon, amire a helyi promóter, Marcel Avram is felfigyelt. A felek két napja kezdtek tárgyalásokba, melyek során a rajongók elérték, hogy csökkentsék az 1999 óta Izraelben először koncertező Metallica-buli jegyárait. Bravó, srácok, így kell ezt csinálni. Mi meg birka módon kifizettük a 19 500 forintot egy sima küzdőteres jegyért.  


koncert bojkott metallica



2010.01.31. 12:25 – lánggitár

The Gathering ma a Dieselben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A metálszíntér kedvenc alter csapata, a Gathering sokáig úgy tűnt, dicstelen véget ér: Anneke van Giersbergen kiválásával gyakorlatilag a zenekar arca is távozott, sok rajongó nem is tudta a többi tag nevét. Ehhez képest pláne meglepő, hogy a Gathering még létezik, a norvég Silje Wirgelend személyében új énekesnőt találtak, akivel már ki is adták a The West Pole névre hallgató visszatérésüket. Hogy mennyire is lett sikeres a kambekk, arról ma (január 31.) meggyőződhet a magyar közönség is, ugyanis a Dieselben a 19:00-ás kapunyitás után nálunk is fellép a holland többségű zenekar. A jegyár, ha nem vettünk elővételben, 5000 Ft lesz.


rock koncert hír program the gathering



2010.01.25. 11:35 – mista

Hit€ljugend lemezbemutató Budapesten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Múlt pénteken a szegedi lemezbemutatóval egyidőben hivatalosan is megjelent az ország egyik legjobb nevű punkzenekarának, a Hit€ljugendnek Euschwitz című debütáló albuma. Persze, aki ezek alapján esetleg azt gondolja, hogy egy neonáci együttesről van szó, az téved, de az is, aki egy mai, unalmas, tipikusan igénytelen punkzenekart sejt a dolog mögött. A négytagú, a hagyományos dob-gitár-basszus-felállást egy szintissel (Szintigoy) kibővítő Hit€ljugend saját magfogalmazása szerint egy "neurotikus tünetegyüttes", aminek célkeresztjében a hitelközpontú, eladósodott társadalom áll. Zenéjükre szerintük komoly hatással volt a magyar és a nemzetközi újhullám, emellett pedig - ahogy arról a MySpace-oldalukon írnak - olyan dolgok, mint a híradó, a gyorskölcsön, a minimálbér, a Xanax, a bírósági idézés, a 90-es évek, a pornófilmek, a Viva TV, a reklámok, a csőkonyha, a betonparkok, meg ilyesmik. Hogy mindez hogyan fest és hangzik a gyakorlatban, azt Budapesten legközelebb február ötödikén lehet megtudni a Delírium Pubban a Voodoo Allen, a Csermanek Lakótelep, valamint a Barangó Big Band társaságában. Szerintünk, a szegedi koncert alapján, érdemes.


punk rock koncert hír voodoo allen lemezbemutató csermanek lakótelep hiteljugend



süti beállítások módosítása