2020.07.10. 10:00 – Lángoló

Lotfi Begi X Kollányi Zsuzsi feat. DR BRS - Itt a 2020-as EFOTT himnusza

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Bár az idei fesztiválszezon nem indul éppen zökkenőmentesen, hiszen több rendezvényt is le kellett mondani a koronavírus-járvány miatt, az EFOTT azon szerencsések közé tartozik, akiknek sikerült átszervezniük az eseményt egy későbbi időpontra, így a tervek szerint augusztus 26-30. között megtartják a bulit a Velencei-tó északi partján olyan fellépőkkel, mint Flo Rida, a Five, Majka & Curtis, Király Viktor vagy Metzker Viktória. És persze már megszokott, hogy egy ilyen méretű fesztiválnak himnusz is jár, amit idén Lotfi Begi, Kollányi Zsuzsi és DR BRS szállított az EFOTT-nak. Na meg a Venus, ugyanis az egykori zenekar Régi nyár című slágerét gondolta újra a trió. Természetesen videó is jár hozzá, amiről röviden csak annyit kell mondani, hogy földön, vízen, levegőben forgott a fesztiválhimnusz klipje. Az alkotók teljesen kihasználták a Velencei-tavat, ahol kilátóra másztak, hajóra szálltak vagy vonatoztak.


fesztivál efott lotfi begi kollányi zsuzsi dr brs



2016.11.09. 14:36 – dankógábor

Így sem hallottál még Tankcsapdát!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Már elég sokszor leírtuk, hogy jön a Tankcsapda dupla feldolgozáslemeze, amin ők játszanak másokat, meg mások őket. Az utóbbiba tartozik a fentebb is hallható Calidora (azaz Oberritter Dóra), aki a Compact Discóból is ismert Lotfi Begivel és Szepesi Zsolttal állt össze, hogy elég rendesen átértelmezzék az Azt mondom állj című Tankcsapda-slágert, ami így a diszkókban is simán tarolhat.


rock hír tankcsapda lotfi begi calidora



2012.02.21. 16:00 – Hirdetés

A jó zene az jó zene – Vélemények ütköztetése a Red Bull zenei workshopján

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Kötelezően kell egy jó rapdalba szkreccs vagy refrén? Snoop Dogg tényleg "fake", hogy David Guettával készített számot? Mekkora szerepe van az imidzsnek? Diszkóban fellépni tényleg égő? Merre tart és mit ad 2012-ben a hiphop? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a válaszokat a második hazai Red Bull Music Academy Workshop zenei előadás és szakmai fórum keretében a február 16-án este Dipa (DSP), Eckü (Hősök), Lotfi Begi (Compact Disco), Fluor Tomi, valamint az angol hiphop kiemelkedő alakja, TY (UK). A téma ezúttal az elektronikus és a klasszikus rapzene ütköztetése volt.


hiphop hír red bull ty dipa eckü red bull music academy fluor tomi lotfi begi



süti beállítások módosítása