2018.05.19. 14:59 – dankógábor

Ilyen az, ha csak énekel a Mastodon dobosa

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Red Death címmel váratlanul megjelent egy dal, amihez előadónak a Mastodon dobosa, Brann Dailor van írva. Először teljes homály volt, hogy Dailor mellett kik játszanak a dalban, de azóta kiderült, hogy a Marilyn Manson-gitáros Tyler Bates, a Grammy-díjas producer Mike Elizondo, aki itt basszusgitáros, illetve Gil Sharone dobos, akinek az eredeti zenekara a Stolen Babies, de jelenleg ő is Mansonnal turnézik, és játszott a Dillinger Escape Planben is. Szóval Dailor itt csak énekel, és nagyon jól teszi. Csak még jobban kiderül, hogy komolyabban kéne ezzel a dologgal foglalkozni, és nem csak a dobfelszerelés mögül énekelni a Mastodonban. A dal egyébként a DC Dark Nights: Metal Soundtrackjén szerepel, ami a képregénykiadó Dark Nights: Metal sorozatához kapcsolódik, és ezen kívül még öt dal lesz rajta. Erről viszont egyelőre semmit nem tudunk, de ezek után simán jöhetne egy Brann Dailor-szólólemez is. A dobos-énekes egyébként tavaly elárulta nekünk, hogy nem teszik neki ez a szólózenész ötlet, mert saját bevallása szerint "túl jól néz ki, hogy frontember legyen."


rock metál hír brann dailor



2018.05.11. 17:08 – Lángoló Gitárok

Egy év múlva Subscribe a Budapest Parkban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

subscribe_2014_foto_wlcsek_andras.jpg

Bár még semmilyen további információ nem érkezett, a Facebookon feltűnt egy érdekes program, miszerint napra pontosan egy év múlva, 2019. május 11.-én a Subscribe lép fel a Budapest Parkban. A tavalyi VOLT Fesztiválos buli után nem mondjuk, hogy annyira meg vagyunk lepve, ugyanakkor ez még bőven nem holnap lesz, nem lehet azt mondani, hogy a zenekar túlzásba viszi ezeket az alkalomszerűen újra összeállós koncerteket. Ha érkezik további információ, természetesen beszámolunk ezekről. (Fotó: Wlcsek András)


magyar programajánló rock metál koncert subscribe budapest park



2018.05.11. 11:43 – Nihil_AK

Bejelentette utolsó Európa-turnéját a Slayer

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

slayer.png

Kisebbfajta gyásznap a mai, ugyanis bejelentette utolsó Európa-turnéjának dátumait a Slayer. Hozzánk legközelebb november 23-án játszanak Bécsben, a Stadthalléban. Magyar dátum egyelőre nincs, és nagyon nem is reménykedünk benne, bár a pont a bécsi koncert előtt van egy szünnapjuk. Ráadásul a turnépartnerek sem akárkik, mert a Lamb Of God, az Anthrax és az Obituary kíséri el őket erre a körre. Egy közepes összegben arra azért mernénk fogadni, hogy az említett pénteken a szokásosnál is több magyar lesz az osztrák fővárosban, hiszen ha lehet hinni a nyilatkozatoknak, Arayáék tényleg nem a levegőbe beszéltek a visszavonulás kapcsán. Abba egyelőre nem gondoltunk bele, milyen lesz a metálszíntér a Slayer nyugdíjazása után, hiszen egy állatkertet is nehéz elképzelni nagyragadozók nélkül. Turnédátumok a hajtás után, ha valaki esetleg szeretne utazni miattuk.


bejelentés metál hír slayer thrash metal búcsúturné



2018.05.11. 07:12 – dankógábor

Az AWS az Eurovízió döntőjében - Vajon az európai rockszíntér is meghekkeli a versenyt?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

aws_1.jpg

Csütörtök este, a harmadik helyen jutott tovább az AWS az Euróvízió elődöntőjében, így szombat este már az első helyért versenyeznek a másik döntőbe jutott 25 ország előadójával együtt. Nagy kérdés, hogy az európai rockszíntér is összeáll-e egy tömbbé, és elkezd ész nélkül az AWS-re szavazni, és ezzel akár meg is nyeretni velük a dalversenyt, ahogy azt a hazai versenyen tette. Jelek vannak erre, több külföldi ország is foglalkozott azzal, hogy van egy metálzenét játszó zenekar is az indulók között, a napokban pedig a világ legnagyobb metálfesztiválja, a német Wacken is szavazásra biztatta Facebookon a több mint egymillió követőjét. Az tény, hogy a rockszíntér összefogása elég erős, ha az Igaz Ügy, a rockzene erejének megmutatása a Műanyag Szennyel szemben cél, szóval bármi benne lehet a pakliban. Bár itt nem csak a közönség, hanem egy szakmai zsűri is oszt majd pontokat, (ráadásul a magyarok a magyar indulóra nem szavazhatnak). Annak idején a rockzenét játszó Lordi is megnyerte az egészet, bár náluk valószínűleg a maskaráik nagyon sokat nyomtak a latban, szóval nem biztos, hogy elég lesz a sok láng, egy mezítláb szaladozó énekes, meg egy kis stagedive a gitárral.


metál eurovízió hír aws



2018.05.10. 15:11 – Nihil_AK

Sham Pain - Itt a Five Finger Death Punch új dala és videója

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ffdp_shampain.jpg

Május 18-án jelenik meg a Five Finger Death Punch hetedik albuma, amely az And Justice For None címet viseli. A Sham Pain című dalt klippesítették is a lemez felvezetéséhez, és bár nekünk valamiért a Backstreet Boys egyik sosem rögzített, húsz év rejtőzködés alatt rockos hangszerelésűvé mutálódott dala ugrott be mind a dallam-, mind a képi világról - különösen ami a folyamatos szelfizést illeti - kétségtelen, hogy a jelenkor legsikeresebb amerikai metálzenekarának hírértéke van. A videót és az új számot a hajtás után tehetitek magatokévá.


rock metál videó hír új dal five finger death punch



2018.05.09. 14:32 – Lángoló

Pénteken Trillion, SeeN, valamint Nagy-Szín-Pad döntő az Akváriumban - Nyerj páros belépőt mindkét bulira!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

trillion.jpg

A maga nemében igazán különleges estére számíthat a közönség pénteken este az Akváriumban. Az épp új lemezén dolgozó, bátran hazai underground szupergruppnak nevezető Trillion a KisHallban lép színpadra, miközben a Nagyhallban a Nagy-Szín-Pad döntője lesz, amelynek egyik résztvevője az Apey and the Pea. Így állhat elő az az eddig még soha elő nem fordult helyzet, hogy valaki - aki Áron András Apey, mindkét zenekar énekes-gitárosa lesz - ugyanazon az estén mindkét teremben fellépjen. Kicsinyke lépés az istenek mindenütt jelenvalósága felé, mondhatnánk, ha a hasonmások keresése lenne a fő profilunk, de inkább azt mondjuk, hogy nyerjetek páros belépőt a Lángoló Gitárokkal mindkét bulira!  


programajánló rock metál koncert hír nyereményjáték akvárium pszichedelikus seen apey and the pea apey trillion



2018.05.09. 09:45 – Nihil_AK

Distortion - Új dal és videóklip a Babymetaltól

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

babymetal.png

Kevés megosztóbb jelenség van a mai színtéren a Babymetalnál, pedig hosszú a lista Dave Mustaine - eredetileg King Diamondot akartam írni, de őt minden normális ember szereti - énekhangjától Lars Ulrich dobolásáig. A magam részéről elzárkózom attól, hogy besoroljak velük kapcsolatban a szeretem vagy gyűlölöm szekértáborába. Egyfelől kultúrember ne boruljon térdre semmilyen termék előtt, másfelől bizonyos életkor fölött nem árt túllépni az ízlések és pofonok ellen folytatott kereszteshadjáratokon, bár annak is megvan a maga öröme, amikor csőlátással vádoljuk azokat, akik nem azt szeretik, amit mi. Így hát állásfoglalás és sommás ítéletek helyett legyen elég annyi, hogy kijött egy új dal, a Distortion, és készült hozzá egy klip. Ugyan manapság a világból ki lehet üldözni kockára vágott gitárkiállásokkal, meg gépies szőnyeglábdobbal, el kell ismerni, hogy minden tekintetben igényes, profi munka ez, zene és a vizuális megvalósítás terén egyaránt. Persze ugyanígy profi munka egy Toyota műszerfala is, de ne ízetlenkedjünk: egyfajta bűnös élvezetként még az amúgy kizárólag fénymásolt borítós demókat pártoló underground zajbarátok is meghallgathatják.


rock metál hír japán babymetal videójklip



2018.05.05. 11:00 – Lángoló

Antique - Itt a Lost Continent új EP-je

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

lc_live.JPG

A budapesti Lost Continent az elmúlt hozzávetőlegesen két év során, bár számos koncerten megfordult, új anyaggal mégsem halmozta el hallgatóit. Ez persze nem azt jelentette, hogy modern metálzenekar tétlenkedett volna, hiszen két dalt is kiadtak, melyek közül az egyikre (Rusty Casket) videó klip, a másikra (Napravágyó) pedig szöveges videó is készült, de terjedelem tekintetében ez az itt bemutatkozó EP megjelenése a következő mérföldkő.

Az EP az Antikque címet kapta mely magáért beszél. A zenekar ezzel szeretne egy nagyjából ötéves periódust lezárni, valamivel modernebb vizek felé evezni és egy kicsit finomítani a stílusán, az aktuális tagok és hallgatók szája íze szerint.

- fejtette ki Madaras János, a zenekar csellistája. Ezen a kislemezen összesen hat dal hallható, melyek közé bekerült a fent említett két szám is, valamint továbbiakkal bővül. A zenekar elég nagy hangsúlyt fektetett a dalszövegek nyelvére, hiszen magyarul és angolul is énekelnek a lemezen. Madaras egyébként azt is elárulta, hogy már gőzerővel folynak a munkálatok a következő nagylemezhez is. Az Antique EP élő bemutatója május 11-én lesz a Legionfest keretei közt a Dürer Kertben.


premier metál hír lost continent



2018.05.04. 08:13 – dankógábor

Grunge-rajongók figyeljetek! - Új dal és klip az Alice In Chainstől

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

aic.jpg

Nos akkor tehát. Új dallal és klippel tért vissza az Alice In Chanis, a szám címe pedig az, hogy The One You Know. Azt viszont egyelőre nem tudni, hogy ez mikor jelenik meg nagylemezen, de minden bizonnyal hamarosan ez is kiderül. Az viszont biztos, hogy július 1-én a Budapest Parkban lép fel a veterán grunge-zenekar. Jerry Cantrell egyébként azt nyilatkozta, hogy kurva erős anyag lesz,de ugyan mi mást mondhatott volna. Az új daltól ugyan nem ájultam el, de nem rossz, ítéletet viszont majd a nagylemeznél hozunk.


rock metál hír grunge alice in chains



süti beállítások módosítása