2019.08.29. 11:00 – Kovács.Attila

Tudtuk, hogy ez húsz perc most az életünk - Archaic-interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

anitanagy_com-3410-promo_cut.jpg

Nem egészen két évvel ezelőtt kelt új életre az idén már alapításának tizenötödik évét ünneplő Archaic. A How Much Blood Would You Shed to Stay Alive? című második lemez, és a mai felállás friss lendületet adott a budapesti thrash metal zenekarnak, olyannyira, hogy azóta megjártak már számos fesztiválszínpadot itthon és külföldön, és a Wacken Metal Battle Hungary hazai nyerteseiként idén kijutottak a világ legnagyobb metálfesztiváljára, ahol a tehetségkutató nemzetközi döntőjében a második helyet szerezték meg. A most következő interjúban a zenekar egyik alapítótagjával, Szabó Csaba Zoltán dobossal beszélgetünk közelmúltról, jelenről, Wackenről, és a magyar thrash jótékonysági célból készült zászlajáról.  


budapest interjú magyar jótékonyság metal wacken thrash metal archaic wacken metal battle #hangfoglaló2019



2018.12.02. 19:39 – Kovács.Attila

Old school hangulat modern köntösben - Meghallgattuk a Sodom új EP-jét

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

127519-sodom-partisan.jpg

Ugyan megmosolygom az olyan vélekedéseket, hogy bármilyen a zenekar csak ezzel vagy azzal volt az igazi, nem tudtam nem örülni annak, amikor év elején visszatért a Sodom soraiba Frank Blackfire, anyakönyvezett nevén Frank Gosdzik. A zenekar két talán leginkább klasszikus albumán játszó gitáros a Kreator és a kilencvenes évek második fele óta feltűnt ugyan itt-ott, de hosszabb távon sok mindent nem lehetett róla hallani, és valószínűleg senki sem gondolta volna, hogy majd' 30 év után ismét eredeti csapatát erősíti majd. Mégis így történt, és bár mindig véleményes, ha valaki egyik napról a másikra lapátra teszi aktuális zenésztársait, a pár napja megjelent friss EP alapján a Sodomnak jót tett a vérfrissítés, amiért ezúttal régi és új tagok egyaránt felelősek.


lemezkritika németország black metal sodom thrash metal ezt hallgasd EP tom angelripper frank blackfire



2018.05.11. 11:43 – Nihil_AK

Bejelentette utolsó Európa-turnéját a Slayer

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

slayer.png

Kisebbfajta gyásznap a mai, ugyanis bejelentette utolsó Európa-turnéjának dátumait a Slayer. Hozzánk legközelebb november 23-án játszanak Bécsben, a Stadthalléban. Magyar dátum egyelőre nincs, és nagyon nem is reménykedünk benne, bár a pont a bécsi koncert előtt van egy szünnapjuk. Ráadásul a turnépartnerek sem akárkik, mert a Lamb Of God, az Anthrax és az Obituary kíséri el őket erre a körre. Egy közepes összegben arra azért mernénk fogadni, hogy az említett pénteken a szokásosnál is több magyar lesz az osztrák fővárosban, hiszen ha lehet hinni a nyilatkozatoknak, Arayáék tényleg nem a levegőbe beszéltek a visszavonulás kapcsán. Abba egyelőre nem gondoltunk bele, milyen lesz a metálszíntér a Slayer nyugdíjazása után, hiszen egy állatkertet is nehéz elképzelni nagyragadozók nélkül. Turnédátumok a hajtás után, ha valaki esetleg szeretne utazni miattuk.


bejelentés metál hír slayer thrash metal búcsúturné



2018.01.20. 10:02 – Kovács.Attila

Lemezek, amikről tavaly kellett volna írnom - I. rész: The Haunted, Cannibal Corpse, Godflesh

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

broadrick.jpg

Bevezetésként terveztem egy borzasztó mitológiagyártást arról, hogy a mai gyorsfogyasztásra berendezkedett világban mennyire nem adunk időt a lemezeknek, nem ássuk bele magunkat a zenébe, a mondanivalóba, ezzel rengeteg potenciális klasszikustól megfosztva magunkat, ezzel szemben bezzeg én. De hát nyilván egy ilyen eszmefuttatást olvasva úgyis mindenki tudná, honnan fúj a szél, szóval inkább megkíméllek titeket ettől a szánalmas önigazolástól, cserébe pedig elmondom, mik azok a lemezek, amikről szerettem volna írni tavaly, de különböző okoknál fogva nem került erre sor. 


metal industrial godflesh death metal lemezek cannibal corpse the haunted thrash metal ezt hallgasd



2017.11.10. 09:09 – Nihil_AK

Nézz teljes Possessed-koncertet az idei Bloodstock fesztiválról!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

jeffbecerrapossessed2017_638.jpg

Minden tiszteletem Jeff Becerráé. Emberünk úgy szervezte újra a sokak által első death metal zenekarnak tartott Possessedet hogy abban egyetlen régi tag sem vett részt, ráadásul nem csak néhány nosztalgiafellépésre futotta tőlük pár kiemelt fesztiválon, hiszen az utóbbi években talán aktívabbak, mint valaha. Ha hozzátesszük, hogy Becerra 1990 óta, amikor is egy rablás során meglőtték és mellkastól lefelé megbénult, kerekesszékbe kényszerült, még inkább érthető, miért nagy szó az, hogy több turné után jövőre a Nuclear Blast gondozásában új lemezt jelentetnek meg. Az idei Bloodstock fesztiválos fellépésükről készült egy többkamerás, profi felvétel, amelyen olyan klasszikus dalok hangzanak el, mint a Confessions, az In The Eyes of Horror, és természetesen az Exorcist. Igazi régisulis death/thrash, a műfajnak megfelelő zenével és külsőségekkel: szegecs, bőrmellény, és bőr- vagy legalább katonai zsebesgatya kötelező a videó megtekintőinek is, a melegítős pózereknek meg ki lehet fáradni a teremből, meg a monitor elől is, ellenkező esetben szétütjük a fejükön a sörösüveget. Remélhetőleg az új anyag is méltó lesz a legendához, a megérkezéséig ezzel a felvétellel lehet hangolódni.


fesztivál death metal thrash metal possessed teljes koncert bloodstock



2017.11.08. 23:04 – dankógábor

Amerika első transznemű képviselője egy metálénekes

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Bejárta a világot a hír, hogy Amerikában először választottak meg állami képviselőnek egy vállaltan transznemű politikust, Danica Roemet. Aki többet akar tudni róla, olvassa el az Index hírét, a Lángolón mindez most azért érdekes, mert Roem metálénekes is a politizálás mellett. Ő (volt?) a frontembere ugyanis a Cab Ride Home nevű zenekarnak, akik saját bevallásuk részeges thrash metalt játszanak, és idén áprilisban is jelent meg nagylemezük. Ami amúgy nem túl jó, de mindenképpen vicces lenne látni, ahogy esetleg Donald Trumppal tárgyal egy metálos melegjogi aktivista, aki azt a sok-sok éve képviselőként dolgozó Robert G. Marshallt lökte ki a székből, aki saját magát Virginia fő homofóbjaként aposztrofálta. Alább a piálásról szóló legutóbbi lemez.


hír thrash metal cab ride home



2017.09.16. 11:53 – Nihil_AK

Idén sem lassít a svéd riffgyár - Hamarosan itt a Witchery új lemeze

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

witchery-interview-4-1024x439.jpg

Egyre inkább kezdem meggyőződni arról magam, hogy Patrik Jensen vagy jóval idősebb annál, mint ahogy kinéz, és legalább féltucat lemeznyi előre megírt anyaga van otthon, a Hemnes típusú íróasztal fiókjában, vagy - ahogy annak idején a Batman úgynevezett alkotója, Bob Kane alkalmazta ugyanezt a módszert a képregényiparban - egy teljes riffműhelyet üzemeltet Linköping külvárosában, ahol huszonéves gitárosok szakmányban hegesztik a legújabb thrash metal dalokat ingyen pengetőkért, sörért, húrokért, ő meg kimazsolázgatja a legjobbakat, és évről évre megjelenteti azokat vagy The Haunted, vagy Witchery márkanév alatt. Ha jó a termés, akár mindkettő belefér, mégis kell a pelenka meg a műanyaggépisztoly a gyereknek. Mással legalábbis nem tudom magyarázni ezt a termelékenységet, pláne, hogy a legtöbb metálzenekar manapság már jó ha ötévente összeizzad valami új anyagot. Esetükben a színvonal miatt sem kell szégyenkezni, hiszen a Witchery utolsó lemeze több mint rendben volt tavaly, az idei Haunted is jónak ígérkezik, és ez a szám is bizalomgerjesztő, pláne annak, aki szereti az efféle lassabb, bólogatós thrasht. Még azt is el tudom képzelni, hogy Svédországban már tesztelik a klónozást, és egész seregnyi Patrik Jensen dolgozik egyszerre a lemezeken, néha úgy, hogy egymásnak is besegítenek, úgyis ugyanazt a nevet kell kiírni mindenhová. Akárhogy is, hamarosan érkezik az új Witchery, ez pedig az első dal róla.


hír svédország thrash metal új dal witchery szöveges videó



2017.09.08. 12:21 – Nihil_AK

Kerry King a Jeff Hanneman nélküli zeneírásról is beszél egy most megjelent interjúban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kerrykingbcrich2017_638.jpg

Bő húsz perces interjúfilmet jelentetett meg Kerry Kinggel The Breakdown címmel a B.C. Rich. A videóban a Slayer gitárosa beszél arról, hogyan kezdett gitározni, szóba kerülnek a hangszerei, a példaképei, a barátsága Dimebag Darrellel, Zakk Wylde-dal, és elmondja azt is, mi az, ami a leginkább hiányzik neki Jeff Hannemanból. A teljes videó megnézhető a hajtás után.  


slayer videóinterjú thrash metal kerry king jeff hanneman



2017.08.19. 10:01 – Nihil_AK

Új dal és videóklip a The Haunted jövő héten érkező lemezéről

Meg még kettő, mert jó napunk van

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

haunted.jpg

Jövő héten jelenik meg a The Haunted Strength in Numbers című új albuma. A svéd thrasherek a harmadik kiszivárogtatott dalhoz is készítettek videóklipet, mondhatni tipikus "villognak a lámpák, lóbáljuk a hajunkat" stílusban, annyi különbséggel, hogy itt nem villog semmi. Ugyanakkor a dal kezdőriffje simán ott van az év legjobbjai között a stílusban, bármi is lát még napvilágot idén. A műfaj kedvelőinek kifejezetten ajánlott a dal. Ha ez, meg a korábban kihozott másik két dal, a Brute Force és a Spark lesznek irányadók a következő lemezen, akkor máris dörzsölhetik izzadó tenyerüket mindazok, akik hozzám hasonlóan izgalomba jönnek az okos ritmusgitározás és a jól megírt thrash hallatán. A hajtás után mindhárom dal nézhető és hallgatható. 


svédország videóklip the haunted thrash metal új dalok



süti beállítások módosítása