2011.03.21. 11:11 – lánggitár

Soha nem hallott Kurt Cobain-dal szerepel egy dokumentumfilmben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Március 14-én látott napvilágot egy dokumentumfilm, ami Patty Schemelről, a Hole egykori dobosáról fog szól. A Hit So Hard című film Schemel drogokkal való küzdelmét mutatja be, és azt, miképp dolgozta fel olyan hozzá közel lévő emberek halálát, mint Kristen Pfaff, a Hole basszusgitárosa és persze Kurt Cobain. A szenzáció természetesen egy Schemel által felvett videó lesz, amin Cobain és felesége, Courtney Love együtt játssza a Stinking Of You című dalt, amit közösen írtak, és még soha nem mutatták be sehol. "Kurt sokat lógott velünk, mert gyűlölte a zenekarát (gyk: a Nirvanát)" - mondta Love a felvétel körülményeiről. Schemel egyébként 1998-ban szállt ki a Hole-ból, ami a tervek szerint március 28-án New Yorkban adja 13 év után az első olyan koncertjét, amin az összes alapítótag részt vesz.


rock hír nirvana hole kurt cobain



2010.12.27. 13:16 – lánggitár

Az OK Computer az elmúlt 25 év legjobb lemeze

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az angolok nagyon szeretnek szavazgatni és listázni, ezért most épp a Q magazin gondolta úgy, hogy megkérdezi olvasóit az elmúlt negyed évszázad legjobb lemezéről. A listán nem találhatóak túl nagy meglepetések, egyedül az Arctic Monkeys bemutatkozó albumának szép helyezése lehet meglepő. A szavazást a Radiohead 1997-ben kiadott, minden lehetséges fórumon ezerszer körülrajongott lemeze, az OK Computer nyerte. "Az OK Computer az olvasóink szemében viszonyítási alap az összes többi később megjelent lemezhez." - mondta a Q főszerkesztője. A Radiohead ezzel olyan neveket utasított maga mögé, mint a Nirvana, vagy a U2. Thom Yorke és csapata amúgy már jó ideje dolgozik az új lemezén, Johnny Greenwood gitáros szerint már hamarosan készen lesznek vele. A lista végeredményéhez katt a továbbra!


indie arctic monkeys pop hír radiohead nirvana u2



2009.12.16. 13:30 – lánggitár

Elvették Courtney Love-tól a lányát

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Courtney Love mostantól nem hivatalos gyámja Kurt Cobainnel közös gyermekének, Frances Bean Cobainnek. Az indokról mindössze annyit tudni, hogy a bíróság nem találta alkalmasnak Love-ot a gyermekére való felügyeletre. A most 17 éves Frances Bean hivatalos gyámjai mostantól Kurt anyja, Wendy O'Connor, illetve nővére, Kimberly Dawn Cobain.


rock hír nirvana courtney love kurt cobain



2009.12.03. 10:29 – _fá_

Bőrnyúzás mesterfokon

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nirvana – Live at Reading (DGC/UMe)
Nirvana – Bleach deluxe (Sub Pop)

Kurt Cobain már több mint 15 éve halott, de úgy tűnik, még mindig volt rajta és zenekarán lehúzható bőrréteg. Most épp két kiadvány is előkerült, de legalább végre elmondható, hogy értelmük is van: az egyik Live at Reading, egy hivatalosan még soha nem hallott koncertfelvétel 1992-ből, a másik a Bleach lemezük újrakiadása, bónuszolva, emlékeket állítván annak a kornak, mikor pár zsíros hajú kockásinges lúzer leigázta a világot, véget vetve a zacsiszorítós farmer és a tupírhaj hosszú ideig tartó rémuralmának. Mellesleg az alább tárgyalt koncertfelvételek mindegyike a Nirvana-kalózlemezek leginkább keresett felvételei közé tarozott az elmúlt években.


lemezkritika rock nirvana



2009.10.02. 13:40 – lánggitár

Koncertlemezzel jubilál a Nirvana

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Húsz évvel ezelőtt jelentette meg első lemezét a Nirvana Bleach címmel, ezért a Sub Pop kiadó most szépen meg is ünnepli ezt a kerek évfordulót. Az eredtileg (a 1991-es Nevermind sikeréig) csak 30 ezer példányban értékesített korong hangsávjait az akkori producer, Jack Endino nézte át újra, de segített benne Krist Novoselic, a Nirvana volt basszusgitárosa is, aki szerint a vinyl kiadás különösen "gyilkos módon szól". A november 3-án megjelenő újrakiadáshoz hozzácsapják még bónuszként azt a Pine Street Theatre-ben tartott portlandi koncertet is, amit 1990. február 9-én adott a zenekar, és mint kalózlemez keringett eddig a piacon. Endino a Bleach mellett ennek a bulinak az eredeti szalagjait is átnézte és feljavította. Erről az anyagról hallható is a Scoff című dal, amit innen lehet letölteni (jobbklikk - mentés másként). Természetsen a csomagolás is megújul: a két lemez mellé jár majd egy 48 oldalas füzet, tele eddig nem látott Bleach-korszakos fotókkal.


rock hír nirvana bleach



2009.04.21. 13:14 – lánggitár

Nirvana-DVD a Readingről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Nirvana 1992-ben fellépett a Reading fesztiválon Angliában, és ezt akkor rögzítették is, csak éppen mind a napig nem adták ki. Május negyedikén viszont már mindenki láthatja a legendás showt, amin Kurt Cobain tolószékben ment fel a színpadra, és végig kórházi köntöst viselt. A DVD címe Life Takes No Prisoners lesz, és 27 dal található majd rajta. Egészen pontosan ezek:


dvd rock hír nirvana



2009.04.09. 08:00 – _fá_

Courtney Love viszont szeretné látni exférje pénzét

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Courtney Love meglepő módon most sem zenészi kvalitásával hívja fel magára a figyelmet. Állítása szerint ismeretlen tettesek laza 360 millió dollárral rövidítették meg a családi kasszát, mikor Kurt Cobain, a lányuk, esetleg az ő biztosítási számát felhasználva egy rakat értékes ingatlant, és egyéb luxuscikkeket vásároltak. Hamarosan kezdik is a pereskedést, mivel eddig mindössza 30 misit sikerült visszaszerezni. Love ügyvédje szerint amúgy az egésznek leginkább maga az özvegy az oka, aki volt olyan hülye, hogy egy jó darabig az sem tűnt fel neki, hogy rondán megrövidítik (mindezt persze diszkrétebben fogalmazva). Katt után pedig bizonyosodjunk meg róla, hogy Courtney egész jó zenéket csinált, ha épp akart!


nirvana hole kurt cobain courntey love



2009.03.20. 10:52 – Dankó Gábor

A Nirvana nem jövedelmező

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Primary Wave nevű cég még három éve lett 50%-os tulajdonosa a Nirvana-dalok szerzői jogainak, mikor megvásárolták azt Kurt Cobain özvegyétől, Courtney Love-tól, 50 millió dollárért. Akkor úgy gondolták ennél simán többet termelhet a néhai zenekar, hiszen lépten-nyomon minden idők legjobb, legmeghatározóbb lemezei között szerepel a Nevermind a mai napig. Nos, tévedtek.


rock hír nirvana



2008.11.13. 09:38 – lánggitár

A Nevermind-baba felnőtt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ugye az alábbi fotó ismerős sok embernek? Igen, ez a kép a 17 évvel ezelőtti klasszikus Nirvana lemez, a Nevermind reprodukciója, csak éppen az akkori baba érthető módon jól megnőtt. Egyébként minden ugyanaz rajta (még a helyszín is), egy dolgot kivéve: a srác nadrágját. A jelenleg gimnazista Spencer Elden ugyanis nem akarta, hogy mindenki lássa a tartalmát, mint annak idején.


rock bulvár nirvana nevermind



süti beállítások módosítása