2018.01.02. 12:47 – dankógábor

És azt tudtátok, hogy 2017-ben is tíz Omar Rodriguez-Lopez-szólólemez jelent meg?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

omar.jpg

Mert nekem elkerülte a figyelmemet, pedig már az utolsó is júliusban jelent meg. Erről a tíz lemezről igazából sok mindent nem tudni. 2016-ban is volt az At The Drive-In gitárosának egy 12 lemezes rohama, de arról legalább tduni lehetett, hogy a korábban összegyűlt anyagait adja ki. Ezek közül egyébként egy sem jelent meg fizikailag, az utolsó kézzel is megfogható album Octopus Kool Aid volt 2012 nyarán. Az volt a 22. szólólemeze, azóta kijött még 27, szóval mint szólózenész, 49-nél tart a gitáros-énekes.

49-nél.

És akkor nem számoltuk bele egyik At The Drive-In- Mars Volta- Bosnian Rainbows- Le Butcherettes- Antemasque- meg ki tudja még milyen lemezt sem. Lopez jelenleg az At The Drive-Innal a legaktívabb, de a pletykák szerint 2018-ban megjelenhet a második Antemasque-album is, ami valószínűleg már régen készen van, legalábbis abból ítélve, hogy a zenekar koncertjein gyakorlatilag csak ismeretlen dalokat játszottak. Először arra gondoltam, hogy beembedelem ide az összes 2017-es cuccot, de a franc se kínlódik vele. Aki évekig Omar Rodriguez-Lopez-lemezt akar hallgatni, klikkeljen ide. Egyébként Lopez lemondott budapesti koncertek számában eddig kettőnél tart. 


hír omar rodriguez lopez



2016.07.14. 10:34 – dankógábor

Újjáalakulhat a Mars Volta

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Mondjuk ez nem nagy hír, mivel a zenekar két zenei agya, Omar Rodriguez-Lopez gitáros és Cedric Bixler-Zavala énekes egy kis mosolyszünet után rájött, hogy ők együtt a legjobbak, ezért gyorsan megalapították az progpunkos Antemasque-ot, meg újraindították gyerekkori csapatukat, az At The Drive-In-t is. Szóval azoknak, akik gondolkoznak picit, nem lenne nagy meglepetés, hogy egyszer csak lesz új Mars Volta is. Lopez egyébként most nagyon pörög, mivel fél év alatt 12 szólólemezt ad most ki, szóval emiatt nyilatkozgat mindenfelé. Azt is elmondta például, hogy legutóbb azért mondták le az európai Antemasque-turnét (köztük a budapesti állomással), mert inkább hazamentek és összerakták a következő két (!) Antemasque-lemezt, illetve Zavala is akart egy kicsit dolgozni a Zavalaz projektjén. Persze egyikből sem hallottunk még semmit, de legalább az Antemasque-koncertekről tudjuk, hogy tényleg írtak új dalokat.


hír mars volta omar rodriguez lopez zavalaz antemasque



2016.07.11. 12:22 – dankógábor

Még idén megjelenik 12 Omar Rodríguez-López-szólólemez, itt egy dal az elsőről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

omarrl.jpg

Pedig én azt hittem, hogy az At The Drive-In, a Bosnian Rainbows meg az Antemasque gitárosa lenyugodott. 2013-ig a Mars Volta anyagai mellett 26, hol teljesen hallgathatatlan, hol egészen popos szólólemezt adott ki, de ott hirtelen megtorpant, és nem jött több különutas zene tőle. Hát most jön. Szerződést kötött Mike Patton Ipecac kiadójával, és még 2016-ban megjelenik 12 szólólemeze. Igen, kéthetente jön egy album az év végéig. Mondjuk azt hozzá kell tenni, hogy a zenék pont abban az időszakban születtek, mikor Lopez a legtermékenyebb volt, tehát 2008 és 2013 között, szóval lehet azóta leállt tényleg a sorozatgyártással, és csak az akkor beragadt cuccokat adja most ki.


rock hír omar rodriguez lopez



2012.07.26. 14:38 – DankóG

Octopus Kool Aid - Omar Rodriguez Lopez huszonkettedik szólólemeze

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

omaroctokoolaidcover-1024x1024.jpg2011-ben akár azt is hihettük, hogy Omar Rodriguez Lopez felhagyott a munkamániával, ugyanis sem a Mars Voltával nem csinált semmit a koncertezésen kívül, sem új szólóanyagot nem jelentetett meg. Az idei év viszont rávilágított, hogy a gitáros-producer csupán pihent egyet, 2012-ben ugyanis már kijött az új Mars Volta, három szólólemez, és már a következő is be van ütemezve. A legfrissebb ezek közül az Octopus Kool Aid, ami zeneileg semmivel sem emészthetőbb, mint Lopez eddigi szólóprodukcióinak 90 százaléka. A lemezen mellesleg Teri Gender Bender, a mexikói garázspunk Le Butcherettes énekesnője látja el a vokális feladatokat, de miatta sem könnyebb hallgatni a tíz dalt. Ettől függetlenül minden kedves olvasónk fogadja sok szeretettel a nagylemezt, sőt, akinek ez nem lenne elég, az idén megjelent másik két albumot, az Un Corazón de Nadie-t és Saber, Querer, Osar y Callar-t is ideraktuk.


rock hír omar rodriguez lopez



2012.06.19. 15:00 – Lángoló Gitárok

The Malkin' Jewell - Új Mars Volta- videó

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

omar.jpgHosszú szünet után nemrég jelent meg a Mars Volta Noctourniquet című lemeze, amiről elég jó véleménnyel voltunk. Erről az albumról volt az első kislemez a The Malkin' Jewell című szám, amely eredetileg csak egy négyperces szerzemény. Ezt azért fontos elmondani, mert Omar Rodríguez-López vágói munkájával elkészült a dal hivatalos videója, ami több mint 15 perc. A klip igazából egy szimpla koncertfilm, ahol az alapból sem túl rövid számot negyedórásra nyújtják, tele improvizációval miközben láthatunk pár képet a közönségről és a fényekről az egészet fekete-fehérben. Hajtás után megmutatjuk a teljes felvételt.


hír mars volta progresszív rock omar rodriguez lopez



2012.01.09. 09:30 – Lángoló Gitárok

Online hallgatható szinte az összes Omar Rodriguez Lopez-szólólemez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!


A mai Mars Volta-hírünkhöz tökéletesen illik kiegészítésnek, hogy a zenekar gitárosa, Omar Rodriguez Lopez szinte az összes szólólemezét elérhetővé tette az új Bandcamp-oldalán. Mivel a gyakran nagyon elborult, kísérleti dolgokat is produkáló gitáros munkamániás (2010-ben hét albumot adott ki), így van miből válogatni. Mi beraktuk ide ajánlásnak párat a jobbak közül, tessék hallgatni!


rock hír omar rodriguez lopez



2010.05.10. 10:00 – lánggitár

Ingyen Rodriguez Lopez-Frusciante-lemez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Közös lemezt adott ki a Mars Volta egyik agya, Omar Rodriguez Lopez, valamint a Red Hot Chili Peppers volt gitárosa, John Frusciante (aki mellesleg a Mars Voltának is tagja több lemez óta). A cím nélküli hétszámos anyag ingyen letölthető bármilyen formátumban a Rodriguez Lopez Production oldaláról, viszont aki akar, fizethet is érte, a bevétel pedig a Keep Music In School nevű jótékonysági alapítványhoz folyik majd. Egyelőre fizikai formában nem lehet a félórás anyagot kapni, de később elvileg be lehet majd szerezni bakeliten (vinilen) is.


rock hír john frusciante omar rodriguez lopez



2010.03.06. 13:42 – Dankó Gábor

Öt nő és egy nagy rakéta - klipmegosztás

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Magyar vonatkozású klip a héten csak egy van, de maga a zenekar ott sem hazai, csak a dobosa, Pándi Balázs. Új projektjén, a Wormskullon kívül lesz még ma popos Goldfrapp, széttördelt Dillinger Escape Plan, betiltott Mudvayne, sötét felleges Katatonia, csajénekes Omar Rodriguez Lopez trió, valamint az OK Go figyelemre méltó, ezerszer megnézhető klipje. Erre tovább:


goldfrapp ok go klip katatonia mudvayne klipmegosztás omar rodriguez lopez dillinger escape plan wormskull



2010.01.18. 08:28 – lánggitár

Jön az első Omar Rodriguez Lopez-film

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Február 4-én mutatják be Rotterdamban a Mars Volta gitárosának, Omar Rodriguez Lopeznek az első nyilvános filmjét, a Sentimental Engine Slayert. A zenész már rendezett két filmet, de egyiket sem mutatták be a nagyközönségnek, viszont a Manual Dexterity című elsőből, illetve annak zenéjéből legalább szólólemez lett. A film egy huszonéves fiúról, Barlamról szól (Rodriguez Lopez alakítja), aki a zűrös, drogokkal teli El Pasoban próbálja megtalálni önmagát. A film egyik producere John Frusciante, a trailere pedig itt van:


film rock hír mars volta omar rodriguez lopez



süti beállítások módosítása