2016.12.07. 12:08 – dankógábor

Az AC/DC nem, de az AC/DC legendás dobosa jön Magyarországra

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

phil_rudd.jpg

Phill Rudd-dal mostanában csak a baj volt. Drogok, partik, halálos fenyegetés, enyhe szívroham stb. Emiatt aztán ki is tették az AC/DC-ből, miután feldobolta a zenekar utolsó nagylemezét. Ő viszont a nagy csetepatéi közepette kiadott egy szólólemezt Head Job címmel. Az album legtöbb dalának ő írta a szövegét, és énekel is néhányban. Viszont a munka trióban folyt, Ruddon kívül még Allan Badger basszusgitáros-énekes és Geoffrey Martin gitáros zenél a lemezen. A dobos balhéi miatt szinte semmi reklámot nem kapott az anyag a 2014-es megjelenéskor, szóval jobb későn mint soha alapon Rudd turnéra indul most vele. Jó hír nekünk, hogy a körút egyik állomása Budapesten lesz a Dürer Kertben május 7-én. És hogy mire lehet számítani? Kurva jó dobolásra, meg gondolom egy csomó AC/DC-dalra. Ja meg erre:


rock hír phil rudd



2015.10.06. 08:01 – Nihil_AK

Phil Rudd már a visszatérésről beszél

Cserébe a fellebbezését elutasították

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

150708-phil-rudd_fa7fdb4390bed63053563bb14d96c223_nbcnews-fp-1200-800.jpg

Az AC/DC korábbi dobosát még a nyáron ítélték nyolc hónap házi őrizetre drogbirtoklás és gyilkossággal való fenyegetés miatt. Ezzel egyidejűleg épp egy rehabilitációs programban vesz részt, és már most tervezgeti a visszatérését.


bíróság ac dc phil rudd csak egy kicsit bulvár



2015.07.19. 11:09 – dankógábor

Már megint letartóztatták Phil Ruddot

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

rudd.jpg

Alig pár napja ítélte kábítószerbirtoklásért és halálos fenyegetésért nyolc hónap házi őrizetre Phil Ruddot az új-zélandi bíróság, máris letartóztatták. Az AC/DC dobosát (vagy volt dobosát, ki tudja), taurangai otthonában vették őrizetbe pár prostituált társaságában. Az őrizetbe vétel tényét Rudd ügyvédje is megerősítette, aki csak annyit árult még el, hogy a dobosnak hétfőn délelőtt tízkor kell megjelennie a helyi bíróságon. Elvileg ha alkoholt vagy drogot találnak a szervezetében, akkor ugrott a házi őrizet, és mehet a börtönbe. Most már csak az a kérdés, józanul kurvázott-e Rudd?


rock acdc phil rudd



2015.07.09. 11:02 – Nihil_AK

Nyolc hónapot kapott Phil Rudd

A drog rossz, értem?!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

phil_rudd.jpg

Az AC/DC 61 éves exdobosa a vád szerint gyilkossággal fenyegette meg korábbi alkalmazottját és annak lányát, emellett kábítószerek - metamfetamin és kannabisz - birtoklása miatt is vétkesnek találták. Rudd már áprilisban bűnösnek vallotta magát. A dobost ma reggel az új-zélandi Tauranga Kerületi Bíróság nyolc hónap házi őrizetben letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Korábban úgy volt, hogy akár hét évet is kaphat, ha így nézzük, egész olcsón megúszta. 


drog börtön hír ac dc phil rudd



2014.11.07. 08:23 – dankógábor

A legsúlyosabb vádat ejtették Phil Rudd ellen

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az ügyész nem tartotta megalapozottnak a bérgyilkos fogadása vádpontot, így az AC/DC dobosa ellen ezt ejtették is. Maradt viszont a halálos fenyegetés és a drogbirtoklás, emiatt bíróságra kell állnia Ruddnak, és ezekért is kaphat maximum hét évet. A zenész ügyvédje szerint a bérgyilkos fogadásának soha nem is lett volna szabad bekerülnie a vádpontok közé, hiszen semmiféle bizonyíték nem szólt mellette. Az ügyvéd kiemelte, hogy Ruddnak ez mérhetetlen nagy károkat okozott, hiszen alaptalanul vádolták meg ilyen súlyos dologgal, és ezt nehéz lesz lemosnia magáról. Rudd taurangai házát egyébként jelenleg biztonsági őrök védik. Az AC/DC pedig szokás szerint nem kommentelte az ügyet. Csak annyit adtak ki, hogy ők is a hírekből értesültek a történtekről, illetve, hogy ez nem befolyásolja sem az új lemez decemberi megjelenését, sem a jövő évi turnét. Alább Angus Young gitáros és Cliff Williams basszusgitáros osztogat autogramot egy párizsi hotel előtt. Ez két napja történt.


rock ac/dc hír acdc phil rudd



2014.11.06. 08:17 – dankógábor

Bérgyilkossal akart embert öletni Phil Rudd, az AC/DC dobosa

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Vagy legalábbis ezzel vádolják, írja a Stuff.co.nz. Az Új-Zélandon élő Ruddot nem csak gyilkossági kísérlettel vádolják, hanem metamphenamine és cannabis birtoklással, illetve halálos fenyegetéssel is. Rudd állítólag szeptember 25-e környékén egy bérgyilkost akart felfogadni, hogy öljön meg két embert. A hírekben arról nincs szó, hogy kik voltak a célpontok.


rock hír gyilkosság acdc phil rudd



süti beállítások módosítása