2014.11.06. 08:17 – dankógábor

Bérgyilkossal akart embert öletni Phil Rudd, az AC/DC dobosa

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Vagy legalábbis ezzel vádolják, írja a Stuff.co.nz. Az Új-Zélandon élő Ruddot nem csak gyilkossági kísérlettel vádolják, hanem metamphenamine és cannabis birtoklással, illetve halálos fenyegetéssel is. Rudd állítólag szeptember 25-e környékén egy bérgyilkost akart felfogadni, hogy öljön meg két embert. A hírekben arról nincs szó, hogy kik voltak a célpontok.

A hatvan éves dobost november hatodikán vitték be a Tauranga megyei bíróságra (ott fél nappal előrébb vannak), majd óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Legközelebb november 27-én kell megjelennie a bíróságon. Ha a vádak igazak, Rudd tíz év börtönt is kaphat. Az AC/DC egyelőre nem szólalt meg. Rudd egyébként hiányzott a rockzenekar legutóbbi klipforgatásairól is, de azt nem tudni, hogy a fenti dolognak köze lehetett-e ehhez.

Az AC/DC turnéterveit valószínűleg nem befolyásolja az ügy. Igaz, hogy Rudd a csapat alapító dobosa, de 1983-tól 1994-ig már volt egy szünete, amihez állítólag köze volt a drognak és az alkoholnak is, de marihuána birtoklással 2010-ben is megvádolták. Szóval simán helyettesíteni fogják, pláne, hogy a beteg Malcolm Young nélkül sem állt le a csapat. FRISSÍTÉS: Az AC/DC meg is erősítette, hogy Rudd ügye semmilyen befolyással nincs sem a lemezre, sem turnéra. Más kommentárt nem fűztek a dologhoz.

Rudd szólóalbuma amúgy szintén idén jelent meg Head Job címmel.


rock hír gyilkosság acdc phil rudd



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása