2017.09.09. 14:41 – Nihil_AK

Lady Gaga pihenőt tervez a mostani turné után, eközben új projekteken dolgozik, és pizzát rendel a rajongóinak

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

gaga.jpg

Lady Gaga egyébként jó arc lehet, hiszen a hét elején elmaradt montreáli koncertje után pizzát rendelt azoknak a rajongóknak, akik a hotel előtt autogramra várakoztak. A bulit amúgy betegségre hivatkozva mondta le, arra hivatkozva, hogy az egész turné során végig full élő fellépésekből állt, és az eső sem tartotta vissza attól, hogy teljes erőbedobással énekeljen és táncoljon, meg is fázott miatta. A kimerültség valós gond lehet, hiszen egy friss hír szerint a mostani koncertsorozat után Gaga hosszabb pihenőt tervez, de persze ez az időszak sem a tétlenségről szól majd, nyilatkozataiban utalt arra, hogy számos zenei projektje van folyamatban most is. Kíváncsian várjuk, hogy köztük lesz-e egy kollaboráció a Metallicával, hiszen épp a napokban szivárgott ki egy videófelvétel, amely még az idei Grammy-díjátadó előtti próbát örökítette meg, és Lars Ulrich egyébként is a zenekar sosemvolt ötödik tagjának nevezte az énekesnőt, ahogy ezt akkoriban meg is írtuk. A hajtás után jön a videó a próbáról!


pop rock hír próba metallica lady gaga



2016.11.22. 12:42 – roska

A Quimbyre jellemző korszakok és hangulatok megvillantása

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

quimbyproba640.jpg

Egyre fogynak a számok a Quimby facebookos profilképén, ami azt jelenti, hogy a születésnapi megakoncertig már tényleg pár napot kell csak kibírni. Nem nehéz kitalálni, mit csinál a zenekar ezekben a napokban: próbál ezerrel a Wigwam Klubban. Itt látogattuk meg őket múlt héten, hogy a próbafolyamat etapjai között a koncert felől érdeklődjünk.


interjú próba quimby jubileum varga livius 25 év micsodaország



2012.04.19. 12:00 – Hirdetés

Próbálni a próbateremben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Aki egy kicsit is érdeklődik az élőzene iránt, az tudja, hogy egy zenekari produkció nem létezik próba nélkül. Abban már megoszlik a vélemény, hogy mennyi szükséges, és milyen időtartamban, de a próba olyan kardinális kérdés a zenekarok életében, hogy egyes zenészek sorsa, és zenekari élete is ezen múlik, mert valaki nem bírja. Annak jártunk utána, egy próbahely, a Próbazóna próbaterem, és több zenekar megkérdezésével, hogy ki mit tart fontosnak, amikor a próba kerül szóba. A kép természetesen vegyes volt.


depresszió próba freshfabrik ez basic próbaterem próbazóna



süti beállítások módosítása