2016.11.27. 13:32 – roska

Szentjánosbogaras aranyromantikával ünnepelt a Quimby

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

_mg_0546.jpg

A Quimby nem az a zenekar, akiknél kérdéses lenne, hogy jó koncertet csinálnak. Láttam őket kisebb meg nagyobb színpadon is, és igazából a méretet leszámítva ugyanolyan jó show-t nyomtak mindkettőn. A 25. születésnapi arénás nagykoncert előtt inkább az volt a kérdés, hogy mennyire lesznek jók, illetve, hogy nem lesz-e sok az előre beígért három óra. Ami az elsőt illeti, ha a saját 25. születésnapomon is ilyen remekül fogom érezni magam, már nyert ügyem lesz. Ami pedig a három órát: nagy időmesternek bizonyult a zenekar, mert a 20 perces csúsztatott kezdést és a ráadást is beleszámítva pont háromórásra hozták ki a koncertet. Igazából pár perccel még rövidebbre is, de ez rendben volt, pont ez az effektíve két és fél óra kellett, hogy ne legyen túl sok a jóból. (Fotók: Sarkadi Bálint)


születésnap quimby koncertbeszámoló aréna 25 év micsodaország



2016.11.22. 12:42 – roska

A Quimbyre jellemző korszakok és hangulatok megvillantása

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

quimbyproba640.jpg

Egyre fogynak a számok a Quimby facebookos profilképén, ami azt jelenti, hogy a születésnapi megakoncertig már tényleg pár napot kell csak kibírni. Nem nehéz kitalálni, mit csinál a zenekar ezekben a napokban: próbál ezerrel a Wigwam Klubban. Itt látogattuk meg őket múlt héten, hogy a próbafolyamat etapjai között a koncert felől érdeklődjünk.


interjú próba quimby jubileum varga livius 25 év micsodaország



2016.07.29. 15:20 – Nihil_AK

A homokember belépője

Ma huszonöt éve jelent meg kislemezen az Enter Sandman

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

metallica_2.jpg

Ma ugye július 29-e van, egyben épp negyedszázada, hogy a Metallica kihozta kislemezen a komplett rock- és metál színtér, de valószínűleg az egész könnyűzene egyetemes történetének egyik legismertebb dalát, az Enter Sandmant. Bár ezt a számot valószínűleg minden olvasónk hallotta már életében legalább (hat-nyolc)százszor, összeszedtünk róla pár érdekességet nektek, mert épp ehhez volt kedvünk mai napon olvasott, a Meshuggah új lemezének megjelenésén kívül teljes mértékben érdektelen hírek megjelentetése helyett.


metallica múltidézés jubileum enter sandman kislemez daliás idők 25 év



süti beállítások módosítása