Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Elkészült a Pannonia Allstars Ska Orchestra legújabb videoklipje Úszom az árral című számukra. A szám "egy pszichedelikus népi reggae dal, ami teljesen elüt a normál PASO-lemezre kerülő többi daltól, egy érdekesség" – tudtuk meg a zenekartól. A pszichedelikus dalhoz hasonló hangulatú klipet Horváth Viktor rendező és operatőr, valamint Veszéjes Áron mint designer készítette. A PASO egyébként a héten ünnepli kilencedik születésnapját az Erzsébet téri Akváriumban, a lapozás után a vadonatúj videó mellett erről is elárulunk részleteket.
Március 5-én jelenik meg Bruce Springsteen tizenhetedik stúdióalbuma Wrecking Ball címmel, a Lángoló Gitárok olvasóinak viszont lehetősége nyílik addig az egész lemezt meghallgatni, igaz, nem egyben, hanem dalonként: február 20-tól március 2-ig minden reggel hatkor bemutatunk egy-egy dalt az összességében nagyon dühösnek, hazafiasnak, megmondónak és rockosnak ígért Wrecking Ballról. Minden egyes számot 24 óráig, illetve addig lehet hallgatni, amíg át nem adja helyét a következőnek. Múlt héten bemutattuk a lemez első felét, ezen a héten a maradék öt számot lehet nálunk hivatalosan is meghallgatni. Tegnap a lemez címadóját játszottuk le, ma pedig a You’ve Got Ittel folytatjuk a tíz napon át tartó exkluzív premierünket. A dal vendégzenésze Matt Chamberlain híres session dobos, aki olyan előadókkal dolgozott együtt karrierje során, mint Tori Amos, Peter Gabriel, David Bowie, Elton John, Morrissey stb.
Március 5-én jelenik meg Bruce Springsteen tizenhetedik stúdióalbuma Wrecking Ball címmel, a Lángoló Gitárok olvasóinak viszont lehetősége nyílik addig az egész lemezt meghallgatni, igaz, nem egyben, hanem dalonként: február 20-tól március 2-ig minden reggel hatkor bemutatunk egy-egy dalt az összességében nagyon dühösnek, hazafiasnak, megmondónak és rockosnak ígért Wrecking Ballról. Minden egyes számot 24 óráig, illetve addig lehet hallgatni, amíg át nem adja helyét a következőnek. Múlt héten bemutattuk a lemez első felét, a most következő öt napban pedig a maradék öt számot lehet nálunk hivatalosan is meghallgatni. Ma a lemez címadójával folytatjuk a tíz napon át tartó exkluzív premierünket. A dal különlegessége, hogy ebben még játszik a
Március 5-én jelenik meg Bruce Springsteen tizenhetedik stúdióalbuma Wrecking Ball címmel, a Lángoló Gitárok olvasóinak viszont lehetősége nyílik addig az egész lemezt meghallgatni, igaz, nem egyben, hanem dalonként: február 20-tól március 2-ig minden reggel hatkor bemutatunk egy-egy dalt az összességében nagyon dühösnek, hazafiasnak, megmondónak és rockosnak ígért Wrecking Ballról. Minden egyes számot 24 óráig, illetve addig lehet hallgatni, amíg át nem adja helyét a következőnek. A lemezt nyitó We Take Care of Our Ownhoz már
Március 5-én jelenik meg Bruce Springsteen tizenhetedik stúdióalbuma Wrecking Ball címmel, a Lángoló Gitárok olvasóinak viszont lehetősége nyílik addig az egész lemezt meghallgatni, igaz, nem egyben, hanem dalonként: február 20-tól március 2-ig minden reggel hatkor bemutatunk egy-egy dalt az összességében nagyon dühösnek, hazafiasnak, megmondónak és rockosnak ígért Wrecking Ballról. Minden egyes számot 24 óráig, illetve addig lehet hallgatni, amíg másnap reggel át nem adja helyét a következőnek. A lemezt nyitó We Take Care of Our Ownhoz már
Ahogy azt szűk két hete is
Március 5-én jelenik meg Bruce Springsteen tizenhetedik stúdióalbuma Wrecking Ball címmel, a Lángoló Gitárok olvasóinak viszont lehetősége nyílik addig az egész lemezt meghallgatni, igaz, nem egyben, hanem dalonként: február 20-tól március 2-ig minden reggel hatkor bemutatunk egy-egy dalt az összességében nagyon dühösnek, hazafiasnak, megmondónak és rockosnak ígért Wrecking Ballról. Minden egyes számot 24 óráig, illetve addig lehet hallgatni, amíg másnap reggel át nem adja helyét a következőnek. A lemezt nyitó We Take Care of Our Ownhoz már
Októberben írtunk az önmagát nem ritkán egyszerűen csak "pub'n roll-bandaként" jellemző, főleg ír kocsmarockban utazó