Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Nem írtunk róla, de most muszáj elárulni, hogy Bono nemrég akkorát taknyolt biciklivel, hogy nem tudja a munkáját elvégezni. Pedig lett volna elég. Például fel kellett volna lépnie hétfő este a New York-i Times Square-en az AIDS világnapja alkalmából. Neki ugye ez fontos ügy, a (Red) nevű segélyszervezete is ezt támogatja ezerrel. Na de mivel ő éppen gyógyulgat, ki kellett találni valamit. Az írek pedig azt találták ki, hogy a segélykoncert első két dalát Chris Martin Coldplay-frontember énekelje, az utolsó kettőt pedig Bruce Springsteen, közte pedig olyanok léptek fel, mint Carrie Underwood és Kanye West. Szerencsére ezt nem csak a New York-iak látják, hanem bárki, aki egy kicsit lejjebb teker. Bill Clinton is beszél kis ideig, de aztán jön a zene. A U2 részről csak annyit, hogy Chris Martin kegyetlen rossz, Springsteennek meg elég ráénekelnie bármilyen más zenekar slágerére, abból azonnal Springsteen-dal lesz.