Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ritka manapság, hogy instrumentális rocklemezek jelenjenek meg, bár, ha jobban belegondolunk, ez soha nem volt trend itthon. Most egy 22 éves ifjú titán mégis úgy döntött, hogy ezen a rögös, sok elhullott tehetséggel szegélyezett, semmibe vezető úton indul el, és minden energiáját abba fekteti, hogy a legnagyobbak közé kerüljön a neve.





Dallos Bogi három évvel ezelőtt, a Dal 2014 műsorában tűnt fel a magyar zenei életben. Akkor a második helyen végzett, We all és Feels So Right című dalai pedig hónapokig szerepeltek a rádiók slágerlistáján. A Fonogram-díjas énekesnő életében ezután új korszak kezdődött: élő zenekaros koncertjei után idén tavasszal megjelent új, szerzői albuma is, az Épp most. Azóta több klipje látott napvilágot, nyáron pedig körbeturnézta az országot friss dalaival. Bogi a sűrű időszak után új videóval jelentkezett, melyből kiderül, hogyan is zenél élőben társaival. Videópremier a hajtás után! 