2016.09.07. 16:00 – dankógábor

Jön az új Crippled Black Phoenix-lemez, itt egy dal róla

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

cbp2016_12_small_by_zsolt_reti.jpg

Bronze címmel november 7-én jelenik meg a Crippled Black Phoenix új nagylemeze. Justin Greaves, jobb híján progresszív poszt rocknak hívható csapatától már meg is lehet hallgatni a No Fun című dalt. Greaves, aki a az éneken és a billentyűs hangszereken kívül mindent egyedül csinált a lemezen, azt nyilatkozta a dalról, hogy talán sok rajongójuk felhúzza a szemöldökét a hallatán, de a Crippled Black Phoenix mindig is szeretett csapdákat állítani a hallgatóinak. A No Fun mellesleg nem is reprezentálja az korong egészét. Maga a riff 2004 óta fiókban van, de csak most lett belőle olyan dal, ami illet az albumra. A zenekar a közelmúltban egyébként Magyarországon is több napot töltött, de az okok egyelőre titkosak. A fenti képet is nálunk készítette Réti Zsolt. A Crippled Black Phoenix télen Európa-turnéra indul, aminek keretében Budapesten, a Dürer Kertben is fellépnek december 15-én. A turné vendége a Publicist UK lesz, illetve Makó Dávid egyszemélyes projektje a The Devil's Trade, aminek nemrég jelent meg vinylen is az első lemeze.


premier rock hír crippled black phoenix



2016.09.06. 17:33 – Lángoló

A Kerekes Band visszafoglalta Følklandet

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

back_to_folk_borito_web.jpg

A Kerekes Band idén szeptember 8-án jelenteti meg legújabb albumát, Back to Følk (Music from Følkland) címmel. A zenekar egy különleges utazásra szeretné elvinni a hallgatót, amelyben megmutatják az ősi Følklānd-szigetek mågyarï kolóniájának zenéjét. 

A szigetcsoport Magna Hungáriától délre terül el, amerre a Csülök-csillagkép ragyog. A szomáziak elől ide menekült mågyarïakról Desiderius testvér tesz említést a X. században: "Hajøïk nem levén, løval vevêk be az szïgetet. S menênek reājuk vïdrāk és kajmānøk, tengerï sünök és føkāk, de Hős Følklôrmān széjjel veretê az āllatok seregêt nagy dïcsősêgêben, s földet lelê nêpênek." A Følklānd-szigetek lakói tehát azóta is lovasnomád életet élnek, várva az értük jövő hajóra, és bízva az általuk tisztelt Szent Verébben. A helyi zenét jellemző furulya-koboz-brácsa központú szilaj pásztor hangzást hozza el nekünk a Kerekes Band legújabb lemezén kiegészülve a Szabad Európa Rádión hallott nyugati beat zenével.

A lemezt a Deezeren, illetve itt a Lángolón már meg is lehet hallgatni, a lejátszó alatt pedig a zenekar dalról dalra kommentárja olvasható.


premier folk rock hír kerekes band



2016.09.05. 11:54 – dankógábor

Már tölthetőek is a budapesti Red Hot Chili Peppers-koncertek

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

rhcp_bp_cover.jpg

A Red Hot Chili Peppersnek van egy jó szokása. Felveszi a koncertjeit, aztán felpakolgatja őket egy oldalra, ahonnan hivatalosan le lehet tölteni azokat, akár veszteségmentesen is. Nem minden kerül fel ide, de a magyar rajongók olyan szerencsések, hogy a múlt csütörtöki bulit feltették, és már tölthető is többféle minőségben. Persze nem ingyen, a sima mp3 is tíz dollár, de ahogy nézzük a koncertre adott reakciókat, eléggé égni fognak a zenekar szerverei így is. Nem tudjuk a második buliról is lesz-e koncertlemez, de az első itt van, lehet vásárolni. A két koncertről egyébként itt írtuk meg a véleményünket. FRISSÍTÉS: Itt van a szeptember 2-ai buli is.


funk pop rock red hot chili peppers hír



2016.09.03. 11:02 – Nihil_AK

A pokoltűz istene és a hatások hatásainak hatásai

Napi könnyű

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

arthur-brown-770.jpg

Szeptember 3. A brit kormány elismeri az Egyesült Államok függetlenségét, Svédországban az európai kontinensen utolsóként bevezetik a jobb oldali közlekedési rendszert. A Viking 2 landol a Marson, véget ér a beszlani túszdráma. Ike Turner tizennyolc hónap után szabadul, Arthur Brownt viszont épp letartóztatják a Palermo Pop '70 Fesztiválon, miután lángoló sisakban, meztelenre vetkőzve garázdálkodik a színpadon. Négy napot tölt a magánzárkában, mire kiengedik.


rock napi sokk úttörő bruce dickinson die krupps screamin jay hawkins cathedral napi könnyű arthur brown



2016.09.03. 10:18 – Dankó Gábor

A Red Hot Chili Peppers kétszer kért bocsánatot Magyarországtól

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

rhcp_artlasso_0022.jpg

Az egész ott kezdődött, hogy a Red Hot Chili Peppers lement a Qualitons koncertjére a híd alá, és Anthony Kiedis énekes kért egy CD-t a magyar zenekartól. Ezzel nagyjából meg is vették, nem csak a magyar rajongókat, de még azokat is, akik amúgy ki nem állhatják a zenéjüket. Innentől már csinálhatott bármit a csapat, édibiédi cukimackók voltak bárkinek, akik összefutottak velük Budapesten, még akkor is, ha sem aláírást nem adtak, sem fényképezkedni nem lehetett velük. Lényegében itt el is dőlt a már előre telt házas koncertek fogadtatása, a Red Hot Chili Peppers nem veszíthetett. Meg hát persze az 1996-os kisstadionos katasztrófánál csak jobbat lehet csinálni, ráadásul azóta ugye már nem egy drogos haveri társaság az együttes, hanem profi gépezet, akik teljesen kedvetlenül is minimum elfogadhatóra hoznak egy-egy estét. (Fotók: Artlasso)


funk pop rock red hot chili peppers koncertbeszámoló



2016.09.02. 10:56 – Lángoló

Klipesítette is Quimby-feldolgozását az Ék zenekar

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ek_1.jpg

Az Ék zenekar 2014-ben alakult. Első lemezük 2015 szeptemberében jelent meg February címmel. Ekkor figyelt fel rájuk a Quimby, akik az akkori szeptember 3-i koncertjükre elhívták az akkor még ismeretlen Éket előzenekarnak a Budapest Parkba. Később felkérték a zenekart a Tükröm-tükröm című feldolgozás-lemezükön való közreműködésre (a lemezről itt írtunk).

Az együttes minden megmozdulását az intuíció jellemzi. Úgy tűnik, mintha minden véletlenül történne. Így álltak össze, így készülnek a dalok, így választották ki a Legyen Vörös-t, így találtak meg mindenkit, aki velük dolgozik (pl. Korom Annát és Vincze Alinát, akik a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói). Az első találkozáskor tudták, hogy értik/érzik, amit a zenekar csinál és ez beigazolódott. Nyugodtan adták kezükbe a dalt, úgy, hogy a képanyag nem vesz el a dal hangulatából, csak megerősíti azt, amit meg akartak jeleníteni a feldolgozás által.

És akkor a klippremier:


rock hír quimby ék



2016.09.02. 10:33 – dankógábor

Voltunk Red Hot Chili Peppers-koncerten, de nem mondjuk meg milyen volt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

rhcp_artlasso_2_1_1.jpg

Csak holnap. Ugyanis elmegyünk a másodikra is ma este, aztán egyben vonjuk le a következtetéseket. Előzetesen csak annyit, hogy volt olyan gondolatom is az első este alatt, hogy

De kurva jó, hogy jövök holnap is!

Aztán hogy mi lett belőle, szombaton olvashatjátok. (Fotó: Artlasso)


funk pop rock red hot chili peppers hír



2016.09.01. 15:30 – dankógábor

Red Hot Chili Peppers-lemezek a legrosszabbtól a legjobbig

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

red-hot-chili-peppers-2016-tour-dates-tickets-info-750x376.jpg

Nagy dolog történik a héten csütörtökön (azaz ma) és pénteken (azaz holnap). Igazi zenei mérföldkő az ország életében, hogy a Red Hot Chili Peppers két koncertet is ad Budapesten. A negatív emberek persze rögtön óbégatnak, hogy már megint csak akkor jut el hozzánk egy egykor meghatározó zenekar, ha már lejárt lemez. A pozitívak meg egyből jönnek azzal, hogy hogyan lehet lejárt lemez valami, ha duplán tölti meg a Sportarénát, ráadásul mindkettőre nagyon gyorsan elment az összes jegy. Na most az van, hogy a Red Hot Chili Peppers most is ugyanolyan kedvelt zenekar világszerte, mint tíz évvel ezelőtt volt. Az viszont egy másik kérdés, hogy milyen lemezeket tesznek le mostanában az asztalra. A Lángolónál mi most szerkesztőségileg sorba állítottuk őket a legrosszabbtól a legjobbig. (A címekre klikkelve lehet is hallgatni a lemezeket.)


funk rock red hot chilli peppers



2016.09.01. 14:34 – dankógábor

Egy esernyő kalandos útja - Cante Diem-klippremier

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

cante_diem_seasons_change_cover_2.jpg

A budapesti Cante Diem triót Juhos Gábor énekes-gitáros alapította 2009-ben, jelenlegi felállásában 2014 ősze óta működik Bence Bertók dobossal és Mészáros Lilla basszusgitárossal. Ahogy ők mondják, a zenekar stílusát a brit rock zenék eleganciája és egyedisége, valamint a nyugati alternatív rock zenék szabadsága és lazasága határozza meg. A Cante Diem célja kezdetek óta az, hogy Magyarországon hitelesen teremthesse meg zenéjével és koncertjein azt a magával ragadó atmoszférát, ami nyugaton már sikerült olyan előadóknak, mint a Muse, The Killers, The Subways vagy a The White Stripes. Az elmúlt években bejárták az ország valamennyi szegletét a 30Y-nal, Budapesten pedig a kisebb kluboktól kezdve egészen a Budapest Park színpadáig megfordultak. Amerikai magazin megjelenések és rádiójátszások is színesítik referenciájukat, itthon pedig többek közt a Petőfi Rádióban is hallhatóak voltak. Most pedig itt a Lángolón mutatják be új klipjüket.


indie rock hír cante diem



süti beállítások módosítása