2017.10.26. 16:50 – Kovács.Attila

A valóság hangjai - East Nagy Életmű Koncert a Budapest Arénában

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

east_takats.jpg

Körülbelül harminc éve ismerem az EAST zenéjét. Hatéves korom tájékán őket hallgatva nőttem ki a Modern Talking-korszakomból, tehát voltaképpen egyik legkorábbi kedvenc zenekaromnak számítanak. Apám volt nagy rajongójuk, emlékszem, a Rések a falon lemez borítóján látható figuráktól majdnem annyira féltem gyerekként, mint a KFT Bábu vagy kislemezétől, ahol Laárék kifestett arccal grimaszkodtak, vagy a Solaris Marsbéli Krónikák albumának első tételétől, amelyben a marslakó beszél. Ezt mindig félve hallgattam meg, amikor hazaértem a suliból, szerencsére a lemezjátszót már óvodás koromtól tudtam kezelni. És amíg bizonyos korai kedvenceimből rendre kiszerettem, akár a Markos-Nádasból, az Eddából, a Guns 'N Rosesből, vagy még a Genesisből is egy időben, az Easttel kapcsolatban ilyen nem történt. Még a legvadabb death metalos éveimben is bármikor feltettem a Játékokat vagy az Áldozatot két éppen aktuális aprítás között. Koncertjükre viszont eddig nem jutottam el, még az utóbbi években sem, szóval amikor kiderült, hogy ezúttal teljes életművet megidéző produkció várható, nem gondolkodtam sokat. (A képek egy korábbi koncerten készültek.)


jazz magyar életmű rock progresszív east koncertbeszámoló



2017.10.26. 13:00 – dankógábor

Új dallal tért vissza a Franz Ferdinand

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

ff2017.jpg

Sőt, új lemez is érkezik a skót rockzenekartól, február 9-én jelenik majd meg az Always Ascending, ami így csaknem öt évvel követi a Right Thoughts, Right Words, Right Action című albumot. (Közben azért, 2015-ben kiadtak egy Sparksszal közös lemezt FFS név alatt.) 2016-ban amúgy kiszállt a csapatból Nick McCarthy gitáros-billentyűs, helyére pedig idén két zenész is érkezett Dino Bardot gitáros és Julian Corrie billentyűs. És hogy nem csak a levegőbe beszélnek, rögtön itt a lemez eléggé táncos címadó dala alább.


rock franz ferdinand hír



2017.10.25. 12:18 – dankógábor

A Radiohead a szegény ember Coldplaye

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ezt nem mi mondjuk, hanem a Fox News műsorvezetője, Greg Gutfeld, aki Kat Timpf humoristával évődött egyet Radiohead Rock And Roll Hall Of Fame-es jelölésén, ráadásul nem először. 

Tudod, a Radiohead jó zenekar, de mindent a Coldplaytől loptak. Ők a szegény ember Coldplaye.

- mondta Gutfeld, aki Timpfnek azt javasolta, Halloweenre öltözzön Radiohead-rajongónak. Ez azért volt vicces nekik, mert egy korábbi adásban Timpf úgy jellemezte a Radiohead-rajongókat, mint furcsa, alultáplált, szomorú embereket, a zenéjüket meg csengőhangra nyöszörgésként írta le (mellesleg a Coldplayre is azt mondta, hogy a szomorú emberek zenéje). Alább az eszmefuttatás 36.10-től, de aztán lehet, hogy csak mi nem értjük az iróniát.


rock radiohead coldplay



2017.10.25. 11:04 – dankógábor

Marilyn Manson kirúgta a nemi erőszakkal vádolt Twiggy Ramirezt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

twiggy_1.jpg

Jessicka Addams, a basszusgitáros egykori barátnője még október 20-án vádolta meg nyilvánosan a zenészt azzal, hogy testileg és lelkileg is erőszakoskodott vele, mikor a kilencvenes években együtt élt Jeordie White-tal (ez Ramirez polgári neve). Addams 18 éves korában jött össze White-tal, a kapcsolatukat pedig rendkívül viharosnak írta le. Marilyn Manson arról tudott, hogy a pár együtt élt a kilencvenes években, és a mai napig jóban van Addamsszel. A Jack Off Jill volt énekesnője azért hallgatott két évtizeden át a történtekről, mert szégyellte magát, de most részletesen leírta hogyan erőszakolta meg, és bántalmazta a kapcsolatuk során. Ramirez nem, de Manson most reagált a vádakra: kirúgta a zenekarból a basszusgitárost, és már keresi a pótlást. Ramirez egyébként először 1993-tól 2002-ig zenélt a Marilyn Mansonban, majd 2008-ban tért vissza a csapatba. Közben zenélt az A Perfect Circle-ben és a Nine Inch Nailsben is, illetve most is van egy zenekara, a Goon Moon, ahol ő a frontember.


rock hír marilyn manson twiggy ramirez



2017.10.24. 12:14 – Lángoló

Őszintén szólva - Kései Kitérő-lemezpremier

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

keseilive.jpg

Ahogy azt már a Kései Kitérő kislemezét bemutató posztunkban írtuk, a zenekar 2016-ban alakult több egri zenekarból összeállva. Saját dalokat kezdtek el írogatni általában olyan témákról amin el lehet gondolkozni. Fél év után adták ki a Skizoprém című kislemezüket, majd tavaly télen belekezdtek első nagylemezük felvételébe, ami most lett teljesen kész, és itt mutatkozik be a Lángolón. A zenekar a 2017-es Öröm a zene tehetségkutató sorozat három állomásán is dobogós lett: Szeged 2. helyezett, Szigetszentmiklós 3. helyezett, Tatabánya 2. helyezett, valamint nekik ítéltek három különdíjat: legjobb előadó, legjobb szólógitáros és egy Újfalusi Gábor-díjat kapott a basszusgitárosuk. Alább a lemez, még lentebb pedig a zenekar is mond pár szót a dalokról.


premier rock hír kései kitérő



2017.10.23. 21:46 – KirschAndrás

Amerikai szépség - Alter Bridge @ Papp László Sportaréna

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

alter_bridge_artlasso_004.jpg

A gitárzenék történetének egyik legnyomasztóbb korszaka kétség kívül a 2000-es évek első fele volt: a hétvégi rockdiszkóban agyhúgykövet kaptunk a Chop Suey-tól meg Last Resorttól, egyébként pedig ötpercenként alakult meg egy grunge-os rádiórockzenekar, hogy dalba öntse az amerikai kertvárosi gimnazisták nyomorúságát. A Creedet sajnos ebben a közegben sem tudtam utálni, akkor pedig már kiváltképp nem, amikor a zenekari Honthy Hanna, Scott Stapp helyére egy jóval rokonszenvesebb és kevésbé modoros frontember érkezett. Persze, ettől még az Alter Bridge nem kezdett el európaibb hangzású dalokat írni, és a nézőszámon is érződött, hogy ez elsősorban továbbra is a Dodgers baseballdzsekis fiatalság zenéje. De talán a húszezer körüli jegyárnak is lehetett hozzá némi köze, hogy egyesek nem pont a Sportarénába húzódtak be az eső elől.


rock koncertbeszámoló alter bridge



2017.10.23. 08:27 – dankógábor

Meghalt Daisy Berkowitz, a Marilyn Manson alapító-gitárosa

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

marilyn-manson-guitarist-daisy-berkowitz.jpg

49 éves korában meghalt Scott Mitchell Putesky, művésznevén Daisy Berkowitz, akit a Marilyn Manson zenekar alapító gitárosakén ismerhetnek a legtöbben. Berkowitznál 2013-ban állapítottak meg vastagbélrákot, azóta küzdött a betegséggel. A gitáros a Marilyn Manson korai korszakában, az első két lemezen játszott nagyon fontos szerepet. Ráadásul úgy, hogy utóbbi rögzítése közben szállt ki a csapatból kreatív nézetkülönbségre hivatkozva, de még így is hat dalban társszerző, míg a debütáló albumon csak két számban nem az. Gyakorlatilag ő és Marilyn Manson találta ki az egész koncepciót (például, hogy egy sorozatgyilkos és egy modell nevéből kreáljanak maguknak művésznevet), amivel a Marilyn Manson & the Spooky Kids indult 1989-ban. Kilépése után kisebb zenekarokban játszott, de ezekkel már nem ért el sikereket.


rock hír gyász marilyn manson dasiy berkowitz



2017.10.20. 12:56 – Kovács.Attila

Más motivációink voltak, mint az akkori rockzenekarok többségének - East-interjú Móczán Péterrel

Lángoló Interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

east_moczan_3.jpg

Október 23-án a Budapest Sportarénában közel háromórás koncertet ad az EAST. A magyar progresszív rock egyik legnagyobb alapzenekara az utóbbi időben évi egy-két kiemelt fellépést vállalt a két leghosszabb ideig működő felállás közreműködésével, a mostani esemény viszont a korábbiaknál is nagyobb szabásúnak ígérkezik: a tervek szerint szinte összes korszakukat felidézik majd az este folyamán, köztük olyan kuriózumokkal, mint a korai instrumentális szerzemények, vagy a Rések a falon és az 1986 lemezek ritkán hallható dalai. A koncert kapcsán Móczán Péterrel készítettünk interjút, amelyben számos érdekes téma szóba került, a zenekar kezdeteitől, kedvenceitől a hetvenes évek Pol Pot megyéjének kulturális szigetein át a kortárs komolyzenéig. (Fotó: East Facebook)


interjú magyar életmű rock progresszív east móczán péter



2017.10.20. 12:41 – dankógábor

Azt tudtátok, hogy a Queens Of The Stone Age két hét múlva Bécsben lép fel?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

qutsa.jpg

Egész pontosan november 5-én, vasárnap lesz a koncert, ami 16 nap múlva van.  A helyszín a Wiener Stadthalle, szóval nem igazán klubkoncert lesz ez, de láttunk mi már jó koncertet tőlük a birminghami arénában is, a Szigetről meg ne is beszéljünk. A Villians című új lemezt még emésztjük, most már tuti nem hozunk elhamarkodott ítéletet. Elöljáróban annyit mondunk csak, hogy nem rossz ez, nem rossz. Itt van alább két új dal hivatalos koncertfelvétele, csak a miheztartás végett, illetve a Feet Don't Fail Me című szám, amiről most kiderült, hogy gyakorlatilag Iggy Pop adta a címét, de ez nem csoda, lemezt is csináltak nemrég együtt Josh Homme-val.


rock hír queens of the stone age



süti beállítások módosítása