2017.09.11. 12:12 – Nihil_AK

Új szöveges videó a Green Daytől - Too Dumb to Die

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

green_day_rock_band-e1476127674685-720x405.jpg

Húsz évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy egyszer megtanulom értékelni a Green Day munkásságát, hiszen a Basket Case hallatán minimum azonnali öklendezés volt az elvárható reakció metálos körökben. De hát ezek divatpunkok, mondtuk tizenöt évesen, a sokat látott lázadók magabiztosságával, bár egy évvel azelőtt még a Transformers aktuális számát olvasgattuk matekórán. A zenekar azóta már túl van sokadik másodvirágzásán, megöregedni láthatóan nincs kedvük, és továbbra is meglehetősen fogós dalokat képesek írni a közmondásos három akkordból. Erre kitűnő példa a tavalyi Revolution Radio Too Dumb to Die című szerzeménye, amely úgy kezdődik, mint valami kiadatlan demófelvétel a Beatlestől, de sokáig azért nem kell várni az első kvinttologatásra. A dalhoz most egy kitűnően animált, hangulatos szöveges videó készült, nézzed és hallgasd a hajtás után, pajtás!


punk rock green day szöveges videó



2017.09.10. 15:10 – Nihil_AK

Negyven vendégnek rendezett grillpartit Dave Grohl az új lemez felvételei közben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

dg.jpg

Nem értem, mi van ezekkel a rocksztárokkal. Régen az volt a menő, ha az ember arrogáns paraszt módjára viselkedett, allűröket aggatott magára, szétverte az öltözőket, és semmibe vette a saját rajongóit, zenészkollégáit, csak mert megtehette. Most meg nem elég, hogy Lady Gaga pizzát rendel a szálloda előtt várakozó rajongóknak, de Dave Grohl meg negyven személynek szervez grillpartit, úgy, hogy ő gondoskodik a menüről. Mi jöhet még ezután?! G.G. Allin feltámad, és megtanulja a WC-papír rendeltetésszerű használatát?


rock kis színes jófejség dave grohl foo fighters



2017.09.09. 15:00 – Nihil_AK

Grandiózus box set a King Crimson korai albumaiból

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

king_crimson_now.jpg

Azt ismeritek, hogy állítólag a King Crimson-főnök Robert Frippnek van egy olyan szobája a házában, ahol egy széken és egy gitáron kívül semmi nincs, nehogy valami is elterelje a figyelmét az alkotásról? Na, ezek után már nem is lehet csodálkozni azon, hogy a zenekar következő kiadványa a legfrissebb hírek szerint egy 27 CD-t tartalmazó box set lesz, amely nem csak az év elején elhunyt John Wetton énekessel készült összes lemezt tartalmazza majd, de tizenöt albumnyi korábban sosem publikát korabeli koncertfelvételt is. A Sailors' Tales - merthogy ez lesz a kiadvány címe - ezen kívül Blu-ray és DVD formátumú élő anyagokat is magában foglal majd, mondhatni kimerítően dokumentálva a zenekar klasszikus korszakát. A ronda öregember - nem mi mondtuk, idézet a korábbi frontembertől - és zenekara jelenleg épp dupla kvartett felállásban turnézik az Egyesült Államokban, és a hírek szerint maga Adrian Belew is csatlakozik majd hozzájuk a mostani koncerteken. Mondanánk, hogy örülnénk egy magyar állomásnak ebből a műsorból, de inkább kivesszük a kezünket a biliből. Hogy zene is legyen a hírben, a folytatásban hallgassátok meg minden idők egyik legjobb dalát, melynek címe Starless, és amely az utolsó Wettonnal készült stúdióalbum, a Red zárótétele.


rock újrakiadás hír progresszív king crimson box set



2017.09.09. 14:41 – Nihil_AK

Lady Gaga pihenőt tervez a mostani turné után, eközben új projekteken dolgozik, és pizzát rendel a rajongóinak

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

gaga.jpg

Lady Gaga egyébként jó arc lehet, hiszen a hét elején elmaradt montreáli koncertje után pizzát rendelt azoknak a rajongóknak, akik a hotel előtt autogramra várakoztak. A bulit amúgy betegségre hivatkozva mondta le, arra hivatkozva, hogy az egész turné során végig full élő fellépésekből állt, és az eső sem tartotta vissza attól, hogy teljes erőbedobással énekeljen és táncoljon, meg is fázott miatta. A kimerültség valós gond lehet, hiszen egy friss hír szerint a mostani koncertsorozat után Gaga hosszabb pihenőt tervez, de persze ez az időszak sem a tétlenségről szól majd, nyilatkozataiban utalt arra, hogy számos zenei projektje van folyamatban most is. Kíváncsian várjuk, hogy köztük lesz-e egy kollaboráció a Metallicával, hiszen épp a napokban szivárgott ki egy videófelvétel, amely még az idei Grammy-díjátadó előtti próbát örökítette meg, és Lars Ulrich egyébként is a zenekar sosemvolt ötödik tagjának nevezte az énekesnőt, ahogy ezt akkoriban meg is írtuk. A hajtás után jön a videó a próbáról!


pop rock hír próba metallica lady gaga



2017.09.08. 14:34 – Nihil_AK

Time Can't Wait - Szeptember végén jön Matt Cameron első szólóalbuma, itt egy dal róla

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

matt-cameron.jpg

Matt Cameron a grunge talán legnagyobb csendes hőse, hiszen nem sokan mondhatják el magukról, illetve rajta kívül senki, hogy a stílus két alapzenekarában is játszottak. Cameronnak ez is megvolt, hiszen 1998 óta dobol a Pearl Jamben, és velük maradt a Soundgarden 2010-es újjáalakulása után is. Mindennek tetejébe szintén ő felelt a seattle-i körökben nem kevésbé legendás Temple of the Dog lemez dobtémáiért, olyan egyéb projektek, közreműködések mellett, mint a Ben Sheperd-féle Hater, a Wellwater Conspiracy, vagy épp a Rush-énekes Geddy Lee My Favourite Headache szólóalbuma. Cameron bő harmic évnyi zenei pályafutással a háta mögött idén szeptember 22-én jelenteti meg első szólóalbumát Cavedweller címmel, melyről az első dalt magatokévá is tehetitek a hajtás után. Kicsit grunge, kicsit pszichedelikus, de mindenképpen érdekes hallgatnivaló. 


rock seattle pearl jam grunge soundgarden új dal szólóalbum matt cameron



2017.09.08. 11:00 – Lángoló Gitárok

Egy dal két nyelven, két videóval - Memphis Belle klippremier

Lángoló premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

sam_0031_mp4_00_00_19_06_still001.jpg

Nem túl gyakori, hogy egy zenekar két különböző klipet forgat egy dal két változatára, azonban a szombathelyi Memphis Belle most ezt is kipipálhatja. A tavaly márciusban megjelent bemutatkozó album If I Could Do It All Again dalának most megjelent Egy nap című magyar változatára új klip készült, a két változat pedig kapcsolódik egymáshoz, hiszen ugyanazon a helyszínen forgatott a zenekar. Klippremier a hajtás után!  


premier magyar pop rock szombathely videóklip új dal memphis belle



2017.09.08. 08:46 – Nihil_AK

The Line - Itt a harmadik új dal a Foo Fighters jövő héten megjelenő új lemezéről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

foofightersmay2016.jpg

Pár hete már láthattátok nálunk az első klipet, ami kijött a Foo Fighters új lemezéhez. Akiknek tetszett, most örülhetnek, ugyanis Dave Grohl és barátai már a harmadik dalt hozzák ki a szeptember 15-én érkező Concrete And Gold albumról. Mr. Grohl mindig is tudott erős refréneket írni, ez most sincs másként, igazából nem is értjük, miért nem erre készült először videó, a The Line sokkal jobb szám ugyanis, mint a klipesített The Sky Is A Neighborhood. A dal fogóssága mellett számos hangszerelési finomságot rejt magában, a gitárharmóniákat hallva akár még a Thin Lizzy is eszünkbe juthat, szóval ha ilyen lesz a teljes album, akkor még a tegnapi hírünkben említett vendégszereplő személyét is hajlandók leszünk megbocsátani a zenekarnak. A hajtás után természetesen meg is hallgathatjátok a szerzeményt.


rock hír foo fighters új dal



2017.09.06. 14:28 – dankógábor

Megint itt egy új U2-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A múltkori koncertklip után itt a Songs of Experience lemezhez tartozó első hivatalos dal, a You’re The Best Thing About Me, szöveges videóval kísérve. Azt viszont még mindig nem tudni, hogy mikor jelenik meg az említett nagylemez. FRISSÍTÉS: Közben kiderül, hogy december 1 a lemezmegjelenés.


pop rock hír u2



2017.09.06. 14:00 – Lángoló

Turkológus zenéje a Tündérvese, festménnyel borítva

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

tundeervese_foto_farkas_christian.jpg

Török népzenei motívumok, a Muse-ra jellemző elszállás, a Queens of the Stone Age által képviselt energikus stoner rock is megtalálható a Tündérvese zenekar most megjelenő lemezének szinte kategorizálhatatlan dalaiban.  A zenekar turkológusnak készülő dalszerzője, Szeiler Bálint a zene mellett a képi világot is fontosnak tartja, ezért híres dédapja, Szúdy Nándor festőművész egyik szürreális festményét választotta lemezborítónak. Dalpremier alább. 


premier rock metál hír alternatív tündérvese



süti beállítások módosítása