2017.06.10. 18:17 – Nihil_AK

Világszínvonal három megállónyira - Djabe és Steve Hackett Miskolcon

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

djabehacket.jpg

Felső-Majláth jó hely, de nem azoknak, akik a folyamatos pörgést, a hétköznap is hajnalig tartó bulikat, meg az egymást érő romkocsmákat keresik. Miskolc itt tulajdonképpen egy pár utcányi falucskára szűkül össze, utána már csak a Papírgyár, Hámor, meg Lillafüred van, meg a szerpentinek, amelyeken keresztül át lehet menni Egerbe. A helyi kocsma, a Kakukkfészek is bezár legkésőbb negyed tizenegykor, addigra általában sikerül a törzsvendégeket kitessékelni az utolsó sör után. Csend és nyugalom, bár ha a Tankcsapda rákezdi a várban, simán elhallatszik idáig a Johnny a mocsokban. Világszerte ismert zenészek viszont ritkán vetődnek errefelé. Ezért is örültem annyira, amikor kiderült, hogy Diósgyőrben, az Ady Művházban lesz a Djabe Steve Hackettel közös turnéjának záróbulija (a képen is ez a felállás van természetesen). Három perc alatt ott vagyok biciklivel, és még lehet, hogy meghallgathatok párat gyermekkorom kedvenc Genesis-dalaiból az eredeti gitáros közreműködésével? Hát ezt nem lehet kihagyni. Nem is hagytam.


jazz rock progresszív mezzoforte world music djabe koncerbeszámoló steve hackett gulli briem



2017.06.08. 18:41 – Nihil_AK

Két koncertjét halasztotta el Phil Collins, miután súlyos fejsérülést szenvedett

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

phil-collins-7b9a7e83-3b31-48d9-a523-4d2c48be685b.jpg

Phil Collins alig kezdte meg visszatérő koncertsorozatát, máris el kell halasztania két koncertet. Az énekes az éjszaka közepén kiment vécére a szállodai szobájában, amikor elcsúszott, és beverte a fejét egy székbe. Collins egyik lábfejét nem tudja rendesen mozgatni a hátoperációi miatt, emiatt nehezen jár, a friss fotók és videók szerint bottal közlekedik, valószínűleg ez okozhatta a balesetet. A baleset után kórházba szállították, de azon kívül, hogy beszerzett egy komoly sebet a szeme közelében nem történt nagyobb baj, és várhatóan teljesen fel fog épülni. Mindazonáltal a sérülés a lehető legrosszabbkor jött, hiszen épp a Royal Albert Hallba szervezett koncertek közepén tartottak, emiatt a mára és holnapra tervezett előadásokat későbbre - november 26 és 27 - kellett halasztani. Collins elnézést kért a rajongóktól, és nem győz köszönetet mondani a közönségnek a lelkes fogadtatásért. A folytatásban van egy videónk a tegnapi koncertről, ahol 12 év után először hangzott el a Sussudio.


pop rock baleset phil collins elhalasztott koncertek



2017.06.08. 14:02 – dankógábor

Eddig talán ez volt a leghatásosabb tisztelgés Chris Cornell előtt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

audioslave_no.jpg

A kép mindent elmond. Az Audioslave még élő tagjai játsszák a Like A Stone-t, az üres mikrofonra pedig csak egy lámpa fénye megy. A közönség viszont végigénekli a dalt. Mindez a Prophets Of Rage berlini koncertjén történt. Videó is van róla:


rock hír audioslave chris cornell prophets of rage



2017.06.08. 13:40 – dankógábor

Megmutatjuk milyen volt a Clutch az Akváriumban

Lángoló Galéria

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A fenti képeken a tarnaleleszi Füstös Víz nevű Deep Purple tribute zenekar látható. Molnár Pista, a falu kőművese gitározik, Tóth Miksa, a helyi tornatanár basszusgitározik, mindenki Farkas Vilije, 'Lelesz Szulejmánja' meg az énekes. Ja meg persze ott van a Kiss Bandi, a dobos, ő ilyen fura szerzet ezzel a hajjal, meg ezekkel a tetoválásokkal, de mindenki szereti őt is, annak ellenére, hogy a kocsmában néha kötekedik. (Az amerikai Clutch zenekar nagyon jó koncertet adott az Akváriumban, semmi cicoma, semmi sztárkodás, csak a funkos groove-ok, a stoneres riffek meg a blues. Három magába borult zenész, megy egy kegyetlen jó hangú, pörgős énekes, akik még a nem annyira kiváló friss dalaikat is kiválóan játszották. Ennyi.)

galéria rock hír clutch



2017.06.07. 11:57 – Kovács.Attila

Görcsmentes eminensek - Mastodon-lemezkritika

Mastodon - Emperor of Sand (Reprise)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

mstd_eos_cd_grande.jpg

Az Emperor of Sanddel a Mastodon végképp egy lett a rockzenei szent tehenei közül. A szent tehenek meg olyanok, mint az eminens diákok az osztályban, alig várjuk, hogy hibázzanak. De ha az eminens diák az osztálykiránduláson az elsők között nyitja ki a sört, és amúgy a legszórakoztatóbb arcok egyike, akkor még azt se. Ez jutott eszembe elsőként az új lemezről. 


lemezkritika rock metál progresszív mastodon ezt hallgasd mastodon-nap



2017.06.07. 11:05 – Lángoló Gitárok

Paddy And The Rats a háztetőn - Új klip, új album

Lángoló premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

paddyandtherats_promo_2017.jpg

A nemrég kihozott szöveges videó után elkészült az első videoklip a Paddy And The Rats új, Riot City Outlaws című lemezéhez, ami mától kapható országszerte a MOL töltőállomásokon. Az Aerolites sztorimesélős, gyönyörű látványvilágú klipjét Tokay Péter rendezte, a hajtás után meg is nézhetitek!   


premier folk punk rock videóklip paddy and the rats



2017.06.06. 14:21 – dankógábor

Még július vége előtt megjelenik az új Nine Inch Nails-lemez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Jó, nem lemez, hanem EP, de lassan már az EP lesz a korunk albuma. Na, de a lényeg, hogy Trent Reznor egy vásárlónak küldött emailben elárulta, hogy még az idei első koncertjük előtt jön az új EP-jük, ami a második része lesz egy trilógiának. Az első ugye a tavaly év végén megjelent Not the Actual Events volt, ami szokásosan meglepetésként érkezett. A harmadik pedig még 2017 vége előtt érkezik. Szóval legkésőbb július 23-án jön az új Nine Inch Nails-anyag, utána turné, utána meg még egy EP. Tiszta őröm lesz a rajongóknak ez az év.


rock hír nine inch nails



2017.06.05. 16:15 – Lángoló

Ma este Skinny Puppy a Dürerben

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

skinny_puppy.jpg

Reméljük, senki nem felejtette el, hogy ma este egy műfajalapító zenekar, a Skinny Puppy koncertezik Budapesten. Az elektro-indusztriális vonal emblematikus csapata a Dürer Kert színpadán érhető tetten ma este, az előzenekar pedig a finn K-X-P lesz, úgyhogy aki szimpatizál a stílussal, lassan kezdhet készülődni. Programajánló a hajtás után.  


programajánló rock koncert indusztriál skinny puppy elektro k-x-p



2017.06.03. 12:36 – Nihil_AK

Szokásos őrültségek - Júliusban dupla Melvins, augusztusban Dale Crover-szólólemez érkezik

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

dale_crover.jpg

Szólóalbumot ad ki augusztus elején Dale Crover, a Melvins dobosa, akit amúgy tájékozottabb olvasóink a korai Nirvanából és a Shrinebuilderből, még tájékozottabbak az Altamontból és a Men of Pornból is ismerhetnek. Crover három évtizedes pályafutása során most először ad ki anyagot a saját neve alatt, melynek címe The Fickle Finger of Fate lesz. Jobb későn, mint soha alapon kapcsolódó hírünk, hogy a Melvins is új anyagra készül júliusban, ami ráadásul egyenesen dupla lemez lesz. Mindkettőről meghallgatható egy-egy dal a folytatásban.


rock metál grunge sludge melvins új dalok dale crover



süti beállítások módosítása