Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Mivel egy ideje megint nyitva vannak vasárnap is az üzletek, felmerül a kérdés, hogy hová menjen vásárolni az egyszeri metálos, ha épp szüksége lenne valamire? Például kávéra, hogy magához térjen a szombati hejehuja után, netán névjegykártyatartóra, hátha a hétfői munkanapon szükség lesz rá. Jó hírünk van, mert ezeket mind megkapjátok a Behemoth webshopjában, sőt, még sok mást is! Galéria és termékajánló a hajtás után.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Csoda lett volna, ha Szikora nem szólal meg (vagy Szikorát nem szólítják meg) Marilyn Manson-témában. Az R-Go keresztény katolikus frontembere a Ripostnak nyilatkozott, ahol elmondta, hogy Mansont, akinek a nevét sem mondja ki, egy sátánfajzatnak tartja, és most tulajdonképpen nem is ellene imádkozik, hanem azoknak a lelki üdvéért, akik elmennek a koncertre. A koncertre, ami a cikk szerint alig egy hónap múlva lesz Budapesten. Annyira alig, hogy már csak hat napot kell rá várni, mivel július 20-án, jövő hét csütörtökön lesz a Budapest Parkban. Szikora még megjegyzi, hogy van így is elég bajunk, minek kell még ezt az istenkáromlót is ideimportálni Magyarországra. Természetesen ott leszünk az elővételben telt házas koncerten, és beszámolunk a fiatalok lelki elkárhozásáról. :(
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Ghost – Infestissumam (Loma Vista)
Nehéz előre megjósolni, hogy manapság mi lesz sikeres, egyáltalán, mi miért lesz az. Itt van például a svéd Ghost. Azt azért nem gondolhatja senki komolyan, hogy a 2000-es években elég, ha az énekes hibbant antipápának öltözik, a zenészek pedig csuklyát húznak a fejükre, és nagyon rejtélyesek. Az első lemez diétás Mercyful Fate-zenéje sem valószínű, hogy elegendő magyarázat, de tán még az ezerrel dúló retróláz sem. Talán mindegy is, a Ghost második albumát sokan várták, Sátán Őméltósága egyik földi helytartója pedig el is jőve vala esmét.
A Ghost (újabban néhol Ghost B.C.) bemutatkozó lemezét első lelkesedésükben üdvözült mosollyal köszönthették mindazok, akik valami jó kis Mercyful Fate-es zenére vágytak, mire azonban kb. ötödször is lepörgött, kiderült, hogy az énekhangon és -dallamokon kívül a svédeknek tulajdonképpen nem sok köze van a dán legendához. Ennek ellenére az új albumot már népes rajongótábor várta, köszönhetően nyilván a jól kitalált image-nek is. Persze az sem elhanyagolható, hogy a visszafogott, szélsőségektől mentes Opus Eponymous kifejezetten jól megírt dalokat, hadd ne mondjam, slágereket tartalmazott – ha eltekintünk a Sátán Őméltóságát éltető szövegektől.
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Kampány kezdődött Üzbegisztánban a rap- és a rockzene ellen. A zenei irányzatokat a szadizmussal, drogfüggőséggel és morális zülléssel azonosító dokumentumfilmet hétfő este mutatták be a legfontosabb televíziós csatornán. A film elsősorban "a rock és a rap destruktív befolyására" figyelmeztet: mint elhangzik benne, azok hatása "fekete felhőként gyülekezik az üzbég fiatalság feje felett". A mű a szovjet propagandafilmek stílusában állítja, hogy "a rockzene az afrikai vadászati rituálék során keletkezett", a rapet pedig "elítéltek találták ki a börtönben". "A sátán ezen zenéit gonosz erők alkották, hogy a nyugati országok fiataljait az abszolút morális züllésbe taszítsák" - hangoztatják a film készítői. (A képen Dave Grohl, a Foo Fighters énekes-gitárosa látható a Sátán szerepében a Tenacious D in The Pick of Destiny című filmből, ami a magyar mozikban Tenacious D, avagy a kerek rockerek néven futott.)
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Ismét egy rockzenei tartalmú könyv, amit a keresztények kapásból támadni fognak. Egy könyv, amit egyenesen a Sátán Egyházának tagja írt. Nevezetesen Joel Gausten, aki a „warlock” fokozatot érte el az említett „hitközösségben”. Nem mellékesen a Misftis promotereként kezdte a zenei pályafutását 1995-ben, de sok más mellett dobolt az Electric Frankensteinben, vagy az Undeadben, ráadásul emellé elismert zenei újságíró is a mai napig, például a Revolverben is publikál rendszeresen. Olyan könyvei jelentek eddig meg, mint a Tales of Horror: The History of The Misfits & The Undead, a Prong: The Early Years, a Pandemonium: Inside Killing Joke, vagy a The Sabbath Interviews.