2014.03.12. 11:20 – raffera

Három új SBTRKT-kislemez közeleg

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

sbtrkt1.jpg

A törzsi maszkos Aaron Jerome a brit posztdubstep-hullámba tett egy nagy fejezetet 2010-es debütlemezével, pályája azóta is töretlenül ível felfelé, mostanra már az egész szigetországbéli popelektronikát végigremixelte, az Underwoldtől elkezdve a Basement Jaxx-szen át egészen a Radioheadig. Jerome a tavalyi évet amellett, hogy kiadott egy élő felvételekből álló albumot, nagyrészt a második lemezének munkálataival töltötte, és bizony jó adag olyan anyagot is termelt, ami a végül vágóolló áldozatául esett. Ezeket dobja most ki a Transitions névre keresztelt EP-sorozatban, amik sorrendben május 5-én, 19-én és június 2-án futnak majd be a Young Turks kiadónál, szigorúan csak digitális változatban. Ami a legjobb az egészben, hogy mindhárom rögtön meg is hallgatható az alábbi miniszájton (epilepsziások ne nagyon mozgassák a kurzort, pláne ne kattintsanak bele). Az új stúdiólemez pontos megjelenése még homályos, de ha ezek maradtak ki a szórásból, akkor még valami nagyon komoly dolog is kisülhet belőle.


hír electro sbtrkt



2013.05.12. 11:23 – Raffer Attila

Ütembiztos polírozás - a future garage ezer éve

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

future.jpgA trap hódítása úgy néz ki, lassan véget ér, már öreganyáink sem tudnak egy-egy ernyedt félmosolyt elereszteni a legújabb Harlem Shake-videóra, máris itt egy új, feltörekvő EDM-zsáner, mely joggal pályázik arra, hogy a fősodor részévé váljon. A future garage kifejezés (melyben a "future" előtag elsőre legalább olyan hülyén hangzik, mint az intelligent dance music sablon, vagy mondjuk a progresszív-címke) a dubstep végleges mainstreambe ágyazódását követően ragadt meg a nagyközönség fejében. Arról viszont, hogy mit is takar valójában, tulajdonképpen minden elektronikus zene-rajongó máshogy vélekedik. Sokan a Burial által gerjesztett garage-revival feltörekvő trónörököseit látják benne, de vannak, akik szerint nem egy stílus definíciója, hanem sokkal mélyebb annál. Egy azonban biztos, a future garage mára az egyik legnépszerűbb elektronikus zenei közlési formula, jelentőségét akkor sem tudnánk megkerülni, ha egy évig becsukott füllel mászkálnánk a brit klubokban, és közben azon meditálnánk, hogy szottyadt testű lónak vagy Pókembernek öltözzünk a következő Harlem Shake-flashmobon. De indítsuk egy kicsit messzebbről a vizsgálatot, rövid történelemlecke következik.


burial uk garage future garage sbtrkt posztdubstep 2-step whistla



2013.01.20. 14:19 – Sajó Dávid

Tudsz egy jó robotfodrászt? - klipmegosztás

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

LGklipszemle2_1.jpgAz eheti klipmegosztásban folyik a vér rendesen, de nincs fölösleges hatásvadászat sem Ty Segall, sem SBTRKT klipjében, ellenben Soerii & Poolek illetve a Kelemen Kabátban videóiban csak az van. Csajos kisfilmekkel jelentkezik Santigold és a Cloud 9 is, a Baroness pedig él és virul buszbalesetük óta. A virulás szót semmiképpen sem használnánk az új Alvin és a mókusokra, ahogyan Ab-Soul és Kendrick Lamar klipje sem csupa móka és kacagás. Végére maradt még két további videó is, a Hollywood Rose vörösboros kólás-fejkendős rockja és a Noa Rock trolletető folk metalja.


alvin és a mókusok klipmegosztás cloud 9 baroness ketioz kendrick lamar sbtrkt ab-soul ty segall



2012.03.14. 10:00 – mista

Surely – Egy majdnem új SBTRKT-szám

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Tavaly megjelent nagyszerű első stúdióalbumához készítette eredetileg bónusz felvételként a lapozás után hallható számot Aaron Jerome, ismertebb nevén SBTRKT. Végül egy limitált példányszámú, egyoldalas, 7 inches kislemezen jelent meg a nagylemez vinylkiadása mellé, úgyhogy túl nagy nyilvánosságot nem kapott, a minap viszont a londoni producer feltöltötte SoundCloudra, úgyhogy most itt a Lángolón is meghallgatható az egyébként Surely című majdnem új track.


hír elektronikus sbtrkt



2011.07.02. 15:30 – mista

A lány a lány alá nyal - klipmegosztás

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Coldplay mögött színes ábrák jelennek meg egy lepukkant üres épületben, Rye Rye pedig háztetőkön és az utcán rappeli el érzéseit, közben meg Robyn énekel. A SBTRKT új klipjében furcsa dolgokat művel az énekesnővel egy ventillátor, Kevin Barnes testét pedig összefestett arcú nők fogdossák az of Montreal legújabb videójában. Mindezek mellett itt van még Busa Pista is, aki Spanyolországban mondja el, mi nem mindegy.


klip coldplay of montreal robyn klipmegosztás busa pista little dragon rye rye yukimi nagano sbtrkt



süti beállítások módosítása