Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A Green Dayt akkor ismertem meg, mikor 1994-ben befutottak a harmadik nagylemezükkel, a Dookie-val. Persze sokan így voltak vele annak idején, nálam viszont ez azért volt érdekes, mert ekkorra már nagy rajongója voltam az olyan kaliforniai punkzenekaroknak, mint a Bad Religion, a Pennywise, a NoFX vagy a Rancid. A Green Day (meg a velük együtt befutó Offspring) viszont valahogy kimaradt. Én meg akkora punk voltam, hogy mikor az előbbi zenekarokat nem ismerő osztálytársaim elkezdték mutogatni nekem a Dookie-t, csak lesajnálóan megjegyeztem, hogy hol van ez a Bad Religion Recipe For Hate-jéhez képest?! Ilyen kommersz hülyegyerekpunk volt nekem, és ha már hülyegyerekpunkot akartam hallgatni, akkor ott volt a senkire tekintettel nem lévő NoFX. Titokban persze hallgattam a Dookie-t, mert egyáltalán nem volt rossz lemez, de nem csavarodtam annyira rájuk, mint a fentebb felsoroltakra. Még az Offspringet is jobban elismertem, nagyban köszönhetően annak, hogy szerepeltek az általam szarrá hallgatott első Punk-O-Rama válogatáskazettán. Szerintem a Dookie után kiadott három nagylemezüket nem is hallottam, pedig még a szigetes koncertjükön is ott voltam 1998-ban. Igaz, abban sem volt köszönet, mert annyit késtek, hogy beleuntunk a várakozásba, és inkább elmentünk valahová sörözni helyette. A mai napig nem bánom a dolgot. (Fotók: Artlasso)