Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Steve Von Tillt úgy ismeri a világ, mint a Neurosis zenekar egyik szigorú arcú gitáros-énekesét. Van azonban egy szólóprojektje is, illetve a Harvestman, amit szintén egyedül csinál. Nemrég koncertezett nálunk, így elbeszélgettünk ezekről (is) vele.
Az ultra-súlyos Neurosis mellett, hogyan jött ez a folkos, akusztikus vonal a szólólemezeknél, illetve az ambient Harvestman?
Leginkább véletlenül, magától. Otthon rendelkezem felvevő cuccal, hogy rögzíthessem az ötleteimet, és az évek alatt ráébredtem, hogy összegyűltek olyan dalok, amelyek valóban dalok, és nem pedig a Neurosisba valók. A Harvestmannél ugyanez volt a helyzet: rengeteg szalagnyi pszichedelikus, furcsa gitáranyagom volt, ami úgy tűnt összeáll egy projektté. Aztán amint ez a két irány kialakult, már sokkal koncentráltabb, fókuszáltabb lemezeket készíthettem, mivel azok már nem egy „baleset” folytán jöttek létre.