Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Egy olyan korban, ahol a kapitalizmus ellen prédikáló hardcore énekes is kínos alapossággal szerzi be az amerikai klipekben látott ruhadarabokat és lopva figyeli a koncertjére jött fizetők számát, felbecsülhetetlen értékű egy olyan csak a zenéért élő, hiteles fickó, mint Steve Von Till. Legtöbben a törzsi dobokkal, szintizajokkal, hosszú és minimalista számokkal rendelkező, de pusztító erejű és katarktikus Neurosisból ismerhetik, mely durván annyival súlyosabb, felnőttebb és eredetibb az átlag metal csapatok 99,9%-nál mint a Mulholland Drive a Rémálom az Elm utcában V-nél. Meglepő módon szólómunkája inkább egyfajta megragadó, személyes hangvételű, sötét folkzeneként írható le, a Neurosisban hallott üvöltözés helyett viharvert, mélytónusú énekkel. Az a fajta muzsika ez, amelyet ha a "Hej, Jancsika" helyett hallhattunk volna kiskorunkban, akkor azonnal rákattantunk volna a népzenére. Persze csak akkor, ha depresszióra hajlamosak vagyunk, ugyanis Steve Von Till zenéje a tökéletes komplementere a ska-nak: javarészt lassú, félakusztikus, egyemberes zene, egy kevéske szintivel, csipetnyi dobbal és banjoval. Ezt a bulit tehát mindenkinek ajánljuk, aki szereti a sötétebb hangulatokat, de nem bírja a "kiabálós metalt". Mindenképpen hallgassunk bele a lenti dalokba, és melegen ajánlott letölteni talán legjobb albumát, az If I Fall to the Field-et, melyet ha Johnny Cash írt volna, most mindenki alapműként emlegetne. Mindez július 23-án az A38-on, este 8 órás kezdéssel.
