2019.06.26. 09:09 – Nihil_AK

Marad a szenvedés, már akinek - Itt az Entombed A.D. új dala és videója, amelyben egy szó sincs Csernobilról

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

entombedad_2019.jpg

Nem lehet elfogulatlansággal vádolni, ha az Entombed A.D. zenekarról van szó, hiszen LG Petrov és barátai idén már a harmadik teljes albumot adják ki öt év alatt, ennél jobb érv meg nem igazából kell annak indoklásához, hogy kit mi illet. A néhány napja közreadott felvezető dal, a Torment Remains, és a hozzá kapcsolódó, zenekari snitteket tisztázatlan hátterű és célú pogány szertartással ötvöző videó mindenesetre kitűnő felvezető az augusztus 30-án érkező Bowels of Earth címet kapott új lemezhez, koronghoz, anyaghoz, dalcsokorhoz - a megfelelőt bekarikázhatjátok. Nagy újdonságokra persze nem érdemes számítani, de ez a három percnél is rövidebb dörgedelem pontosan azt tudja, amire a zenekar hagyományaiból következtethetünk: láncfűrészes skandináv death metal gyönyörű zenészekkel, kellemesen gyors tempójú alaptémával, meg egy váltott, meglepően technikás szólóval a két gitárostól. Az a helyzet, hogy Lemmy halála és a Slayer feloszlása után ugyanúgy felértékelődik LG és az Entombed A.D., mint amikor Marlon Brando halála után Al Pacino és a vele egy generációból származó színészek mindannyian egy szinttel feljebb léptek a képzeletbeli ranglétrán. A világ dicsősége nem múlik el, csak átalakul. Valódi és műélvezeti lehetőség a hajtás után! 


videó hír svéd death metal új dal lg petrov entombed ad



2019.04.03. 11:33 – Nihil_AK

Két új dallal jelentkezett a Black Earth

A Burn On The Flame és a Life Infernal egyértelműen a korai Arch Enemy világát idézik

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

black_earth_1.jpg

E sorok írójával együtt sokan gondolnak nosztalgiával az Arch Enemy korai korszakára, és az első három album tüskésebb, kevésbé kiszámítható zenei világát. Ők most örülni fognak, ugyanis a zenekar mondhatni klasszikus, Burning Bridges lemezt készítő felállásának reinkarnációja, a Black Earth két új dallal jelentkezett. Ezeket a Path Of The Immortal című, kifejezetten japán piacra szánt, március 20-án megjelent válogatásalbumhoz vettek fel még a tavalyi év végén, Fredrik Nordstörm hangmérnökkel a Fredman stúdióban, ahol az első három lemez is készült. Az akkori érát felidéző Burn On The Flame és a Life Infernal korrekt dalok, bár világmegváltással nem vádolhatók, a gitározás a szokott módon zseniális, a hangzás kitűnő, és öröm hallani, hogy Johan Liiva hangja szemernyit sem kopott az elmúlt években. Az már csak szubjektív fanyalgás, hogy hiába a klasszikus felállás, sajnos ezeken a számokon határozottan érződik, hogy itt is az a Pro Gastronomia-díjas szakács kavarja a levest, aki amúgy évek óta kitartóan menüztet egy jól menő gyorsbüfében - váratlan, saját panelektől eltávolodó megoldásokra nem igazán futotta, hacsak a Life Infernalban hallható fő dallamot nem számítjuk ide, ami majdhogynem egy az egyben a hajdani Army of Lovers Crucified című slágerének refrénje, és nem vagyok benne biztos, hogy ez szándékos. De akik szeretik a régi Arch Enemy-t, azok ne foglalkozzanak ilyesmivel, inkább hallgassák meg a két új szerzeményt. Biztos vagyok benne, hogy sokaknak tetszeni fognak.  


hír svéd metal death metal arch enemy michael amott új dalok black earth johan liiva



2019.01.17. 11:48 – Nihil_AK

Eredeti felállásban tér vissza a Dismember - Legalább egy koncert erejéig

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

dismember_old.jpg

A HM-2 torzítót és láncfűrészhangzást fetisizáló svéd death metal rajongói örülhetnek, ugyanis eredeti felállásban újjáalakult a Dismember, a műfaj egyik megkérdőjelezhetetlen alapköve. Ugyan ez a visszatérés egyelőre csak az idén októberben Stockholmban megrendezésre kerülő Scandinavia Deathfest fesztiválra szól - főbandaként lépnek fel olyan nevek társaságában, mint a Benediction, a Rotten Sound, a Nuclear Assault, vagy a kultikus finn Demilich - ahogy mondani szokás, remélhetőleg megjön az étvágy evés közben.


fesztivál hír svéd skandináv death metal újjáalakulás dismember scandinavia deathfest



2018.09.15. 08:37 – Nihil_AK

Bloodicide - Új dal a Bloodbath október végén megjelenő lemezéről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

bloodbathbandsept2018_638.jpg

Úgy látszik, Nick Holmes pár évvel ezelőtti csatlakozása óta a Bloodbath új lendületet kapott, hiszen október végén érkezik az új lemez, The Arrow of Satan Is Drawn címmel. Egy poszton új tagot is avatnak az albummal, ő nem más, mint Joakim Karlsson, az idei év egyik legjobb black metal albumát elkészítő gitárosa. Maga a zene sokat nem változott, ugyanaz a HM-2 fetisiszta skandináv death metal, mint eddig bármikor, a gitárok ellenállhatatlan csúfsággal berregik végig a most közzétett új dal öt percét. Nemrég egy cimborámmal arról beszélgettem, hogy ez a hangzás voltaképpen azért jó, mert az ember szinte bármit játszhat, úgysem nagyon érteni, viszont a hangulati oldalt olyan mértékben meghatározza, hogy azonnal svéd death metal lesz bármilyen dalból. Ezt valószínűleg minden idők legnagyobb karriert befutott hobbizenekarának a tagjai is tudják, de szerencsére ezek a sokat látott veteránok vannak annyira igényesek magukkal szemben, hogy nem feledkeznek meg a jó riffekről és az emlékezetes dallamokról sem. Holmes meg hovatovább jobban hörög manapság, mint huszonévesen, a Lost Paradise idején. Állításaim valóságtartalmáról a hajtás után bárki meggyőződhet, ahol mutatunk borítót is, elvégre az ember nem láthatja minden nap egy klasszikus Coroner- illetve Deicide albumdizájn tökéletes metszéspontját. Ja igen, a dalban olyan nagyságok vendégszerepelnek, mint Jeff és John Walker, valamint Karl Willets. Aki nem tudja, kik ezek, menjen művelődni! 


svéd skandináv death metal új dal bloodbath jonas renske hír- nick holmes szupergrupp



2018.09.07. 08:00 – Nihil_AK

Vissza 1991-be - Itt a Fit For A King az Entombed A.D. készülő lemezéről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

entombedadbandpromoaug2018better_638.jpg

Nincs is jobb annál, mint amikor az ember új Entombed (A.D. vagy nem, lényegtelen, LG bácsi megmondta erről a tutit tavaly) - dalra ébred, pláne hogy a Fit For A King egészen olyan, mintha a klasszikus régisulis Entombed lemezek típusdalát akarták volna megírni svéd barátaink. A pár napja nyilvánosságra hozott három és fél percben tökéletesen belőtték a Left Hand Path címadójának és a kettes album Evilynjének metszéspontját, sőt, death metal ínyencek még a 2001-es Morning Star Chief Rebel Angeljét is kihallhatják belőle. Kisvárosi ismerősként köszönnek vissza tehát a riffek, ami persze lehetne baj, de nem az, főleg akkor, ha az említett albumokat is szeretjük. Nyilván egy kevésbé szimpatikus zenekart önismétléssel vádolnánk hasonló esetben, de vannak egyenlők, meg még egyenlőbbek is. 


hír svéd death metal entombed lg petrov entombed ad



2015.08.20. 16:00 – Gnosis

Sludge és blackmetal - This Gift Is A Curse-dalpremier

Lángoló Premier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

tgiac-promo-rgb-small-hannah_savvas.jpg

A 2008-ban alakult, kicsit sem hipszteres nevű This Gift is a Curse nevű svéd metalbrigád gondolt egy merészet és a nyomokban hardcore ízt is tartalmazó, de alapvetően blackmetal zenéjüket a sludge és drone elemekkel még tovább vegyítették. Ebből aztán egy elég erős és nehezen táncolható zene született a 2012-es I, Gvilt Bearer albumuk képében. Október 16-án jelentkezik a zenekar egy új nagylemezzel (All Hail The Swinelord), amiről a lentebb meghallgatható Swinelord (disznófejű nagyúr?) című dal alapján kétségünk se lehet afelől, hogy még mindig nagyon dühösek és morcik a srácok, habár ez egy elég standard hc/bm zúzásnak tűnik egyelőre csak. A Swinelord-dal videó előzetese és a teljes tétel a (csak így) tovább gomb után:


hír svéd blackmetal sludge dalpremier this gift is a curse



2014.09.01. 13:40 – Nihil_AK

Boss Hm-2, a skandináv death metal Szent Grálja

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A korai svéd death metal hangzást, amit az akkori szaksajtó egyöntetűen egy berregő láncfűrészhez hasonlított alapjaiban határozza meg egy a már legendásnak tekinthető Boss HM-2 Heavy Metal torzítópedál, amelyet 1983 és 1991 között gyártottak. (A poszt az új Entombed-lemez miatt készült.)


metál svéd death láncfűrész



2014.04.09. 16:35 – Gnosis

...mindeközben a svéd bánatmetál világban...

Katatonia- Opeth- és Tiamat-hírek

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Johan Edlund (a képen koponyás pólóban, mi másban) a Tiamat fő terroristája egy józanul eltöltött estéje után képtelen volt reggelig aludni és hajnali négy órakor a zenekar hivatalos Facebook oldalán egy bekezdésnyi búcsúlevélnek tűnő megjegyzésben tudatta a rajongókkal, hogy részéről inkább elhagyja csapatot. Mindezt úgy, hogy szarik bele, ha a többiek viszik tovább a nevet, ő már elfáradt, unja a banánt, szomorkodott eleget itt. Külön érdekesség, hogy még szmájlit is rakott a mondandója végére. Furák ezek a depigótok!


svéd opeth metal gothic doom katatonia tiamat



2009.03.25. 10:00 – -dj-

Mitől svéd a svéd metál? (In Flames a Pecsában)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Egyértelmű válaszunk van a címben feltett kérdésre. El kell menni bolondok napján a Pecsába, In Flames koncertre, és máris fény derül a titokra. Az újságírók persze szeretnek rágódni, így nekünk is vannak ötleteink a recept összetevőire. Az említett zenekar is tudja ezeket: intenzív death/thrash hangzás, sok-sok folkos/klasszikus metálos gitárdallam, krákogó vokálozás, és nem feltétlenül alapösszetevő, de akad néhol dallamos ének is. Szóval már csak metáltörténeti szempontból is fontos elmenni a koncertre, de van nekünk magyar vonatkozású kis színesünk is a rendezvényhez kapcsolódóan.


metál program svéd superbutt in flames



süti beállítások módosítása