2009.03.02. 08:00 – _fá_

Csak szóljon valami

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

U2 – No Line on the Horizon
(2009 Interscope)

A U2-val kapcsolatban két dolgot szögeznék le először, ami fontos a róluk alkotott nézeteim kialakításában: 1. Bono egy akkora idegesítő otromba nagy faszfej, hogy ekkorát csak nagyon keveset tudnék mutatni. Gratulálok a Time szerkesztőségének a kinevezéséért (az év emberévé választották régebben), másoknak évekig kell ehhez tanulnia! 2. Voltak nekik jó lemezeik, sőt, még a rosszakra is mindig ráfért pár remek sláger, köszönhetően annak, hogy Edge és társai jó zenészek, Bono pedig minden faszfejsége ellenére is egy markánsan jó stílussal rendelkező frontember. Az új kiadvány meghallgatásakor megpróbáltam az első pontot a lehetőségekhez mérten figyelmen kívül hagyni.

A nagy visszatérést jelentő All That You Can't Leave Behind után a How to Dismantle an Atomic Bombbal már alábbhagyott lelkesedés visszaállítása volt a No Line on the Horizon elsődleges feladata, amellett persze, hogy mint már évek óta mindig, ismét be kell bizonyítania, hogy Bono mindent látszat ellenére elsődlegesen énekes. A meglepő az, hogy mindez a lemez első öt számában simán megy is: a visszafogottabb, elszállósabb U2-t hallhatjuk itt, Edge hozza azt a szellős, helyenként szárnyaló (de legalábbis szárnyalni akaró) gitárjátékot, amiért annyira lehet szeretni. Nem a zenekar fennállásának legjobb szerzeményeire kell gondolni, hanem egy olyan dalcsokorra, amilyet a csúcson túljutott, tisztességben megöregedett zenekarok szoktak írni: nem zaklat fel senkit, sokszor lehet őket hallgatni, és a zenekarral együtt öregedő rajongóknak sem kell fülhallgatóval élveznie, hogy tudjon aludni a gyerek. Meg is örül az egyszeri hallgató, hogy szeretett zenészei nem hoznak szégyen a névre.

Get On Your Boots

Aztán mikor már végleg elkényelmesedünk, jön a Get On Your Boots, és ezzel együtt mindaz, amit nem kellett volna erőltetni: a U2 valami „húzósat” is akart pakolni a lemezre, masszívan szóló gitárokkal, igazán rockos hozzáállással – pont anélkül a tökösség nélkül, amit az ember elvárna egy ilyen jellegű próbálkozástól. És mindezt még egyszer megismételve ez a Stand Up Comedyben - külön vicc, hogy a sok egész pofás dal közül pont a Get On Your Bootsra készült klip.  Ezekről a dalokról egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy bárki, aki gyakrabban hallgat rockzenét, azt gondolhatja, hogy faszául sikerült pörgős szerzemények, sajnálom. Ha már dolgozott a No Line on the Horizonon egy rakat producer, akkor valakinek feltűnhetett volna, hogy azok ott négyen ördögvilláznak felvétel közben, ami ebben a korban csak keveseknél jelent jót.

Ezután a két dal után szerencsére megnyugodnak a kedélyek, a FEZ- Being Born nagyjából helyreállítja a hangulatot, és nagy megelégedésemre már nem is változik a lemez képe – a Breathe még kicsit felugrik a fűből, de közel sem sikerült annyira vállalhatatlanra, mint az említett két dal – sőt, a refrénjét pár hallgatás után már szeretni is lehet!

A No Line on the Horizon végére kialakul a végleges kép, hogy mi a U2 2009-ben: azoknak a zenéje, akik nem szeretnek kifejezetten a muzsikára figyelni, feltesznek munka mögé valami háttérzajt, ami közben lehet adóbevallásokat írni, szerződéseket fogalmazni, és egyéb izgalmas melót végezni. Hasonló indokból sokan fogják a következő években kapni ezt a lemezt születésnapra, karácsonyra, kortól függetlenül. Viszont ez nem baj. Mert ezekre a zenékre szükség van, a U2 nem égeti magát vele, ráadásul még mindig kevésbé cinkes a helyzet, ha Bono a turné következő helyszíneiről nyilatkozik, mintha arról, hogy miképp menti meg cipőkkel Afrikát.

Szerintünk: (2,5/5)
Szerintetek: (3,7/5)

lemezkritika pop u2



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása